Gondban vagyok a megszólítással, mert Ön sem nem kedves, sem nem tisztelt. Meg hát, olyanokkal sem szoktam szóba állni, akik nyilasokat tüntetnek ki és tesznek be az alaptantervbe. Ön azonban ötmillió forintot adott az adófizetők pénzéből egy "filmre", amely Orbán Viktor kínzó frusztrációján próbál enyhíteni. Értem én, hogy megígérte a választóinak, hogy börtönbe juttatja azt az embert, aki két választási vereségében is kulcsfigura volt. Először Medgyessy kampánytanácsadójaként, aztán pedig miniszterelnökként tett azért, hogy az Ön főnöke távol legyen a hatalomtól, amellyel látjuk, hogyan él.

Ha nem sikerült a valóságban ez a zárkás jelenet, akkor legyen fikció. Pedig Polt Péter hogy bemondta az országgyűlésben, hogy biztos bizonyítékai vannak Sukoró kapcsán, adják már oda neki azt a mentelmi jogot, aztán kiderült, hogy mégsincsenek bizonyítékok. Sőt, vád sincs. Pedig, Balog úr, nem ez lesz az első választási ígéret, amelyet nem teljesítenek, most bele sem mennék a megvédett magánnyugdíjaktól az adócsökkentésen át a nem lesz tandíj kezdetű szövegek hosszú felsorolásába.

Néhány barátom azt mondta nekem, hogy Ön, és akik ezt a filmet csinálták, valójában DK-sok, titokban Gyurcsány Ferenc hívei. Az ellenzéki oldal mártírjának szobrát faragják, végképp nélkülözhetetlenné téve őt az ellenzéki összefogásban. Ha nem így lenne, Ön nem adott volna pénzt ilyen Gyurcsány-reklámra.

Tudom, persze, hogy jönnek majd politológusék, hogy a film azt a célt szolgálja, hogy összezárja a jobboldalt, hogy ne feledje a tábor, hogy ki a fő ellenség. Ami történt, az nem más, mint a karaktergyilkosság része. Ezzel az érveléssel azonban az a probléma, hogy ez kell ahhoz, hogy a jobboldal felizguljon? Ha pedig Gyurcsány már le van karaktergyilkolva, akkor erre az izére nem volt szükség. A logika szabályai szerint csak akkor adunk pénzt az adófizetők befizetéseiből efféle dolgokra, ha az illető még nerm karakterhalott.

Ezt amúgy Ön jól látja, Balog úr. Nyilván Ön sem hiszi el a közvéleménykutatásokat, esetleg kap információkat Gyurcsány Ferenc országjárásának tapasztalatairól. A telt házas fórumokról, hogy bárhova megy pozitívan fogadják, és aktív visszatérésre próbálják ösztökélni.

Amit Ön most támogatott, nagyon lent van. Bizonyítja, hogy nem volt elég a sok tüntetés, a csőcselék támogatása, az ügyészség bevetése, a gyurcsánybajnais plakátok ezrei, Gyurcsány van, és lesz is.

Végezetül arra hívnám fel a figyelmét, hogy a hatalomból kikerülve is, de majd az Úr ítélőszéke előtt is el kell számolni. Ön református lelkész. Így aztán az Úr is szigorúbban mér majd. Ezt megbeszélhetné Hegedűs Loránttal is. Kedvesebb lett volna az Úrnak, ha ezt az ötmillió odaadta volna azoknak, aki sorban álltak egy tál ételért a Blaha Lujza téren.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr515234403

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Levél Balog Zoltánnak 2013.04.19. 10:00:02

Néhány barátom azt mondta nekem, hogy Ön, és akik ezt a filmet csinálták, valójában DK-sok, titokban Gyurcsány Ferenc hívei.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nahát-nahát 2013.04.19. 10:07:52

Inkább a Bajnainak pedálozzatok, mert már nekik is ciki vagytok!

anyós 2013.04.19. 10:41:29

Balognak nem öszöd.Hanem az esze ment el. Gyurcsányt idézem csak: Ha tényleg ennyire primitívnek látja Orbán és a talpnyalók környezete a saját választóit, akkor megérdemlik egymást. Remélem, ott is lesz józan, értelmes ember, aki azt mondja, hogy ennyire már ne nézzen le az a párt, aki a szavazatomat akarja.

Anselmo 2013.04.19. 11:18:09

"Végezetül arra hívnám fel a figyelmét, hogy a hatalomból kikerülve is, de majd az Úr ítélőszéke előtt is el kell számolni."

Van annak pikantériája, ha egy Gyurcsány-közeli blog elszámoltatással fenyegetőzik.

Anselmo 2013.04.19. 11:27:44

"Amit Ön most támogatott, nagyon lent van. Bizonyítja, hogy nem volt elég a sok tüntetés, a csőcselék támogatása, "

ki is a csőcselék? az országnak az a része, aki nem támogatja a DK-t?

lajos0 2013.04.19. 12:08:03

"Meg hát, olyanokkal sem szoktam szóba állni, akik nyilasokat tüntetnek ki és tesznek be az alaptantervbe."

De azért Vona Gábor sokáig az ismerősök közt szerepelt a wiw-en :-) Bár lehet, hogy ő nem tüntetett ki nyilasokat, értsünk ezen bármit is.

"Ön azonban ötmillió forintot adott az adófizetők pénzéből egy "filmre", amely Orbán Viktor kínzó frusztrációján próbál enyhíteni."

Ez viszont igaz. Közpénzből nem csinálnak filmet jobb helyeken. Kár ezért az 5 millióért, de mondjuk volt olyan film Feri rezsimje alatt, ami 920 milliós állami támogatással készült ( lehet találgatni).

"Először Medgyessy kampánytanácsadójaként, aztán pedig miniszterelnökként tett azért, hogy az Ön főnöke távol legyen a hatalomtól, amellyel látjuk, hogyan él."

Hát Feri kampánytanácsadói munkája megér egy misét, "Mi találtuk a 23 millió román munkavállalót és mi csináltuk a köteles beszédet is" dicsekedett Debreczeni kobzos könyvében.

"Néhány barátom azt mondta nekem, hogy Ön, és akik ezt a filmet csinálták, valójában DK-sok, titokban Gyurcsány Ferenc hívei."

Na tessék. Akkor a progresszív demokratákat is megosztja is a kérdés.

"Az ellenzéki oldal mártírjának szobrát faragják, végképp nélkülözhetetlenné téve őt az ellenzéki összefogásban."

Hátha eredményesebbek lesznek ezen a téren, mint Zsoltunk, mert egyelőre neki sok babér nem termett. Senki sem akar Piszkos Freddel barátkozni, megannyi poszt ellenére sem.

"Tudom, persze, hogy jönnek majd politológusék, hogy a film azt a célt szolgálja, hogy összezárja a jobboldalt, hogy ne feledje a tábor, hogy ki a fő ellenség."

Kit érdekel, hogy a politológusok, meg a kommunikációs siserahad mivel jön. Valamit mondani kell, ha nem akarnak helyette kapálni menni.

"Ezzel az érveléssel azonban az a probléma, hogy ez kell ahhoz, hogy a jobboldal felizguljon?"

Ez a Hajdú Péter szintű érvelés, még Zsolthoz is méltatlan.

"Nyilván Ön sem hiszi el a közvéleménykutatásokat, esetleg kap információkat Gyurcsány Ferenc országjárásának tapasztalatairól."

Meg az időközi eredményeket sem hiszi el nyilván.

"A telt házas fórumokról, hogy bárhova megy pozitívan fogadják, és aktív visszatérésre próbálják ösztökélni."

:-) De ő persze nem az a típus, aki szereti magát előtérbe tolni, és nyilván ha azt látná, hogy a személye kellemetlen még saját egykori elvtársainak is, akkor bölcsen visszavonulna. De hát ez fel sem merülhet :-)

"Gyurcsány van, és lesz is."

Mint Lenin.

"Végezetül arra hívnám fel a figyelmét, hogy a hatalomból kikerülve is, de majd az Úr ítélőszéke előtt is el kell számolni."

Jó beszélgetés lesz az Úr meg Balogh között. Miért adád vala az ötmilliót Feri testvéred megkaraktergyilkolására Balogh fiam - kérdi majd szemöldökét összeráncolva az örökkévaló.

"Ön református lelkész. Így aztán az Úr is szigorúbban mér majd."

Hát arról most hallok először, hogy a református lelkészeket szigorúbban mérné az úr. Érdekes teológiai felvetés. Esetleg ha hetente bérmálkozna Balogh is, az segíthetne rajta. Reformátusként rá is férne :-)

dr. jenőke (jenőke) 2013.04.19. 12:58:27

@lajos0:
"...volt olyan film Feri rezsimje alatt, ami 920 milliós állami támogatással készült ( lehet találgatni)."
?
Lehet, hogy több is?
No, mondj egyet.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.19. 13:10:31

hagyjuk már ezt a mártír marhaságot. értem én,hogy az akar lenni ha már más nem lehet, de még annak se jó lássuk be.

HanSolo90 2013.04.19. 13:16:58

Hát nem gondoltam volna, hogy valaki annyira fogalmatlan legyen, hogy még azt sem tudja, a keresztény vallásban az Úr mindenkit egyformán mérlegel és aszerint tesz különbséget, hogy kinek mi a foglalkozása....

Nem igazán értem a "nélkülözhetetlen" szót az ellenzéki összefogásban, mikor Bajnai csak az MSZP-vel való összefogásról beszél. A DK-t nem nagyon említi.
Mellesleg Monoron a DK szépen lehúzta az MSZP-t a második helyről. Jó is ez az összefogás.

A karaktergyilkolásról Gyurcsány is tudna mesélni. Neki talán szabad? :)
Megjegyzem az LMP-t is szépen "legyilkolta" a DK, bírom, hogy a nagy demokratáknak mindent szabad, de ha más csinálja, az bűncselekmény....

Szerintem a jobboldal csak örül, hogy Gyurcsány van és lesz, mert nála jobb kampányarc nem is kell a Fidesznek.

Jövőre lesz majd nagy koppanás, lehet a parlamenti küszöb sem lesz meg. Bár ahogy a DK-t ismerem, majd bekiabálgatnak, hogy csalás volt, diktatúra és rohannak az EU-hoz panaszkodni. Hagyni kellene a jelentős támogatással rendelkező baloldali pártokat összefogni, nem gyengíteni őket ezzel a parádéval, amit a DK művel demokrácia címén. Egyszerűen röhejes volt, ahogy Vadai Juhász Pétert is kioktatta, hogy mi a demokrata ismérve. Más gondolom nem is lehet demokrata, csak aki DK-s :). Szép kirekesztő magatartás ez. :)

HanSolo90 2013.04.19. 13:17:43

Hát nem gondoltam volna, hogy valaki annyira fogalmatlan legyen, hogy még azt sem tudja, a keresztény vallásban az Úr mindenkit egyformán mérlegel és nem aszerint tesz különbséget, hogy kinek mi a foglalkozása....

Javítva!!!!!

dr. jenőke (jenőke) 2013.04.19. 14:20:24

@HanSolo90:
Mégegyszer!
Háttal nem kezdünk mondatot. Fordulj meg.

bélakirály 2013.04.19. 14:28:07

@Anselmo: nem hanem az aki tört zúzott gyújtogatot mindenféle büntetés nélkül

Andráska8 2013.04.19. 14:46:07

Oszkóra hasonlít a főszereplő, semmi köze Gyurcsányhoz.
Na a történet is pont így sántít.
Fosol, Orbán?

Anselmo 2013.04.19. 15:09:53

@bélakirály: azokra gondolsz, akik felgyújtották a Reichstagot, és utána a németek mindenféle intézkedéseket vezettek be a köztársaság védelmében?

Krutzifix 2013.04.19. 15:15:32

Akkor még egyszer Fleto, hagy olvassák a primitív orbánisták, mert idáig bűzlik, hogy lefosták a bokájukat: "Ha tényleg ennyire primitívnek látja Orbán és a talpnyalók környezete a saját választóit, akkor megérdemlik egymást. Remélem, ott is lesz józan, értelmes ember, aki azt mondja, hogy ennyire már ne nézzen le az a párt, aki a szavazatomat akarja."

Lilla50 2013.04.19. 15:47:32

@Dr. jenőke (jenőke):

mondjuk én sem tudom
Meg lehetne tudni a címeket esetleg?!

Scagnetti 2013.04.19. 17:08:02

Gondoltam, hogy ebből poszt lesz. Jót nevettem, mikor meghallottam, hogy mire kúrtak el megint egy csomó pénzt. Sajnos ezen már csak nevetni lehet.

"Néhány barátom azt mondta nekem, hogy Ön, és akik ezt a filmet csinálták, valójában DK-sok, titokban Gyurcsány Ferenc hívei."

Ahogy a Fidesz teljes vezérkara és kampánycsapata is. Nekik addig jó, míg van Feri, és lehet vele ijesztgetni a véletlenül a szoclibek felé tévedt választót.

"Az ellenzéki oldal mártírjának szobrát faragják, végképp nélkülözhetetlenné téve őt az ellenzéki összefogásban."

Mártír legfeljebb azok szemében lesz, akik 2010-ben is rá szavaztak volna. Az a Fidesz szempontjából tökmindegy, nem onnan akarnak szavazókat szerezni.

Az ellenzéki összefogás meg látjuk, mennyire örül a Ferinek. :)

"Ha nem így lenne, Ön nem adott volna pénzt ilyen Gyurcsány-reklámra."

Lesz rá pénz ezután is. Amíg Feri megteszi azt a szívességet a Fidesznek, hogy szerepel, addig azok is örömmel kampányolnak vele. Kár, hogy mindezt közpénzből. De hát ez sem újdonság.

HanSolo90 2013.04.19. 17:09:17

@Dr. jenőke (jenőke): Én kérek elnézést, de szerintem ez nem egy szépirodalmi fórum, pláne nem egy tudományos vita. Ha a bloggazda is megengedhet magának irodalmi, nyelvtani, vallási és egyéb tévedéseket, akkor egy mezei hozzászóló is. Mindenesetre sajnálatos, hogy csak nyelvtani hibákra kapok választ, vagy inkább csak észrevételt.
Még annyit hozzátennék doktor úr, ha ilyen alapos, gondolom Ön is hiányolta Debreczeni 2006-ról szóló könyvében a forrásmegjelölést. Mivel több helyen is hiányzik...

lajos0 2013.04.19. 19:08:32

@Andráska8: "Oszkóra hasonlít a főszereplő, semmi köze Gyurcsányhoz.
Na a történet is pont így sántít."

NO ugye. Megjegyzem Fligeauf Bence Csak a szél című filmje, ami a rendező szerint is egy fiktív történet, és szintén eléggé sántít, szintén 5 millió támogatást kapott ugyanettől a minisztériumtól.

lajos0 2013.04.19. 19:12:54

@Lilla50: Hát a 920 milliós támogatást a Sortalanság című film kapta, csak nem akartam a homofóbantiszemitairgumburgum baromságokkal vitatkozni ennek felvetése kapcsán. De nagy kérdés, hogy miért támogatnak a közpénzünkből filmeket. És általában szarokat ráadásul. Mert a Sorstalanság filmváltozata épp akkora rakás, mint a szintén a mi pénzünkön is készült Honfoglalás.

mákos lecsó 2013.04.19. 21:44:14

Javaslom a fidesznek az öszödi beszéd 10. (20. 25.) évfordulóját méltóképpen megünnepelni!
Hír tv-ben emlékműsor, Illetékes Elvtárs megkoszorúzza az ismeretlen szemkilövető emlékművét, a TV székház előtt fölavatják a hazudós böszme szobrát, a parlamentben átadják az azonosító számmal ellátott rendőrverő érdemérmeket.
Délelőtt a Kossuth téren molotov koktél dobó verseny a gyerekeknek, délután tömegoszlató bemutatót tart a TEK, este díszvacsora kiöregedett foci huligánoknak.

robbietaylor 2013.04.20. 09:45:35

"A telt házas fórumokról, hogy bárhova megy pozitívan fogadják, és aktív visszatérésre próbálják ösztökélni."

DK-s fórumra csak előzetes "lecsekkolás" után lehet bejutni kizárólag hithű "Gyurcsányistáknak".

dr. jenőke (jenőke) 2013.04.20. 11:05:06

@HanSolo90:
Kicsit értetlenkedve olvastam nekem címzett levelét.
Kezdjük az elején.
@lajos0: - kedves komment-társunk bejegyzése szerint: "...volt olyan film Feri rezsimje alatt, ami 920 milliós állami támogatással készült ( lehet találgatni)."
Lehet. Nem találtam nyomát, ezért kértem segítsen, mert kíváncsivá tett.
Írtam is neki: mondjuk én sem tudom
Meg lehetne tudni a címeket esetleg?!
Érdekes módon csak Öntől kaptam egy reagálást, amitől én továbbra is tudatlan maradtam, és megszégyenültem.
Igaz, tudom ki az a Debreceni, de most ki kell derülnie annak is, hogy nem olvastam - valószínűleg értékes könyvét - ezért nem tudom hitelesen tájékoztatni arról, hogy hiányoltam-e a forrásmegjelöléseket.
Feltételezem, hogy igen, de nem szándékozom továbbra sem elolvasni.
Viszont:
Most olvastam - nem először - Robert Gravestől a Jézus király-t, ha ismert Ön előtt is, akkor elmélkedjünk annak hivatkozásairól (apokrifok, egyebek), vagy mondanivalójáról, vagy válasszunk mást?
Üdvözlettel: Dr.j(j)

lajos0 2013.04.20. 11:22:50

@Dr. jenőke (jenőke): "Nem találtam nyomát, ezért kértem segítsen, mert kíváncsivá tett.
Írtam is neki: mondjuk én sem tudom
Meg lehetne tudni a címeket esetleg?!"

Már segítettem. Azt meg, hogy a Hídember vagy a Sortalanság milyen film, mindenki eldöntheti maga, szerintem mindkettő felettébb gyenge. De még jó filmekre sem adnék közpénzt.

Az igazi sztrovacsek 2013.04.20. 11:34:47

A filmnek az ötletét is gyerekesnek tartom.
Az hogy közpénzt adnak rá...
Hát Istenem...
Ennél többet soha ne dobjanak ki az ablakon!
Nevetséges és elképesztő, hogy mire megy el pénz ebben az országban, és hogy egyeseknek miből meg lehet élni. Arról a 74 offshore cégről már nem is beszélve, amely valószínűleg mind egy szálig Gyurcsány, Bajnai, Simor tulajdonában van. :))
De ha már támogatás!
Bár ez nem állami(?)
Azt írja az újság, hogy ...
"Némethné tudni akarja, miért adott pénzt a MOL Bajnaiék alapítványának."
Na és vajon miért akarja tudni?
Lehet hogy a részvényesek többsége más véleményen van mint a kormány?
De hogy is van akkor ez az "Újra magyar kézbe került a MOL" sikersztori?
Most akkor megérte az adófizetők milliárdjait MOL részvényekre költeni?
De mint hírlik, az OTP is adott pénzt a Haza és Haladás Alapítványnak. Vajon Csányi majd elmagyarázza az illetékesnek a Videoton VIP páholyában, hogy a részvényesek közgyűlésén kisebbségben voltak a turulba születettek?
És azt vajon akarja tudni Némethné, hogy a CÖF miből fedezte a bajnai-Gyurcsány ellenes plakátkampányt?
Vagy ezt eddig is tudta?

dr. jenőke (jenőke) 2013.04.20. 12:06:07

@lajos0:
Nincs is min vitatkozni.
Úgy éreztem, HanSolo90 2013.04.19. 17:09:17-re illendő válaszolnom.
Ennyi.

dr. jenőke (jenőke) 2013.04.20. 12:12:14

@Az igazi sztrovacsek:
"És azt vajon akarja tudni Némethné, hogy a CÖF miből fedezte a bajnai-Gyurcsány ellenes plakátkampányt?"

Ez egy érdekes kérdés!

Amennyiben titkosított adat, lehet, hogy legközelebb éjszak lábujjhegyen settenkednek majd át búvárruhában Budáról Pestre?
Mert másképpen minek lenne titkosítva, ha a költségek amúgy megbecsülhetőek utólag?

lajos0 2013.04.20. 12:20:09

@Az igazi sztrovacsek: "Arról a 74 offshore cégről már nem is beszélve, amely valószínűleg mind egy szálig Gyurcsány, Bajnai, Simor tulajdonában van."

No ez a cikibb ügy. És a fideszes off-shorozó, ciprusozó, luxemburgozó, stb. ugyanolyan szimpla szar ember, mint nem fideszes társaik. Az meg, hogy egy off-shore hátterű, tehát kvázi adócsalásra szakosodott cég közpályázatokon egyáltalán elindulhat, szerintem bűncselekmény kategória továbbra is. Ha nyer ( és általában nyer valahogy), akkor még inkább. Off-shorozni nem számít bűncselekménynek érdekes módon, míg ha itthon simán adót csalok, akkor annak számít. És azt is meg lehetne lépni, hogy aki valaha bármilyen off-shore jellegű cégben érintett volt, azt a politikai közéletből el kell takarítani, hívják bárhogy is.

Persze ehhez ennek a szerencsétlen lakosságnak kéne arra a tudati szintre eljutni, hogy ez komolyan felháborítsa és ne elismerően csettintsen, hogy milyen ügyes üzletember a delikvens. Innen még ( inkább már) fényévekre vagyunk.

A MOL meg azért adott pénzt Bajnaiéknak is, mert ezeknél a nagyobb cégek minden irányba támogatják a kegyenceiket, így bármilyen színű kormány van, vagy lesz, az mindig a lekötelezettjük lesz, és ez a pitiáner befektetés busásan megtérül.

Ennek a módszernek a Princz Gábor nevű ócska tolvaj volt a legfőbb mestere, akit még a bíróság sem mert elítélni. A a neki segédkező Deloittel szemben, meg direkt pert vesztett az állam, bár meg nem lepődtünk, mert a menedzsmentje és a politika között elég nagy átjárás volt.

A

apacsfiu 2013.04.20. 12:20:45

Zsoltifiú!

Elfelejtettél beszámolni arról, hogy ez a csúnya fasisztarasszistanáci bíróság arra kötelezett téged, hogy bocsánatot kérjél a Gój Motorosoktól. :D

lajos0 2013.04.20. 12:21:12

@Dr. jenőke (jenőke): Bárki bármit titkosít, abban nyakig sáros. Ennyi biztosan tudható látatlanban is.

Az igazi sztrovacsek 2013.04.20. 13:42:37

@lajos0:
"És a fideszes off-shorozó, ciprusozó, luxemburgozó, stb. ugyanolyan szimpla szar ember, mint nem fideszes társaik."

Egyetértek.
Csupán arra bátorkodtam fölhívni a figyelmet, hogy a fideszes papagájkommandó telekiabálta az összes médiát az "OFFSHORE-LOVAG" sztorival, holott egy fikarcnyival sem különb a másiknál.
Sőt!
Ha valaki a saját vállalkozásának a bevételét menekíti külföldre, az ugyan el nem fogadható, de talán érthető.
A közpénzből vissza nem térítendő támogatást adni 74 offshore cégnek viszont bűn.
Szerintem.
"Persze ehhez ennek a szerencsétlen lakosságnak kéne arra a tudati szintre eljutni"
Nehéz lesz.
A jelenlegi hatalom legalábbis mindent megtesz azért, hogy ne tudjon eljutni.
Hátráltatni tudja, megakadályozni nem.

Fell Bandi 2013.04.20. 14:36:00

@Andráska8: oszkóra hajaz a főszereplő? honnan a ...csából lehet leakasztani még egy olyan templomkilincs orrú bebaszott óriásgémet mint a pápai pojáca?

Bugajakab012345 2013.04.20. 19:37:14

Mi könnyebb helyzetben vagyunk a megszólítással, mint Gréczy Balog felé. A helyes megszólítás Gréczynek a következő:
Gréczy, te nagyon hülye!

leponex 2013.04.20. 20:56:42

Szegény Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk ...

"Végezetül arra hívnám fel a figyelmét, hogy a hatalomból kikerülve is, de majd az Úr ítélőszéke előtt is el kell számolni. Ön református lelkész. Így aztán az Úr is szigorúbban mér majd. Ezt megbeszélhetné Hegedűs Loránttal is."

Zsoltikánk, már megint az ájtatos szövegedet vetted elő, és megint fogalmad sincs arról milyen szamárságot beszélsz.

Ne csodálkozz, ha Ferenc testvérünk házi lelkésze, Iványi úr majd jól megdorgál, hogy ha már a katólikusként rendszeresen bérmálkozó Ferenc testvérünk után ( aki remek érzékkel a Megváltó kifürkészhetetlen útjairól elmélkedett zsidó testvéreinknek az ő szomorú emléknapjukon a saját zsinagógájukban ) Te meg a reformátyus testvéreinket fenyegeted meg a Végítélet vészjósló rovancsolásával egy szabad művészfilm támogatása miatt.-)

Zsoltikánk, szomorú hírt kell közölnöm veled!
Írd be a guglinak, hogy 'Kálvin' meg 'Heidelberg', oszt olvasgass egy kicsit a reformátyusokról ...

Képzeld, ezeket a Balog -féléket nem is érdekli, miféle méricskélés leszen egykor!
Szerintük ez már eleve el vagyon rendelve, már réges-rég, ki idvezül, ki nem, és ezen még egy gagyi film esetleges támogatása sem változtat semmit!

Tök felesleges lenne a Lórit meginterjúvolni ezirányba, aki amúgy legalább akkora böszme 'sajátjai' előtt
mint a Feri volt fénykorában az öszödi apokrifjének prömierjén!

Ha már teológiai megalapozottsággal akarnál fenyegetni valakit, az Anikó asszonynál elvileg több esélyed lenne, lévén ő katólikus, akik bizony úgy gondolják, lehet következménye még a szabad és önálló filmművészet gyarló támogatásának is.

Zsolti, ha már fenyegetőzöl, legalább ne tedd magad nevetségessé ...
:)

lajos0 2013.04.20. 20:56:53

@Az igazi sztrovacsek: "Csupán arra bátorkodtam fölhívni a figyelmet, hogy a fideszes papagájkommandó telekiabálta az összes médiát az "OFFSHORE-LOVAG" sztorival, holott egy fikarcnyival sem különb a másiknál."

Ennél is cikibb az ügy nekik. Aki off-shoreo-zik arról tudható, hogy ez az ország nem különösebben érdekli. Ez is legitim álláspont pillanatnyilag, de ilyenek közpénzből zsíros megrendelésekhez, támogatásokhoz stb. juttatni felháborító. És Németné érettségizett Lászlóné közli, hogy ők bekérték a tulajdonosi szerkezeteket, csak éppen nem néztek utána, hogy fedi-é a valóságot. Akkor mivel tölthették a drága időt vajon ? Persze valószínűleg első kézből tudtak erről, most meg megy a ködösítés.

"Sőt!
Ha valaki a saját vállalkozásának a bevételét menekíti külföldre, az ugyan el nem fogadható, de talán érthető."

Ez igaz. Ahogy az orosz üzletemberek is a saját vállalkozásaik bevételét vitték Ciprusra. Akár el is lehet fogadni, bár vannak országok ahol ez mezei köztörvényes bűncselekmény. Érdekes, hogy a póruljárt betétesek fellebbezni sem tudnak hol, mivel EU-s szinten a fékek és ellensúlyok rendszere valahogy teljesen hiányzik.

"A közpénzből vissza nem térítendő támogatást adni 74 offshore cégnek viszont bűn."

Én az egész vissza nem térítendő támogatást már eleve nem értem. Vagyis az ilyet segélynek hívják. Miért kell ilyeneket osztogatni közpénzből magáncégeknek? Ha enélkül nem megy, akkor semmi keresnivalója a piacon.

"A jelenlegi hatalom legalábbis mindent megtesz azért, hogy ne tudjon eljutni.
Hátráltatni tudja, megakadályozni nem."

Nincs rajta sok megakadályozni való. Az emberek többségének agya a legegyszerűbb fizikai törvényeknek engedelmeskedik, a legkisebb ellenállás irányába mozdul, mert gondolkodni macerás és fárasztó.

lajos0 2013.04.20. 21:03:26

@leponex: "Szerintük ez már eleve el vagyon rendelve, már réges-rég, ki idvezül, ki nem, és ezen még egy gagyi film esetleges támogatása sem változtat semmit!"

Hát a fejére lehet koppintani miatta, de Balog eleve arra volt predesztinálva, hogy ezt a filmet 5 millióval támogassa. Mi mást tehetett volna ?

leponex 2013.04.20. 21:06:01

Szomorú Szemű Kedves Bárdunk!

"Gondban vagyok a megszólítással, mert Ön sem nem kedves, sem nem tisztelt."

Másért vagy Te gondban, szegény Zsolti ...
Nem kicsit, nagyon!
Különben nem lennél ennyire neveletlenül egyszerű!

Vagy tényleg komolyan gondolod, hogy egy ATV-n ingyen reklámozott filmhez nyújtott esetleges támogatás személyesen Balog miniszter saját döntése lett volna ?

Az ATV ingyen spotja legalább tízmilliót ér, piaci alapon!

Ki fog eszedbe jutni, ha egy faékre lelsz majd váratlanul ?

leponex 2013.04.20. 21:13:25

@lajos0:
Meg lennék lepve, ha Balog úr tényleg személyesen döntött volna anyagi támogatásról ...

De a Kálvin mester ravasz teológiája ettől függetlenül mentesítené a baljós kimenetelű főtárgyalás során :)

leponex 2013.04.20. 21:27:28

@Az igazi sztrovacsek:
"Ha valaki a saját vállalkozásának a bevételét menekíti külföldre, az ugyan el nem fogadható, de talán érthető.
A közpénzből vissza nem térítendő támogatást adni 74 offshore cégnek viszont bűn."

Bizony, ha így van, akkor tényleg.
Bár mintha itt ténylegesen elvégzendő munkával kapcsolatos tranzakcióról van szó, ha igaz.

Érdekes módon Bajnai úr egyetlen Dataplexes üzlete hárommilliárdos hasznot hajtott, anélkül hogy bármiféle érdemi tevékenységet végzett volna.
Épp csak véletlenül eltalálták, hogy sokmilliárdos állami megrendelések lesznek majd ...
Hiába, aki szakember, az valamit nagyon tud!

És ha eszedbe jut az itt szintén érdekelt Kóka mester emlékezetes Sulinetes remek biznisze, mind-mind a közpénz sokmilliárdjaiból ...

Az igazi sztrovacsek 2013.04.21. 08:09:37

@leponex:

Még egyszer, csak neked!

@lajos0:
"És a fideszes off-shorozó, ciprusozó, luxemburgozó, stb. ugyanolyan szimpla szar ember, mint nem fideszes társaik."

Egyetértek.
Csupán arra bátorkodtam fölhívni a figyelmet, hogy a fideszes papagájkommandó telekiabálta az összes médiát az "OFFSHORE-LOVAG" sztorival, holott egy fikarcnyival sem különb a másiknál.

Mellesleg megkérdezném:
Nem azért szavazták le a "zemberek" -többek között - 2/3-al a szoclib kormányt, hogy Kóka, Bajnai, Gyurcsány, ne tudják többé Offsorre cégeken át kivinni az állami megrendelés hasznát???

apacsfiu 2013.04.21. 12:41:28

Zsolti! Segíts már nekem kérlek! Ugye most Magyarországon nácinyilasfasiszta diktatúra van ugye?

Ilyen nácifasisztanyilas diktatúrában miért és hogyan engedélyezhetnek Élet menetét? És ezt így már megint hogy????

pánpéter 2013.04.21. 22:59:30

Zsolti!

Mai időközik eredményét láttad?
Csíped te is? :)
Van még 1 évetek a parlamentben, aztán kuka. Várod már te is Zsoltikám?
egyem a szíved, de fogok rajtad röhögni.

apacsfiu 2013.04.22. 08:41:30

@pánpéter:

Zsoltifiú most fogalmazza következő gyöngyszemét, melyben elemzi, hogy mekkora csapást mért a DK és a baloldal a gaz fasisztákra. :D

HanSolo90 2013.04.22. 10:03:26

@pánpéter: Szerintem inkább azt fogják majd mondani, hogy ahol a függetlenek nyertek, ott mind az ő jelöltjük volt valójában az a bizonyos független :). Láttuk már ezt a módszert korábban is.

Másik érdekes kérdés az, hogy milyen alapon szólítja fel a DK-s rajongótábor Rogán Antalt az Élet menete rendezvényről való távozásra? Milyen demokrata az, aki másokat korlátozni akar a jogában és szabadságában?

Sajnos egyre nyilvánvalóbb, hogy a DK hívek (tisztelet a kevés kivételnek) nincsenek tisztában a fogalmakkal és eszmékkel, amit pártjuk képvisel. Csak papagájként szajkózzák azt, amit Vadaitól, Varjútól vagy Gyurcsánytól hallanak.
És ebben nagy az egyezés a Fidesz hívekkel is....

pánpéter 2013.04.23. 08:32:16

Zsolti!

Mit szólsz a Laborc-POrtik ügyhöz?

Jó nem? Szép is az, amikor a Gyurcsány kormány titkosszolgálati vezetői címeres bűnözőkkel egyeztet a politikai ellenfelek lejáratásáról.
Mi mind nagyon várjuk, hogy valami remek posztot ezzel kapcsolatban is írj. Csak mert kíváncsiak vagyunk, mit gondolsz erről te, mint a demokraták demokratája, az emblematikus ügyről.

Anselmo 2013.04.23. 09:04:46

velemenyvezer.blog.hu/2013/04/23/portik-laborc_mit_szol_az_mszp?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2013_04_23&utm_campaign=index

Idézek:

"A Portik-Laborc-ügyekből, a Gyurcsány Ferencekből és az őket éltető és nagy demokrataként felkenő sleppből ugyanis az ország döntő többségének örökre elege van. Hála égnek. Mert lehetséges ugyan, hogy négy évnél több kell ahhoz, hogy a demokratikus öntisztulási folyamat kiköpje magából az ilyen alakokat, de az ő példájuk azt mutatja, hogy előbb-utóbb igenis kiköpi őket."

Anselmo 2013.04.23. 09:30:59

Ti hozzátok el nekünk a demokráciát, ugye Zsolt?

amergin 2013.04.23. 10:08:38

Kedves Gréczy Zsolt! A Véleményvezér egyike azoknak a blogoknak, ahol Gyurcsányt nagyon nem kedvelik. Kicsi a befolyásuk, mégis egy markáns, jól körülhatárolható közeg nézeteit jelenítik meg. Ezért talán nem ártana reflektálni az alábbi cikkükre, amelyen megint elküldik Gyurcsányt, és mindenkit, aki csak szimpatizál vele.
velemenyvezer.blog.hu/2013/04/23/portik-laborc_mit_szol_az_mszp

amergin 2013.04.23. 11:19:47

Ps: A Véleményvezér egyike azoknak a blogoknak [az úgymond balliberális oldalon]... stb.

HanSolo90 2013.04.23. 11:22:54

@pánpéter: Gyurcsány szekrényéből mindig is potyognak/potyogtak ki a csontvázak....
Elég csak a cégénél történt okirat- hamisítási ügyre gondolni, szerepe a sukorói telecsere ügyében a mai napig zavaros és kérdéses, most a titkosszolgálati vezetője keveredik botrányba, de ott van a volt kollégája Zuschlag is, a Hagyó ügyről már nem is beszélve.
És ide tartozik a szakdolgozati botránya is, ami alól soha nem tudja tisztázni magát, mert a dolgozat eltűnt. Számomra az is zavaros magyarázkodás, hogy állítása szerint a Fidesz lopta el. Mivel kiderült, hogy a 90-es években tűnt el, akkor miért lopta volna el a Fidesz? Hiszen Gyurcsány akkor még a politika közelében sem volt.....

Ha ezekre a kérdésekre a DK és Gyurcsány egyértelmű és bizonyítható választ képes adni, akkor beszélhetünk megtisztulásról. Addig csak maszatolás megy és reputáció növelő "kamu" kampányolás.
Ezért nem értem mi alapján vádaskodik a DK, hogy a Fidesz fanatikusok nem látnak tovább az orruknál. Hiszen a DK fanatikusok sem látják, hogy Gyurcsány körül igenis minden nagyon zavaros.....

HanSolo90 2013.04.23. 11:27:34

@amergin: Érdemben nem tudnak erre a dologra sem reagálni. Eddig is az volt jellemző, ha valami kipattant, ment a diktatúrázás és vádaskodás. Gréczy majd leírja, hogy diktatúra van és szegény ártatlan demokrata főnökét akarják csak meghurcolni mindenféle bizonyíték nélkül.
Illetve majd a Fideszt vádolták hamis bizonyítékok kreálásával, karaktergyilkolással, hazudozással stb.
Joggal teheti fel akkor nekik a kérdést: Tudják is ezt bizonyítani, vagy csak vádaskodnak? :)

Mert a DK sem tud bizonyítani semmit, csak vádaskodik :).

pánpéter 2013.04.23. 11:52:31

@HanSolo90:
"Gyurcsány körül igenis minden nagyon zavaros..... "

Mondhattad volna azt is, hogy csak zavaros ügyei voltak. És ez az, amit a 150.000 DK hívőn kívül mindenki nagyon pontosan és élesen lát. Nem véletlen, hogy Gréczyn kívül senki nem gondolja komolyan, hogy a "demokratikus" ellenzéknek szüksége van Ferenc testvérre. 150.000 szavazatot hoz, de legalább a háromszorosát viszi. Mára a neve egybefort a politikai botrányokkal, a hiteltelenséggel, a pancser kormányzással. És, ahogy látni, még mindig vannaok olyan súlyos ügyek, amik nem kerültek a felszínre (lásd Laborc-Portik eset).
És ahhoz sem kell nagy jóstehetség, ha vannak még ilyen ügyek - és nyilván vannak - a kampány közeledtével elő fognak kerülni. Időzítve, tálalva, a kedves "nézőnek" még a következtetéseket sem kell levonni, mert azt is készen elé teszik.
Gyurcsány és a DK teljesen halott ügy. Lehet még itt egy kicsit teszetoszáskodni, de hamar el fog jönni az igazság pillanata. :) (csak hogy stílszerű legyek)

Gréczy pedig ha nem ad az ilyen és ehhez hasonló ügyekre itt a blogján értelmes magyarázatot, akkor marad, ami eddig volt: egy paprikajancsi, aki Ferenc seggében hordja a fejét, és elvakult szerelmében még a szart is rózsaillatúnak érzi.

lajos0 2013.04.23. 13:06:47

@HanSolo90: "Mivel kiderült, hogy a 90-es években tűnt el, akkor miért lopta volna el a Fidesz? Hiszen Gyurcsány akkor még a politika közelében sem volt..."

Nem volt semmiféle hivatalos posztja, de azért igencsak ott sertepertélt a közelében. 2001-ben többen kérdezték tőlem ki az a Gyurcsány, akit az MSZP egyik háttérembereként jelöltem meg, mert a nevét sem hallották. A 90-es években a vagyonosodással volt elfoglalva, amihez saját elmondása szerint is kapott jelentős politikai segítséget ( csak választani volt kicsit nehéz, hogy mit is lenne érdemes bagóért privatizálni a közvagyonból). Az anyós politikai befolyása szintén nem volt csekélynek nevezhető.

Persze a dolgozatot hiába lopatta volna el a fidesz (magát az eljárást persze bármely politikai alakulatból simán kinézem), azt honnan tudták volna, hogy Ferenc nem áll majd elő az eredeti példánnyal, amibe belepillantva bárki előtt azonnal nyilvánvaló lehet, hogy Ferencünk és Rozs Szabolcs dolgozata, a címen és néhány közös tévedésen kívül semmiféle átfedést nem mutat.

Ráadásul a szakdolgozatosdi csak Schmitt Plagi bá alakítása után lett téma, (bár előtte is nyilvánvaló volt, hogy a politikai elitünkben szinte nagyítóval kell keresni az olyan figurákat, akik akár egy átlag szakdolgozatot képesek lennének megírni). Ahogy a korrupciókutató szakember az indexen más vonatkozásban megfogalmazta:

"A magyar politikai elit XIX. századi módon működik. Azt gondolja, nincs szükség arra, hogy megnézze, egy-egy jogszabály-változtatásra a gazdasági környezet hogyan fog reagálni, működőképes lesz-e az a szabályozás egyáltalán. Ez a naiv, bornírt működés – amit a szakirodalom úgy hív, hogy a politikai elit gyenge értelmi szintje – a szabályozási kudarcok egyik oka."

Anselmo 2013.04.23. 19:41:10

Zsolt, ugyan mondj már valamit erről a sztoriról! Lécci lécci!
"A maffiával a demokráciáért" címmel írhatnál egy újabb posztot.

pánpéter 2013.04.23. 21:09:32

@Anselmo: @lajos0: @HanSolo90: @amergin:

azt figyelitek, hogy az index blogketrece milyen elánnal fejti ki a véleményét a Laborc-Portik ügyről? :)

Véleményvezéren kívül még senkit nem sikerült címlapra tenni a témában. :)
Miért nem csodálkozom...

HanSolo90 2013.04.23. 23:07:21

@pánpéter: ÓÓÓ, a DK már ezerrel tagadja, Vadai szerint a Fidesz kampánycélból csinálja az egészet. Most az AB újra diktatórikus, Orbánista és Strasbourg-ba akarnak szaladni feljelenteni. :) Akkor rendben volt az AB-mikor számukra kedvező döntést hozott.

Mellesleg az általuk titkosított anyagot akarják nyilvánosságra hozni, kicsit vicces ez :). Minek titkosították, ha nincs benne semmi kompromittáló rájuk nézve? Bár már azon sem lepődnék meg ha ebben az esetben is eltüntettek volna mindent, hogy utólag ne legyen bizonyítható. Újfent tanúi lehetünk annak, hogy a DK semmit nem tud érdemben cáfolni és csak azon jogi szöveg mögé bújik, hogy a vádlónak kell bizonyítania. És mindig hozzáteszi, hogy diktatúra van :). Jellemző.....

HanSolo90 2013.04.23. 23:21:10

Mindenesetre, ha ez a Portik ügy bizonyítást nyer, akkor vége a DK-nak. Az MSZP és Bajnaiék máris elhatárolódó nyilatkozatot adtak ki, tehát ha nyilvános lesz minden és kiderülnek a dolgok a DK még csak az összefogás közelébe sem kerül ezek után. Főleg, hogy ők megint csak harsognak holmi diktatúráról és érdemi cáfolatuk nincs az ügyben. Persze a Fideszre kenik. De akkor az MSZP és az E2014 miért tudott rögtön reagálni és fideszezés és diktatúrázás helyett normális választ adni? Így bizony nem lesz parlament....De a remény hal meg utoljára. :) Vadai mindenesetre nagyon magabiztos, hogy nekik bizony 2014-ben frakciójuk lesz. Egyelőre nagyon nem úgy néz ki....

pánpéter 2013.04.24. 06:27:12

@HanSolo90:
Az MSZP elhatárolódott, de azért ne felejtsük el, hogy MSZP kormány alatt történt az ügy. Nem tudják függetleníteni magukat az ügytől.
Bajnai alatt történt Laborc menesztése, de Gordon búcsúzóul csak megdícsérte, és méltatta az embert, a sárból rá is fröccsenni fog...

De az kétségtelen, hogy az egyetlen, abnormális reakció megint csak a DK-tól érkezett. Ze az ügy tökéletesen mutatja Gyurcsányék demokrácia érzékenyégét, a demokráciához való hozzáállását.
Az 1-2%-os pártból nyilván ez nem fog lefaragni, de teljesen egyértelmű lesz, hogy az eddig is politikai leprásként kezelt csapat a továbbiakban még inkább nem kívánatos alakulat lesz mindenhol. A már amúgy sem létező, maradék politikai hitelességüket is teljesen elveszítették.

pánpéter 2013.04.24. 06:32:18

"Az Alkotmánybíróság elutasította a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) beadványát, amely a párt parlamenti frakcióalakítását megakadályozó házszabályi rendelkezés megsemmisítését kérte."

Ezzel mi lesz Zsolti? Blokád az AB ellen, a demokrácia jegyében?
Ez a hét nektek nem egy sikertörténet eddig... és még csak szerda. :)

lajos0 2013.04.24. 09:12:09

@HanSolo90: "Mindenesetre, ha ez a Portik ügy bizonyítást nyer, akkor vége a DK-nak."

MIért lenne vége ? A DK arról szól, hogy legyen újra Gyurcsány. Aki ezt támogatja, azt többnyire nem érdekli a többi szempont. Ha kiderül, hogy Laborc köztörvényes dolgot csinált, akkor annyi lesz rá a reakció, hogy titokminiszter korában nyilván Kövér is vagy Demeter is, csak azt nem hozták nyilvánosságra ( mondjuk én sem lepődnék meg). A titkosszolgálatok meg elég régóta a mindenkori politika kiszolgálóinak tartják, a magyar titkosítási gyakorlatot elnézve joggal. Itt bármi kiderülhet bárkiről, a szekértáborokon nagyon nem változtat.

"Az MSZP és Bajnaiék máris elhatárolódó nyilatkozatot adtak ki, tehát ha nyilvános lesz minden és kiderülnek a dolgok a DK még csak az összefogás közelébe sem kerül ezek után."

Itt Bajnaiék legalább kaptak egy jó indokot, hogy miért is kerülik Ferit. Ha a DK-ra lehet tolni ezt a balhét simán megteszik, pedig ők is nyakig benne voltak a jelek szerint. Így nem rajtuk csattan az ostor és Ferit is el lehet tolni egy kicsit maguktól, bár ezzel eddig is próbálkoztak érthető okokból.

"Főleg, hogy ők megint csak harsognak holmi diktatúráról és érdemi cáfolatuk nincs az ügyben."

Itt hosszú évtizedek óta csak a diktatúra formái változnak, és mindenki a sajátját próbálja elsütni demokráciaként. Nem jelent a diktatúra szó semmit. Egyszerű gyermekjáték, hogy ha sokat ismétlünk egy szót, akkor értelmét veszti. No a demokrata, a diktatúra, a náci, fasiszta, stb. ezen túl van.

"Így bizony nem lesz parlament....De a remény hal meg utoljára. :) Vadai mindenesetre nagyon magabiztos, hogy nekik bizony 2014-ben frakciójuk lesz. Egyelőre nagyon nem úgy néz ki...."

Vadai nem tényező. Kerék-Bárczy legalább vicces. De a jelek szerint tényleg nem lesz, amit részemről kissé sajnálok majd.

Scagnetti 2013.04.24. 14:13:38

@HanSolo90: Nem hiszem, hogy a fanatikus gyurcsányistát bármi is zavarná. Ezek akkor is rá szavaznának, ha az összes maffiózóval együtt kapnák rajta a Ferit.

Az E2014 és az MSZP eddig sem nagyon örült neki, gondolom, ezután sem nagyon fog. Ebben a balhéban viszont legalább annyira benne vannak ők is, szóval e miatt talán nem kellene finnyáskodniuk. De lehet, hogy kihasználják a helyzetet, hogy megszabaduljanak tőle.

Önerőből nem lesz frakciójuk, legfeljebb úgy, mint a KDNP-nek, ha bemásznak valaki más hátán. Ha van olyan hülye, aki beviszi őket, akkor ott lesznek. Kérdés, ki égeti majd magát velük.

Az igazi sztrovacsek 2013.04.24. 20:08:11

@Scagnetti:
"Nem hiszem, hogy a fanatikus gyurcsányistát bármi is zavarná. Ezek akkor is rá szavaznának, ha az összes maffiózóval együtt kapnák rajta a Ferit."

Nem hiszem, hogy a fanatikus orbánistákat bármi is zavarná. Ezek akkor is rá szavaznának, ha az összes maffiózóval együtt kapnák rajta a Viktort.

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:Ctv3wI4VH7sJ:kuruc.info/r/6/54228/+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

www.hir24.hu/belfold/2010/08/11/orban-a-maffia-foglya-/

Oszt jó napot.

Az igazi sztrovacsek 2013.04.24. 20:20:14

@lajos0:
"MIért lenne vége ? A DK arról szól, hogy legyen újra Gyurcsány."
Talált, süllyedt.
Gyurcsány addig lesz, amíg lenni akar.
Parlamenten belül, vagy azon kívül, de lesz.
Akinek ez nem tetszik, tegyen ellene!

Scagnetti 2013.04.24. 20:54:28

@Az igazi sztrovacsek: Igen. És? Ez mennyiben cáfolja azt, amit írtam?

Anselmo 2013.04.24. 21:14:23

@Scagnetti: tulajdonképpen nem cáfolta, hanem igazolta azt amit írtál.

leponex 2013.04.24. 22:19:01

@Az igazi sztrovacsek:
"Nem hiszem, hogy a fanatikus orbánistákat bármi is zavarná. Ezek akkor is rá szavaznának, ha az összes maffiózóval együtt kapnák rajta a Viktort."

Ez lehetséges.
De legalább ennyi volt, aki nem fanatikus orbánistaként szavazott rá.
Oka lehet ennek, és úgy látszik a ballib még most sem fogta fel, mi történhetett.

Az Atv-n Bánó bácsi szerencsétlenkedik Portik haver sztorijának mosogatásán, és a Bozóki mester bárgyúságán látszik a teljes tehetetlenség.
Megfejeli ezt Bánó, amikor azon csodálkozik, miért nem csinált magának másolatot a laborc főtitoknok a beszélgetésről ...
Óvatosan helyretették a tudós médiaszakembert, de szerintem pontosan jelzi ez a bukott ballib 'elit' teljes alkalmatlanságát.
Fogalmuk nincs a valóságról.

Igaza lehet Mesterházynak, amikor a 2018-as meccsre készül inkább, semmint ezeknek a leszerepelt pancseroknak a támogatásáért kuncsorogjon.

Lesznek méh meglepik ... :)

leponex 2013.04.24. 22:30:07

@Az igazi sztrovacsek:
" Gyurcsány addig lesz, amíg lenni akar.
...
Akinek ez nem tetszik, tegyen ellene!"

A Feri fura mód majd mindenkinek jól jön mostanában :))

Az Attila az Atv-n explicite meghívót küldött az 1%-ért a Ferinek , mondván, hogy 206-ban alig 1% -kal nyertek a 'liberálisokkal' összeállva, azaz meg kell becsülni ezt az 1%-ot is :)
Bajnai bácsi megint futhat a zesemények után ;-)
Még megérjük, hogy együttműködés helyett összevesznek a DK-n :)

(Szerintem nagyobb bukta készül ballibjeinknek megest, mint amire számítani lehetne ... )

Hajrá Feri!!

Scagnetti 2013.04.24. 22:37:26

@leponex: A legjobb ma Drágajóbolgárúr volt, aki szerint az emberek úgysem értik a Laborc-sztorit, ezért nem kellene ezzel annyit foglalkozni. Gondolom, a fideszes ügyekben is ilyen elnézők lennének, hisz azt sem érti a többség.

Nem semmi, mikor egy botrányt azzal próbálnak jelentékteleníteni, hogy lehülyézik a választókat.

És ezek tennék rendbe az országot...

Az igazi sztrovacsek 2013.04.25. 06:10:29

@Scagnetti:
Semmiben.
Csupán arra szerettem volna fölhívni a figyelmet, hogy fanatikus szavazók mindkét oldalon vannak, és a maffiával példálózni a pártvezetők esetében egyaránt lehet, csakúgy mint pl. offshore cégeket keresni a holdudvarban.
Na de nem azért zavarták el a "zemberek" a szocloib kormányt, mert elegük lett a haveri offshore cégekből, és a maffia kapcsolatokból!?

Az igazi sztrovacsek 2013.04.25. 06:16:39

@leponex:
"Fogalmuk nincs a valóságról."

Ne röhögtess, mert "cserepes" a szám!
(kifújta a tavaszi szél a szőlőben)

Scagnetti 2013.04.25. 08:26:51

@Az igazi sztrovacsek: Érdekes, Zsolti nemrég a tévében csak Fidesz-egyházról beszélt, DK-szektáról nem. Pedig ilyen is van, Feri minden megjelenésekor látható is. Nem kellene szólni neki, hogy az ő rajongóik semmivel sem kevésbé fanatikusak, mint a fideszesek?

Közben meg Bajnairól azt írják, hogy el akarják kerülni a Ferit. Hogy mik vannak?

index.hu/belfold/2013/04/25/bajnaiek_terepen_akarjak_orbant_megverni/

leponex 2013.04.25. 15:23:21

@Az igazi sztrovacsek:
"Ne röhögtess, mert "cserepes" a szám!"

Kétszer is megnéztem Bánó bácsiék beszélgetését, még a Filippov úr az, aki komolyan vehető közülük.
A többiek tényleg röhejesek, igazad van :)

Azért azt ízlelgesd még egy kicsit, Bánó veterán csodálkozik, hogy miért nem készíttetett másolatot magának otthonra Laborc úr ...
Tudod, a titkosszolgálat operatív magnófelvételéről ...

Döntsd el, van-e fogalma róla mit beszél Bánó ... mert az még rosszabb verzió ;-)
Én jóindulatú vagyok :)
****
Legközelebb vigyél egy üveg bort is a munkához :))

leponex 2013.04.25. 15:43:08

@Az igazi sztrovacsek:
"csakúgy mint pl. offshore cégeket keresni a holdudvarban."

Az, hogy a holdudvar 'természetesen' offshorol, az magától értetődő, az EU talán nem minden ok nélkül engedte ezt meg magának ...
Lehet még 'törvényesen is!' Mi az hogy! Nagyonis!

(Jómagam természetesen mérhetetlen pofátlanságnak tartom, hogy a kényes ízlésű Unió ezt a szabályozást elfogadhatónak tartotta. Talán nem véletlenül ... )

Az ordenáréság ott van, amikor a Nemzeti Bank elnöke tartja külföldön a pénzecskéjét, demonstrálva, hogy mennyire bízik saját szakértelmében a nemzeti valuta védelmének érdekében.

Amikor a főpénzügyér szónokol az adótudatosság fontosságáról, miközben szintén külföldön adóoptimalizál.

Amikor mások számára még nem ismerhető állami döntés információ birtokában hárommilliárdot kaszál a Dataplexes tranzakción a volt miniszterelnök cége ...
Saját érdekeltségű offshornak eladatni az elenderes Kóka mesterrrel a céget, majd rögvest visszaadni, immár az állami megrendelések miatt majdnem hárommilliárdos haszonnal.

A tőzsdén ezt bennfentes kereskedésnek hívják, és még szankcionálják is, ha kiderül.

leponex 2013.04.25. 15:48:05

@Scagnetti:
Sajna, felénk már nem fogható a rádiók rádiója ... ;-) Pedig be sokat hallgattam Gyuri bácsit, a Pikót, Ciános Gabi bácsit ...

Arra azért kíváncsi lennék, melyik titkosszolgálat vezetője vett valaha is részt nagy nyilvánosság előtt tartott titkos 'operatív tevékenységben' ?

apacsfiu 2013.04.25. 16:46:22

Zsolti, Zsolti! Nagyon nem jön össze ez a hét nektek. :D Nem lehet frakciótok, Laborc-Portik és most ez az izraeli katonák 2006-ban....Holnapra mik fognak még kiderülni Zsoltifiú? :D

mákos lecsó 2013.04.25. 20:30:25

@apacsfiu:
Annyiszor vegyél levegőt 10 perc alatt, ahány izraeli katona volt a 2006-os eseményeken!

www.origo.hu/itthon/20130425-puszta-kitalacio-a-magyarvero-izraeli-katona.html

Beszarás, hogy mit el nem hisztek a vak gyűlöletben.

apacsfiu 2013.04.26. 10:29:18

@mákos lecsó:

Hát ha az origo írja, biztos úgy van, kicsi veres! :D

mákos lecsó 2013.04.26. 15:14:38

@apacsfiu:
Izraeli katonák a magyar rendőrök között tömegoszlatásnál, és ez hat és fél éven át titokban marad mi?
Egyetlen rendőr nem veszi észre, hogy a mellette álló társa nem magyar.
Ja, hogy észrevette, csak Gyurcsány úgy megfélemlítette, hogy közel hét éven át senkinek nem merte elmondani.
Mondjál még ilyeneket, hátha megkajálom!
A szart is megennétek az egyik kézből, a másikból meg a rántott húst sem.

Anselmo 2013.04.26. 15:55:59

Hova tűnhetett az LMP-s csajnak írt levél? Jól látom hogy nem látom?

Anselmo 2013.04.26. 16:34:54

Leszólt a főnök, hogy "Zsolti, az LMP-ből kivált elvtársakkal és elvtársnőkkel jóban akarunk lenni" ?

pánpéter 2013.04.26. 18:45:59

@Anselmo:
megvan annak a diszkrét bája, amikor egy szakadár LMP-s üti Ferencet - persze Gordont már nem, mert hát ő ugye más (LOL) - aztán Ferenc hű táskahordozúja visszaszól - jelzem jogosan - hogy "de hát kedves Tímea, Ferenc nem, Gordon már igen, hogy is van ez?", majd kicsivel később le is veszi a bejegyzést.
Zsoltit zavarja a kettős mérce - minden normális embert zavar, Szabó Tímea fröcsögése pedig hemzseg a kettős mércétél. Zsolt még sem vállalja a véleményét nyilvánosan.
:))

Azért ez mennyire szép történet már! És most még csak apróságokról beszélünk. Mi lenne itt, ha ezeknek a nemnormálisaknak kormányprogramban, személyi kérdésekben kéne egyeztetni? Mi lesz itt, ha ezek a remek demokraták majd egyezkednek választókerületekben, egyéni jelöltekben, listás (befutó) helyekben? :)
Kisebb parlament, kevesebb képviselő, lényegesen kevesebb befutó listás hely. Ezek meg annyian vannak mint az oroszok, ha csak a szűk csapatot nézem. :) Ennyi éhers szájnak nem fog eledel jutni, az más most biztosan látszik. Még el sem kezdtek egyezkedni, de már püfölik egymást ahol érik. :)
Igazán szép üzenet ez nekünk, választópolgároknak.

Zsolti Zsolti, nem nagy csibészek vagytok ti ott mind, egyem meg a szíved. :))

Az igazi sztrovacsek 2013.04.26. 20:59:24

@pánpéter:
"Zsoltit zavarja a kettős mérce - minden normális embert zavar,"
Engem nem zavar.
Lehet persze, hogy nem vagyok normális ember.
Sőt!
Majdnem bizonyosan hülye vagyok, mert ha olyan emberek, akik egymást sohasem látták, mégis egybehangzóan állítják ezt, akkor ez valószínűleg nem lehet véletlen.
A kettős mérce mint olyan, kettős hatással van rám. Vagy röhögő görcsöt kapok tőle, vagy a sírás fojtogat, amikor meghallom. (napi hangulat függvénye) Nem tudok ugyanis olyan helyzetet, eseményt elképzelni a politikában, amellyel kapcsolatban nem lehetne elmondani.

apacsfiu 2013.04.26. 21:22:14

@mákos lecsó:

Lásd Portik-Laborc. Igaz, az csak majd 5 évig volt titokban.....

Na lőjjél még pár öngólt, kicsi veres. :D

Az igazi sztrovacsek 2013.04.26. 21:35:03

Azt írja az újság, hogy ....

"Három nappal azután, hogy eldőlt, kik működtethetnek trafikot a jövőben, Lázár János újabb törvénymódosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek tegnap késő délután, amelyben a cigarettán elérhető kiskereskedelmi árrést megduplázva 10 százalékra emeli. Ez már busás hasznot ígér azoknak is, akik csak dohánnyal foglalkoznak,"

A pofátlanságnak tényleg nincs határa.
A liberálkomcsik most megtanulhatják, hogyan kell lopni, csalni, hazudni, mert ezek a szerencsétlenek még ezt sem tudtak "tisztességesen".

Anselmo 2013.04.26. 22:57:40

Az a baj ezekkel a ballib srácokkal, hogy unalmasak. Hajtogatják ugyanazokat a szövegeket évek óta, és mindegy, a valóság és a tények mennyire cáfolnak rájuk, mindegy, már hányszor kaptuk őket hazugságon. Ők mondják tovább rendületlenül a régi hazugságokat, mintha mi sem történt volna.

Kérlek, Zsolt, Ferenc, találjatok már ki valami új, izgalmas hazugságot, ami eddig még nem volt. Szórakoztassatok újra.

lajos0 2013.04.27. 08:57:52

@Az igazi sztrovacsek: "Engem nem zavar.
Lehet persze, hogy nem vagyok normális ember."

Megszokja az ember, csak elég cinikussá teszi. Ezért nem veszi komolyan a többség a demokráciáért, sajtószabadságért történő panaszkodást sem.

"Sőt!
Majdnem bizonyosan hülye vagyok, mert ha olyan emberek, akik egymást sohasem látták, mégis egybehangzóan állítják ezt, akkor ez valószínűleg nem lehet véletlen."

Ezzel szoktak érvelni az antiszemiták is. Akik sosem látták egymást.

"Nem tudok ugyanis olyan helyzetet, eseményt elképzelni a politikában, amellyel kapcsolatban nem lehetne elmondani."

Hogy mindenkinek megvan a magáé a palettán az biztos. Az meg, hogy ellenzékben fejhangon üvöltenek olyan dolgokért, amit kormányon üdvözölnek s viszont elég régi tapasztalat, legyint rá az emberek többsége.

lajos0 2013.04.27. 09:07:42

@Az igazi sztrovacsek: "A liberálkomcsik most megtanulhatják, hogyan kell lopni, csalni, hazudni, mert ezek a szerencsétlenek még ezt sem tudtak "tisztességesen"

Ez a trafikosdi engem a privatizációra emlékeztet erősen. Amúgy a hatások borítékolhatók priluki márka forgalma eléggé meg fog nőni, innentől jobban megéri cigit csempészni, pult alatt árulni, feketézni vele stb. Én az itthoni dohánytermesztéssel is kacérkodom, úgy kb. 10 forintra jön ki egy doboz cigi, ha sikerül. A mindenkori hatalom meg kapjon el, ha tud.

Az igazi sztrovacsek 2013.04.27. 10:11:43

@lajos0:
"Én az itthoni dohánytermesztéssel is kacérkodom,"

Valószínűleg nem vagy egyedül.
Azokon a félreeső településeken, vagy az alföldi, nyírségi tanyavilágban, stb. ahol több(tíz) kilométerre lesz a legközelebbi dohánybolt, bizony dohányt (is) fognak ültetni az emberek a kiskertbe.
Megszárítják, összevágják, betöltik és elszívják, mint régen, oszt jó napot.

Az igazi sztrovacsek 2013.04.27. 21:26:38

"Borzasztó" dolog történt!
A HIR Tv elismerte, bemutatta, hogy tömegével nyertek a dohány árusítási pályázaton olyanok, akiknek halvány lila gőzük nincsen arról, hogyan kell ezt csinálni.
De jó elvtársak ők, tettek valamit a pártért, és most ki lesznek fizetve, háromszorosára emelt haszonkulccsal.
Melegen ajánlanám nekik, hogy a szolgáltatást zökkenő mentesen biztosítsák, mert a dohányzók nem a komcsikat fogják szidni, ha nem jutnak hozzá a napi füstölni valóhoz.
Mint nem dohányzót túlzottan nem érdekel hol lesz trafik, meg hol nem, de a HIR Tv "pálfordulása" elgondolkodtat kicsit. Mondhatnám szokatlan tőlük az igazság ilyen nyers bemutatása.
Lehet, hogy valamelyik szerkesztőjük is pályázott, és nem nyert?

lajos0 2013.04.28. 08:51:21

@Az igazi sztrovacsek: "a HIR Tv "pálfordulása" elgondolkodtat kicsit. Mondhatnám szokatlan tőlük az igazság ilyen nyers bemutatása."

Bizony azért ez egy jele, hogy a fideszben is ütköznek a lobbi-érdekek. Volt már amikor az MNO sci-fi rovata ellen kirohanni szegény Szíjjártónak.

Az igazi sztrovacsek 2013.04.28. 12:23:40

Javaslom a dohányosoknak, hogy június második felére egy-két hétre elegendő cigarettát spájzoljanak be.
Ha ugyanis addig nem változnak a jogszabályok, némi cigaretta hiányt föltételezek erre a rövid időszakra.
Azon egyszerű oknál fogva, hogy a jelenlegi elárusító helyek, hagyják majd kifutni a készleteiket, új szállítmányt már nem rendelnek, hogy ne kelljen bíbelődni a megmaradt készlet visszaváltásával. (idő, papír munka egyebek) Sokkal egyszerűbb ha pl. már június 25.-én kifogy a készlet.
Az új elárusító helyek viszont csak július elsejétől működhetnek.
Én legalábbis így tudom.

Fell Bandi 2013.05.01. 10:40:55

zsóti, a laborc-portik-szilvásy-vajtó-gyurcsányi story hogy a fenébe nem ihletett még meg? Az lehet ennek az oka, hogy a java még hátra van? Mert ez egy elfogadható álláspont lehet... talán tudsz már arról is hogy a takonygerincű csúszó-mászó vajtó lajcsi miket volt képes böfögni rólatok? Húzhatjátok lefele a rolót büdöskomcsik, ennyi volt...

apacsfiu 2013.05.01. 20:55:08

Zsóóóóti!

Úgy várom már újabb magvas gondolataidat Portik-Laborc témában. No meg Ferenc testvér mai gyújtó hangvételű beszédéről a több százezres tömeg előtt. :D

Anselmo 2013.05.02. 07:57:17

@Fell Bandi: @apacsfiu: írt már a laborc-portik ügyről(természetesen semmi problémát nem látott a dologban), de a főnöke leszedette vele, mert beszólt egy volt LMP-s csajszinak, valami Timcsinek, és nem akarnak Timcsivel és bandájával öszeveszni.

apacsfiu 2013.05.02. 09:59:44

@Anselmo: Csak nem a Szabó Timikének? Ejj de kár, hogy nem láttam. :)
Gondolom Ferenc testvér rossz néven vette. :D Szegény Zsoltinak így sincs elég baja? Most még a főnöke is b@szogatja???? :D

Anselmo 2013.05.02. 11:35:48

@apacsfiu: igen, volt egy "Levél Szabó Tímeának" című poszt, de aztán eltűnt. Mert Timcsi kritizálta a Ferit a Laborc miatt, és ez a Zsoltinak nem tetszett, válaszolt neki, ami viszont a Ferinek nem tetszett, és leszedette.

Fell Bandi 2013.05.02. 19:08:06

No, ezt a posztot megkeressük akkor az internet zugiban valahol, ami oda egyszer felkerül, az ott is marad örökre.. de mit akar a hülyeferi a szabó timitől, azt most egy jobbikos gyerek dugja, ennek a bebaszott óriásgémnek ott nincs keresnivalója...

Fell Bandi 2013.05.02. 19:29:12

Meg is van természetesen, zsóti kár volt törölni, ezzel (is) csak magadat járattad le...
mandiner.hu/cikk/20130426_greczy_zsolt_kedves_szabo_timea/fullsite

Az igazi sztrovacsek 2013.05.02. 20:05:27

@Fell Bandi:

Ez csupán a kimazsolázott töredéke az eredetinek.

apacsfiu 2013.05.02. 21:05:22

@Fell Bandi: Köszi! Folyik a könnyem a röhögés...izé a meghatódottságtól. :D Olyan szép, mikor egy akolban lévők tépik egymást. :D

Anselmo 2013.05.06. 20:13:38

Mester, írjon már valamit! Sokan várjuk! Leplezze le az Orbán-rezsim zsarnokságát, magyarázza el, miért Ferenc a megváltó, valamit, bármit...

apacsfiu 2013.05.07. 12:09:43

Oh, mi Zsoltink! A demokrácia hű őre! Nyílj meg előttünk! A bizonytalanság útjára tévedtünk nélküled! Nem tudjuk, hogy ilyen diktatúrában mi a helyes és mi a rossz?! És már ilyen cikkeket is olvasgatunk és videókat nézegetünk rémületünkben!

www.hirado.hu/Hirek/2013/05/06/22/Nemet_alkotmanyjogasz_a_magyar_alaptorveny_garantalja_a_stabil.aspx

mno.hu/belfold/a-volt-nszk-miniszteretol-kapott-bokot-a-magyar-alaptorveny-1159198

Mi jó Zsoltink! Ha esetleg téma hiányban szenvednél, akkor várjuk magvas gondolataidat erről a két linkről!

leponex 2013.05.09. 01:04:38

Drága Jó Walesi Bárdunk, Gréczy Zsolt!

Ennyire azért még nem kellene feladnod a Reményt, Gordon barátunk már szállítási szerződést is ajánl egy éven belül ... .-)

Hogy addig se búslakodj:

"Linuxra áll át a nemzetközi űrállomás
Index
2013. május 8., szerda 19:09 |

Windowsról Linuxra állítják át a nemzetközi űrállomáson az űrhajósok által használt laptopokat, jelentette be a NASA. "Megbízható és stabil operációs rendszerre volt szükségünk, amit mi magunk tudunk a saját igényeink szerint alakítani, ha úgy hozza a szükség" - indokolta a váltást az űrügynökség szóvivője, Keith Chuvala."

pánpéter 2013.05.09. 10:18:46

Mi nagy Tanítónk, A Tanító, bölcsek legbölcsebbje, szitán átlátók legnagyobbika!

Lassan 4 hét telt el azóta, hogy utoljára szóltál hozzánk, földi halandókhoz, és megosztottad velünk bölsességedet, tanítottál, okítottál minket! Az akkori tudás azóta halványul, mint ahogy halványul a fény, melyet felvillantva utat mutattál nekünk!

Mester! Szólj hozzánk, mondj valamit, legalább adj életjelet magadról!

Az igazi sztrovacsek 2013.05.09. 12:18:39

@Anselmo:

@apacsfiu:

@pánpéter:

Na mi van fiúk? Nincs kit leszólni, szidni, mocskolni, és máris hiányérzetetek van?
Hiába na!
Akit a gyűlölet éltet....
De jól van így.
A gyűlölet erőt ad.
Erőt a vereség elviseléséhez.
De hogy ne unatkozzatok, itt van nektek egy szívemből szóló írás:

nepszava.com/2013/05/velemeny/szoke-feri-veri-e-az-asszonyt-orban.html

@leponex:
Neked nem mondom. Úgyis tudod...:)))

pánpéter 2013.05.09. 12:32:51

@Az igazi sztrovacsek:

"Akit a gyűlölet éltet..."

Nézzünk pár magvas gondolatot a gyűlöletről, a népszava cikkéből, hamár:
- felcsúti köcsög
- pálinkától felhígult agyú felcsúti bunkóból
- néhány pofonon már túl van az asszony
- a férj és apa egy erőszakos bunkó
- aki zabál, mint egy disznó, és iszik, mint a kefekötő
- A legszemetebb módon hazudsz

Csak néhány szösszenet a "remek" balliberális ótvadék tollából. ÉS te beszélsz gyűlöletről komám? Hát ha ez az ember tehetné, elevenen felkoncolná Orbánt, olyan mély gyűlölet süt belőle, hogy arra nincsenek szavak!
És te beszélsz gyűlöletről?
Nem gondolat te ezt át.

De tudod mit, legyen igazad: Balliberális posztkommunista szerző retteg, mert tudja, hogy Orbán még maradni fog. És ez így is van rendjén.
Ócska egy féreg az ilyen, szőkeferi félék... pont a népszavához való. ezért nem veszi azt a szemetet senki.

apacsfiu 2013.05.09. 12:37:32

@pánpéter:

Ezek mind-mind a demokrata baloldali értékrend jellemzői. Olyan távol állnak a gyűlölködéstől, mint szeretett Zsoltink nyelve Ferenc testvér valagától.....

apacsfiu 2013.05.09. 12:47:36

@pánpéter:

Azért arra kiváncsi lennék, hogy mekkora ajvékolás lenne a "valódi demokraták" oldalán, ha mondjuk egy ilyen írás jelent volna meg az MN-ben vagy az MH-ban mondjuk Gyurcsánnyal kapcsolatban......

pánpéter 2013.05.09. 12:51:43

@apacsfiu: akkora fasisztázás kezdődne, amekkorát még nem látott ez a világ...
és ezért ótvar aljadék fajta az ilyen. 50 évig megszokták a kettős mércét. nekik mindent lehetett, másnak semmit. és azt hiszik, hogy még mindig a kommunista időkben élünk. ők ezt kívánják.
söpredék ez, én mondom neked, apacsfiú.

apacsfiu 2013.05.09. 14:44:41

@pánpéter:

Kiegészítenélek pánpéter barátom: ráadásul a rosszabbik fajtából való ez a söpredék....

lajos0 2013.05.09. 14:47:21

@pánpéter:

Hát az a fasisztázás nagyon hatásos szokott lenni mostanában. Főleg a Népszavában. De vicces, ahogy a Bartus László nevű agyhalott már magát a nagy Németh Sándort is lefasisztázza ebben a tényleg színvonalas orgánumban:

"Orbán azok közé az antiszemiták közé tartozik, akik elítélik a holokausztot és a zsidók fizikai megsemmisítését. Ő maga is azt hiszi a disznóólpucoló felcsúti észjárásával, hogy az antiszemitizmus ezzel azonos. Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője, az ATV tényleges tulajdonosa, Magyarország édes testének (copyright: Torgyán doktor) egyik legnagyobb fekélye, meg van győződve arról, hogy Orbán Viktor és rendszere jó Magyarországnak. Jobb, mint bármelyik demokratikus baloldali alternatíva, ha Orbán és rendszere antiszemitizmusát megfelelő keretek között lehet tartani. Mivel ő maga is fasiszta rendszert működtet a Hit Gülekezetében, ebben a vezetési módszerben hisz, Orbán fasiszta vezetési stílusa imponál neki. Ezért arra törekszik, hogy Orbánt leválassza a Jobbikról, egyedül a Jobbikot kiáltsák ki antiszemitának, fő gonosznak, a Fideszt és Orbánt pedig határolják el tőle. Az ugyancsak fasiszta Németh Sándor ezzel az antiszemitizmus fogalmát leszűkíti a náci Jobbikra, és a fasiszta Orbán-rendszert támogatja a kódolt “keresztény” antiszemitizmus korlátai között. E támogatás néha enyhül, ha Németh anyagi érdekeit Orbán sérti, de a harmónia hamar helyreáll, ha Németh megkapja a pénzét."

Ezt az amerikai népszavát eddig is a baloldali kuruc.info-ként kezeltem, de most ehhez a szinthez fel is nőttek. Az most más kérdés, hogy Juhász Ferenc elfogott levele szerint, a kuruc is jelentős anyagi támogatást kapott Gyurcsányéktól, ami Juhásznál kiverte a biztit:

"Tudom, hogy a Laborczék nyakig benne vannak a 64 Vármegye mozgalomban és jelentős szerepük van Toroczkai manipulálásában. Miniszterelnök úr, tudom, hogy ki áll a Magyarok Nyilai mögött, hogy miért olyan nehéz lenyomni a jobboldalt sikeresen megosztó, nagyjából 30 milliós éves költségvetéssel operáló, (vajon honnan kaphatja szerinted?), a kormányt hivatalból - a fideszt leginkább utasításra gyűlölő, meglepően jól tájékozott , „mi mindent megteszünk, hogy bezárjuk” fedőnevű Kurucinfót.

Bár az ötlet elismerem nem rossz. A következő választáson az MDF semmilyen módon nem lesz képes megosztani a fideszre szavazók táborát. Ebben, ha semmiben sem, gondolom még egyetértünk.

De a szélsőjobb! Az már más dió.

Tudom én, hogy minden szavazat amit Vonáék megnyernek, a fideszt gyengíti és Téged erősít. Téged, nem bennünket. Mert nekünk nem kell egy radikális jobboldali párt a parlamentben. Nekünk, BSZM-eknek (lefordítom: baloldaliként szcializálódott magyaroknak) snassz, sértő, aljas dolog, hogy a saját pártunk vezetése táplálja titkos pénzeken és a médián át azt a radikális jobboldalt, amely (istenem add!) akár mág 10%-ot is elvehet Orbántól!"

leponex 2013.05.09. 15:02:00

@lajos0:
"Tudom, hogy a Laborczék nyakig benne vannak a 64 Vármegye mozgalomban és jelentős szerepük van Toroczkai manipulálásában. "

:))

Anélkül, hogy bármiféle valós infója lett volna a zembernek, ez a Toroczkai ágens teljesen nyilvánvaló volt, néha emlegettem is így Kedves Bárdunk egykor virgoncabb blogján :)

Ha jól emlékszem, a tv-székház projekt prelúdiumaként abajgatta a népeket, majd állítólag hazament, és a bulit már egyenes adást nézte inkább ...

leponex 2013.05.09. 15:11:53

@Az igazi sztrovacsek:
Hogyne tudnám!
Ez a 'felcsúti köcsög, nemzeti tetű' emígyen mélázott az 1%-nál kisebb arányú 2002-es megalázó első fordulós vereség után:

"Ha elegen leszünk, s talán ez a legfontosabb, ha elegen leszünk, meg fog történni. A polgári erők győzni fognak és Magyarország nyerni fog.

És most, - Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim! - mielőtt elköszönnék Önöktől, szeretném elmondani azt, ami a legfontosabb és aminek az érvénye talán jóval erősebb, mintsem csak egyetlen választásra vonatkozzék. Kérem, hallgassanak meg és ha tudják, vigyék magukkal a következő gondolatot. Mindig lehetnek olyanok, akik gyűlölnek. De csak akkor győzhetnek, ha te is gyűlölöd őket. Ezért mi hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Mi tehát hiszünk és higgyünk továbbra is a szeretet és az összefogás erejében.

Isten áldja mindannyiukat! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!"

És ahogy mondá a Patás, nem egyetlen választásra gondolt ...

És eljöve 2010 ...
Oszt 2014 ...
I tak dalse ...

Scagnetti 2013.05.09. 17:50:29

@lajos0: Bartus azóta osztja Németh Sanyit, mióta kilépett a szektájából. Az elmeállapota valóban kérdéses, ha képes volt annak idején belépni.

Az igazi sztrovacsek 2013.05.09. 21:13:38

@leponex:

"2002-es megalázó első fordulós vereség után"
-A polgári erőknek - akkor még így hívták őket - mára 2/3-uk lett.
Többek között ezért nem tudom épp ésszel fölfogni, hogy vajon mitől kellene a baloldalnak oly nagyon megújulnia (egyetlen új arc nincs azóta a fideszben) hogy kormányzó képes legyen!?
Pedig rettentően szorgalmazzák ezt minden létező fórumon a jobbos bloggerek.

.."A polgári erők győzni fognak"
Sajnos a polgárok a "zemberekkel" együtt mára kikoptak a köztudatból.
Helyüket nem vették át sem a melósok, sem a parasztok, sem az értelmiségiek, és főleg nem a panelprolik. Pedig ők sokan vannak.
Vagy átvette mindenki?
De szerintem a mindenki ez esetben ugyan az mint a senki.

"Mindig lehetnek olyanok, akik gyűlölnek.

Nem lehetnek, VANNAK, VOLTAK, ÉS LESZNEK!!
A gyűlölet ugyan olyan természetes emberi tulajdonság mit a szeretet.
Évezredek óta bebizonyított tény, hogy az embernek mindkettőre szüksége van a kiegyensúlyozott élethez A kérdés az, hogyan tudja ezt a két érzelmet kontrollálni.

"Mi tehát hiszünk és higgyünk továbbra is a szeretet és az összefogás erejében."
-A hit kevés.
Tenni kell!!!

Az igazi sztrovacsek 2013.05.09. 21:20:30

@pánpéter:
Most komolyan gondolod, hogy idézzek neked a gyűlölettől dagadó "magvas gondolatokat" jobboldali sajtó orgánumokból????

Anselmo 2013.05.09. 21:33:08

@Az igazi sztrovacsek: "hiányérzetetek van? Akit a gyűlölet éltet...."

tévedsz. én szórakozni járok ide, nem gyűlölködni. ez a blog az abszurd humor kategóriába tartozik, persze tudom, hogy aki írja az komolyan gondolja, de ettől még abszurdabb.

Anselmo 2013.05.09. 21:48:15

@lajos0: olvasom a Népszava idézetet, és basszus, a szemlélete és ideológiája alapján a Rákosi-rendszerben is írhatták volna. miközben 20 évvel a szocializmus bukása után vagyunk...

leponex 2013.05.09. 23:38:26

@Az igazi sztrovacsek:
" nem tudom épp ésszel fölfogni, hogy vajon mitől kellene a baloldalnak oly nagyon megújulnia "

Nem megújulnia!

Létre kéne jönnie végre.
Horn volt talán az utolsó, aki szíve mélyén valamennyire 'baloldali' lehetett, de valami fatális történelmi tévedés ( vagy az elkerülhetetlen vég ;-) ) miatt a médiától való félelme következtében összeállt a szadesszel, akik a nyilasokkal nagyjából egyenértékű szellemi pusztítást vittek végbe hazánkban.

Épp a szocik mesélhetnének erről a leginkább hitelesen, a saját történetüket kritikusan szemlélve.

Szerintem most megint azon a határon vannak a szocik, hogy mernek-e bevállalni négy év ellenzékiséget, és egy 'baloldali' alternatívát nyújtani 2018-ban, vagy rövidlátó türelmetlenségükben megpróbálnak Bajnaival hatalomra jutni.
Ha igen, nagyobbat buknak, mint legutóbb.
Török meg Molnár Zsolt urakat hallgatva nem szívesen lennék balfan :)

( Nyugodtan idézz majd 2015-ben ... :)

Sajna úgy látom, a Schiffer nem fog ehhez a feladathoz felnőni, nem képes egy normális, működő és ütőképes baloldali ('rendszerkritikus antiglobalista') párt összegründolására.

"A gyűlölet ugyan olyan természetes emberi tulajdonság mit a szeretet.
Évezredek óta bebizonyított tény, hogy az embernek mindkettőre szüksége van a kiegyensúlyozott élethez "

Lószart, mama.

Lehet, hogy a 'hatalom' megszerzéséhez, megtartásához ideiglenesen hatásos eszköz lehet, az egyén életében semmiféle kiegyensúlyozottságot nem hoz.
Sőt.
De ahogy gondolod.
( 70 cm hajtásai vannak a szőlőmnek, nemrég méteres hó volt rajtuk. )

"-A hit kevés.
Tenni kell!!!"

Azért az sem kevés, de tényleg mit sem ér, ha nem teszik ... :)

De valahol mégis csak el kell kezdeni ...

leponex 2013.05.10. 00:22:47

Jó Bárdunk!

Ha Te nem, hát majd mi!

Borzadjunk egy kicsit a mandineren, olyan aktuáklisszerű:

"Az emberi jogok vallásáról

2013. május 9. 15:43

Az a bizonyíték, hogy úgy gondoljuk, hogy ezek léteznek, és eszerint kéne élni. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egy szent szöveg, szentként tiszteljük.
Döbbenetes ítéletek egy ésszerűtlen, szent szöveg nevében. Fekete ruhás, felkent emberek diktatúrája, akik értelmezési privilégiumokat őriznek. Börtön, háború, jajveszékelés. Betarthatatlan erkölcsi szabályok. Természettudományosan megmagyarázhatatlan tanítások, logikai bakugrások, hitviták. Egy vallásról beszélget apa és fia.

Apu, kik azok a fekete ruhás, mérges bácsik a tévében?

Ők a bírók, és talárnak hívják a ruhájukat. Ők az emberi jogok rottweilerei, páncélbírói.

És mit csinálnak?

Ítéletet hirdetnek valaki ellen.

És mit követett el a bácsi?

Megsértette az emberi jogokat.

Azok mik?

Az emberi jogok olyan elvek, amelyek szerint élnünk kell. Mi az emberi jogokat követjük és tiszteljük.

De apu, ezt honnan tudjuk?

Onnan, hogy benne van az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, és hogy azok a bácsik a tévében ez alapján mondják meg, hogy ki volt rossz és ki volt jó.

Oké, de ez a nyilatkozat mindig is létezett?

Nem, de úgynevezett egyetemes elvek vannak benne.

De ha nem létezett mindig, akkor mióta létezik és ki találta ki?

A 18. század végén találták ki a francia forradalmárok, ők adták ki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

És találkoztak ők az emberi jogokkal?

Nem, nem találkoztak velük személyesen. De azt állítják, hogy léteznek.

És mi erre a bizonyíték?

Semmi, nincs rá bizonyíték. Az a bizonyíték, hogy úgy gondoljuk, hogy ezek léteznek, és eszerint kéne élni. A nyilatkozat egy szent szöveg, szentként tiszteljük.

De ki mondja ezt meg nekünk?

A bíró bácsik, Strasbourgban. Ott van az emberi jogok központja.

De apu, akkor az emberi jogok tana nem ésszerű!

Hát, nem tudjuk úgy bebizonyítani őket, mint ahogy a fizika órán meg a kémia órán bebizonyítotok valamit. Ez olyan valami, ami több mint kétszáz éve létezik, ezért elfogadjuk őket.

Apu, és a francia forradalmárok az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szerint éltek?

Nem teljesen, ők több ezer embert öltek meg, pár év alatt többet, mint az előző kétszáz évben az általuk kifogásolt francia királyság összesen. És utána még sokan csináltak hasonló csúnyaságokat az emberi jogok követői közül. Például kivégezték tömegesen azokat, akik nem fogadták el az egyetemes emberi jogok tanát, valamint megkínozták és börtönbe zárták őket. Meg háborút is indítottak azért, hogy mások, akik nem hittek az emberi jogokban, higgyenek benne. Ezeket a dolgokat hívjuk inkvizíciónak és az emberi jogok háborújának. Sajnos egyik-másik ilyen háborút eltérítették, és saját hatalmi érdekeik miatt folytatták, akik vezették őket.

Apu, ez szörnyen hangzik! Akkor ők megszegték a saját alapelveiket! Ez képmutatás!

Igen, sajnos nem mindenki tudott megfelelni az emberi jogok tanának. De tudod, ezek eszmények, az emberek pedig tökéletlenek. Bár vannak olyan emberi jogok, amelyeket nagyon nehéz megvalósítani, betartani.

Oké, de akkor miért kényszerítik ránk? Miért kényszerítenek ránk betarthatatlan erkölcsi elveket, amiknek nehéz megfelelni?

Mert ezek eszmények. Vannak olyanok, akik az emberi jogok bajnokai, ők Nobel-békedíjat vagy más kitüntetést kapnak, és szentként tiszteljük őket. Az év valamelyik napján megemlékezünk róluk és ünnepséget rendezünk a tiszteletükre. Ha nekik sikerült, neked is sikerülhet!

lajos0 2013.05.10. 08:59:12

@Scagnetti: "Bartus azóta osztja Németh Sanyit, mióta kilépett a szektájából."

Ha jól hallottam volt egy átmeneti békülés köztük, bár ezt a mostani írása tükrében nyilván egyikük sem ismerné el, ha így lenne. De azzal, hogy Sanyit lenácizza, még tovább erodálhatná a fasiszta-náci érvkészletet, ha még lenne rajta mit. Onnan kezdve, hogy mindenki náci, senki sem az, így nem is jelent semmit.

lajos0 2013.05.10. 11:00:24

@Az igazi sztrovacsek: "Többek között ezért nem tudom épp ésszel fölfogni, hogy vajon mitől kellene a baloldalnak oly nagyon megújulnia (egyetlen új arc nincs azóta a fideszben) hogy kormányzó képes legyen!?"

Azt mondják nyertes csapaton ne változtass, a vesztesen viszont talán érdemes lenne. Más kérdés, hogy mindkét csapatban vannak többször odakozmált, igazoltan címeres gazemberek, de amíg a Fidesz ennek ellenére, és az agyhalott kommunikátorai nyerni tud, addig jobb ha
ezeket a karámon belül tartja. Az MSZP-nek viszont tényleg elég ciki, ha egy ilyen fidesz kormányzás után még a Jobbik is 5 %-al előzi. Az egykor stabil, váltópárti pozíciója is igen ingatag egyelőre. Balogh Andrással többre mennének talán, nem tudok a viselt dolgairól és kevesen ismerik, ami mindenképpen előny lenne. De Szili Katalin vagy még Szanyi kapitány is jobb választás lenne, mint Kis Péterekkel, meg Szekeresekkel próbálkozni.

"A gyűlölet ugyan olyan természetes emberi tulajdonság mit a szeretet."

Nálam a hazai politikai elitből senki sincs azon a szinten, hogy bármelyiket is ki tudja váltani igazán. Vannak akiket utálok, akiket megvetek és azok akiket még jobban utálok és még jobban megvetek.

"Mi tehát hiszünk és higgyünk továbbra is a szeretet és az összefogás erejében."

Hát ez főleg önszeretet meg az önmagunkkal való összefogás lehet, de aki komolyan tud venni bármilyen politikai szónoklatot a XXI. században, ám tegye.

lajos0 2013.05.10. 11:13:48

@leponex: "Sajna úgy látom, a Schiffer nem fog ehhez a feladathoz felnőni, nem képes egy normális, működő és ütőképes baloldali ('rendszerkritikus antiglobalista') párt összegründolására."

Itt nagyon iránymutatónak tartom Puzsér Róbert felszólalását az LMP kongresszuson ( ez mondjuk egy olyan politikai szónoklat volt, amire még én is elismeréssel csettintek, persze nem egy politikustól származik):

"Annak ellenére, hogy nem vagyok és korábban se voltam az LMP tagja, sőt, az utóbbi pár évben még csak a párt szimpatizánsának se nagyon éreztem magam, a mai napon mégis elmentem a kongresszusukra. Részben azért, mert - a 4K! mellett - még ők azok, akik a politika háza táján leginkább civilnek tekinthetők, részben meg azért, mert hazafiként és európai polgárként, az ország több mint húsz éves romlását, kifosztását és tönkretételét felháborodottan, de eszköztelenül szemlélő értelmiségiként úgy éreztem, hogy kötelességem előadni az alábbi beszédet:

Tisztelt LMP-sek!

A rendszer, ami körbevesz bennünket, rohad és pusztul. A médiademokrácia nem más és nem több, mint marketinghazugságok korrupt versenye. A választási programokat marketingszakemberek állítják össze, akik a választói célcsoportok számára a legvonzóbb hazugságokat gyűjtik csokorba, és sűrítik bele egy jól megjegyezhető félmondatba. Ma Magyarországon a pártoknak se valódi karakterük, se valódi meggyőződésük nincsen. Annyit gondolnak az országról meg a világról, amennyit a szupermarket polcain sorakozó mosóporok. Semmit.

A kormányzás ma már nem egyéb, mint nyílt, szégyentelen és törvények által legitimált korrupció, melynek során hol az üzletfelek zsebeit tömködik, hol a választási győzelmet biztosan hozó demográfiai kaszt nyugdíját emelik. Ma Magyarországon két dolgot lehet tudni biztosan: 1. a közbeszerzést Fidesz-közeli vállalkozó nyeri. 2. a hatvanöt év fölöttiek ingyen utazhatnak, ha az ország csődbe megy, akkor is.

Ez a rendszer rohad és pusztul. A kultúra, ami minden közösség legfontosabb szervező és fenntartó ereje, végletesen átpolitizált. Itt feszül egymásnak a társadalom holokauszt- és trianonsérült része, akik az indulataikkal, a szimbólumaikkal és a generációkon átnyúló lelki sérültségükkel permanens polgárháborúban tartják az országot.

...

A probléma rendszerszintű. Nem lehet javítgatni, foltozgatni. Be kell dönteni! Le kell leplezni és szét kell verni! Mert ha majd magától omlik, akkor mindannyiunkat maga alá temet. Nem az a kérdés, hogy ez a rendszer fenntartható vagy nem fenntartható, hanem csak az, hogy mikor csődöl be. Öt év múlva? Vagy tíz év múlva?

...

A másik út még ismeretlen. Keveset tudunk róla. Csak a civil világban szerveződhet meg, azok között, akik nem tagjai a nagy politikai tömböknek, akik nem komcsizva meg fasisztázva kelnek és fekszenek. Ennek az útnak szociálisnak és emberségesnek kell lennie! Modernnek, progresszívnek, alulról szerveződőnek. Internet-alapúnak, szabad forráskódúnak, zöldnek és fenntarthatónak. Át kell vezetni a magyar társadalmat a XIX. századból a XXI.-be, a feudalizmusból a modernitásba! Egy meg nem valósult kapitalizmus és egy élhetetlen államszocializmus beteges elegyéből egy működő társadalomba, ahol a piac, az állam és az egyén hatékonyan kooperál a nagyobb közjó érdekében.

Ezen a téren tragikusan nagy a deficit. Nem az a legnagyobb baj az LMP-vel, hogy az utóbbi három évben nem volt képes egy jól kommunikáló, alacsony elutasítottságú, a választók számára vonzó médiapárttá válni, hanem az, hogy megpróbálta. Ennek a törekvésnek kell az elejét venni! El kell utasítani a politikai logikát! El kell felejteni a parlamenti helyeket, a százalékokat, a célcsoportokat! A következő vezetésnek arra adjatok mandátumot, hogy olyan programmal álljon a magyar társadalom elé, ami ma nem hozna többet, mint egy százalék! Olyan programmal, ami egy percre sem akar megfelelni, ami nem hajlandó hazudni. Ami őszinte és kemény. Ami leleplezi ennek a rendszernek a tarthatatlanságát, és nem ígér könnyű megoldásokat. Nincs már sok idő: egyetlen év. Ha az LMP ez alatt az idő alatt mindezt nem lesz képes megvalósítani, akkor nem lesz más, mint egy újabb maffiapárt a Parlamentben, amelyik azt hazudta, hogy lehet más a politika.

Az nem politikai program, hogy vegyük fel a havi hét kilót, és csináljunk úgy, mintha tizenkét benyújtott és leszavazott törvénymódosítástól már értelmet nyerne a létezésünk. Ez nem politika, ez csak a közpénzek lenyúlásának egy viszonylag ízléses módja. Elutasítani a politikai tömbök logikáját, az nem az utolsó, az még csak az első lépés. Az, hogy nem törleszkedtek se az Orbán, se a Bajnai lábához, még nem jelent függetlenséget. Amikor nem fogtok félni attól, hogy jövőre nem lesztek parlamenti párt, amikor nem fog érdekelni benneteket, hogy talán soha többé nem juttok be a Parlamentbe, amikor az lesz az egyetlen célotok, hogy holnap is tükörbe tudjatok nézni, akkor lesztek függetlenek. Akkor más lesz a politika."

lajos0 2013.05.10. 11:17:09

@leponex: "Vannak olyanok, akik az emberi jogok bajnokai, ők Nobel-békedíjat vagy más kitüntetést kapnak"

No az is külön vicces, hogy mennyi tömeggyilkos kapta már meg. Annyit is ér.

leponex 2013.05.10. 17:12:35

@lajos0:
" de aki komolyan tud venni bármilyen politikai szónoklatot a XXI. században, ám tegye. ...

Puzsér Róbert felszólalását az LMP kongresszuson ( ez mondjuk egy olyan politikai szónoklat volt, amire még én is elismeréssel csettintek"

:)
Szóval egy politikai szónoklat csak akkor lehet iránymutató, ha nem politikus mondja.

És Puzsér a bulvármédia fizetett sztárja jól kiosztja a politizáló Schifferéket, hogy ne a képviselői juttatásukat féltsék, mert nem számít, ha be sem jutnak legközelebb a parlamentbe.

Lesz majd akkor más helyettük, akinek Robi szintén jól megmondhatja, miért olyan sz@rok ...

De Puzsér ( amúgy pontosan fogalmazva a jelenlegi médiademokrácia álságosságáról ) maga is egyik eleme ennek a rendszernek, ebből él.
No, és vajh miért nem áll be akkor - példát mutatva - politizálni is az LMP-hez??

Kukorelly úr is jó két év alatt jött rá, hogy írni, jól megmondani sokkal könnyebb, mint megpróbálni politizálni.

"Szivére veszi terhünk, gondunk. Vállára venni nem bolond." - idéztem már Attilától, és ez illik Puzsérra is.
Küzdeni legfeljebb a Hajdúval hajlandó, ügyvédi segédlettel, nyilván nem a saját, hanem az ország üdve érdekében tevékenykedve ...

"A probléma rendszerszintű. Nem lehet javítgatni, foltozgatni. Be kell dönteni! Le kell leplezni és szét kell verni! Mert ha majd magától omlik, akkor mindannyiunkat maga alá temet. Nem az a kérdés, hogy ez a rendszer fenntartható vagy nem fenntartható, hanem csak az, hogy mikor csődöl be. Öt év múlva? Vagy tíz év múlva?"

Ebben akár egyet is érthetnénk, mint királyságpárti magam sem vagyok lelkes híve ennek a mai 'modern kapitalizmusnak', meg aztán eddig minden rendszer erre a sorsa jutott ;-)

De nem mulatságos egy kicsit, hogy a bulvármédiából noszogat másokat, hogy döntsék már be?

De hát láthatjuk, még az igazi Bölcsek sem tudják, mikor leszen eljövendő e végromlás, addig meg valamit mégis csak csinálni kell, nemdebár?

Oké, a Puzsér el lesz valahogy addig is a médiában...

leponex 2013.05.10. 17:27:14

@lajos0:
"No az is külön vicces"
:)

De nekem már az is hogy az eddig ajnározott filmsztár Tapper / Derrick hirtelen kegyvesztett lett halála után :))

Bele se merek gondolni, mit fognak kapni a ballib német megmondóemberek a népszavától, Bolgárúrtól, az idióta Tótától, ...
Nácinyaloncok voltak évtizedekig, egy SS-t legyezgettek, takargatták a múltját, csak hogy Wiesenthal úr ne tehesse rá a kezét.

Na majd a Konrád Gyuri bácsi megmondja, hogyan kell helyesen gondolkodni erről a valóságos volt náciról...

leponex 2013.05.10. 17:34:39

@lajos0:
"A következő vezetésnek arra adjatok mandátumot, hogy olyan programmal álljon a magyar társadalom elé, ami ma nem hozna többet, mint egy százalék!"

De hát erre már ott van a Feri DK-ja, stabil 1-2 %, és garantáltan nem hoz többet :)

lajos0 2013.05.10. 19:59:31

@leponex: "Szóval egy politikai szónoklat csak akkor lehet iránymutató, ha nem politikus mondja."

Ha bármely hazai politikus képes lenne a legátlátszóbb ostoba hazudozások, meg lózungok helyett egy ilyen beszédet mondani, akkor azt kellene mondanom, nini egy államférfi. Ez a veszély egyelőre nem fenyeget.

"És Puzsér a bulvármédia fizetett sztárja jól kiosztja a politizáló Schifferéket, hogy ne a képviselői juttatásukat féltsék, mert nem számít, ha be sem jutnak legközelebb a parlamentbe."

Nincs nálunk igazi bulvármédia, ilyen celebnyalogatós semmitmondás van helyette. Ennek ha vannak sztárjai, akkor hozzájuk mondjuk Rogán Tóni fényévekkel közelebb áll. Egy csillag születiket bevállalt a retek klubbnál az igaz, így legalább ismertebb lett, viszont a véleménye ettől nem változott, inkább még karcosabb lett. De lesz a sóder klubban is. Azért ez még nagyon messze van Orbántól, aki mondjuk képes egy Hajdú Péter féle médiagalandnak komolyan nyilatkozni.

"hogy ne a képviselői juttatásukat féltsék, mert nem számít, ha be sem jutnak legközelebb a parlamentbe."

A képviselői juttatás ne legyen elsődleges. Ezt hagyjuk meg a Lázár János féle gerinctelen kis karierrhuszároknak, aki a költségtérítési talicskázóverseny egyéni győztese lett többször is. Ezek annyit is érnek. Tényleg jobb nem politikusnak lenni, mint egy ilyesmi létformának.

"Lesz majd akkor más helyettük, akinek Robi szintén jól megmondhatja, miért olyan sz@rok ..."

Ha egy ilyen programra nincs vevő, akkor erre nagy az esély. És valószínűleg ismét igaza lesz.

"De Puzsér ( amúgy pontosan fogalmazva a jelenlegi médiademokrácia álságosságáról ) maga is egyik eleme ennek a rendszernek, ebből él."

Amennyire egy rendőr mondjuk a bűnözésből. Azért nem mindegy hogyan. Mikor elment a VIVA comet gálára igaza volt, ha ezek fizetnek azért, hogy elküldje őket az anyjukba (jogosan), akkor ám legyen. Ez őszintébb hozzáállás , mint Obersovszkynak vagy Bolgár Györgynek lenni.

"Kukorelly úr is jó két év alatt jött rá, hogy írni, jól megmondani sokkal könnyebb, mint megpróbálni politizálni."

Költségtérítést felnyalni, gombot nyomni felszólításra, meg néha belehazudozni néhány kamerába valami átlátszó marhaságot szerintem nem annyira nagy erőfeszítés. Gyomor kérdése.

"Szivére veszi terhünk, gondunk. Vállára venni nem bolond." - idéztem már Attilától, és ez illik Puzsérra is.

Mennyiben is. Ezt nem értem egészen, hogy jön ide. Mellesleg József Attila is csak írt, az elvei szerint legalább, és ő sem gazdagodott meg belőle, ahogy Puzsér sem.

"De nem mulatságos egy kicsit, hogy a bulvármédiából noszogat másokat, hogy döntsék már be?"

Az LMP kongesszus lenne a bulvármédia, esetleg a mandíner ( ahonnan idéztem), vagy cakpakk a facebook ? Tudtommal nem ír sem a blikkben, sem bordsban, és nem ő fogja vezetni az X-faktort sem ( pedig akkor nézném :-)).

"Oké, a Puzsér el lesz valahogy addig is a médiában."

Azért feneket nyalni még ott sem láttam, úgyhogy hiánypótló. Jó lenne, ha ellehetne, de nagy terepet azért nem kap.

lajos0 2013.05.10. 20:04:17

@leponex: "De nekem már az is hogy az eddig ajnározott filmsztár Tapper / Derrick hirtelen kegyvesztett lett halála után :))"

Viszont a német tévé így Stefán Derrick mellett, Harry Kleint is indexre tette. Neki meg pont a gagyihumor egyik hazai apostola, Gálvölgyi volt a magyar hangja, aki erős MSZP szimpatizáns. Bonyolult a világ, mi tagadás.

lajos0 2013.05.10. 20:35:22

@leponex: "És Puzsér a bulvármédia fizetett sztárja jól kiosztja a politizáló Schifferéket, hogy ne a képviselői juttatásukat féltsék, mert nem számít, ha be sem jutnak legközelebb a parlamentbe."

No erre azért had kopizzam már ide a felszólalása vonatkozó részét, amit helyhiány miatt kipontoztam:

"A kultúra maradéka pedig oda lett dobva a profitnak, vagyis a kereskedelmi televízióknak és a bulvárnak, amelyek azt teszik, amit tenniük kell: addig rombolják az emberek ízlését és gondolkodását, amíg egy kóla-reklám nem lesz valódi felüdülés egy öklendetes valóságshow és egy D-kategóriás lövöldözés között. Ott tartunk, hogy ma Magyarországon Hajdú Péter az az újságíró, aki miniszterelnöki interjúkat készít. Tegnap Gyurcsánnyal, ma Orbánnal.

A fogyasztásra, a növekedésre, a bolygó kizsigerelésére és a pénzügyi spekulációra épülő gazdasági rendszer pont olyan fenntarthatatlan nálunk, mint a bolygó bármely másik országában. Az emberiség kollektív haláltáncot jár a pénz és a profit bűvöletében, miközben Orbán figyelő tekintetét a saját szmogjában fuldokló Pekingre emeli. Persze ez sem előzmény nélküli, Gyurcsányék is rajongtak a kínai kapitalizmusért. És abban is hasonlítanak, amilyen nagy elánnal lökik Magyarországot egy kínai típusú jogbiztonság felé."

Hogy ennek tükrében Puzsér tűník-é inkább a bulvármédia fizetett sztárjának, vagy mondjuk a Blikket áruló rikkancsfiú szobrát leleplező Rogán Antal ( akinek tudtommal saját ötlete volt, hogy a BLIKK legyen a szobron ábrázolt lap), azt a kedves blogolvasók döntsék el maguk.

Ha esetleg Puzsér is a Blikk fotóriportere előtt omlik majd spontán térdre a menyasszonya előtt és kéri meg a kezét, akkor természetesen hajlandó leszek álláspontomat revideálni, addig meg maradjunk annyiban, hogy a jelek szerint a rutinos Gréczy-blog hozzászólók apró királypárti klikkje sem ért egyet mindenben, s ez így van jól :-)

leponex 2013.05.10. 22:42:27

@lajos0:
Valóban nem, és ez tényleg így van jól :))

Puzsérral amúgy nagyon sokban egyetértek :

"A fogyasztásra, a növekedésre, a bolygó kizsigerelésére és a pénzügyi spekulációra épülő gazdasági rendszer pont olyan fenntarthatatlan nálunk, mint a bolygó bármely másik országában. Az emberiség kollektív haláltáncot jár a pénz és a profit bűvöletében, "

Pontosan.

És amikor a Patás óvatosan munkaalapú társadalomról, meg termelésről ejt el szavakat a spekuláció helyébe, akkor jól kiröhögik.

A Zindexen egy bölcs blogger oltotta le, milyen tájékozatlan, hiszen ma már a nagy profit nem a termelésben, hanem a pénzügyi szektorban, meg a szolgáltatásban keletkezik.
Gondolom reggelire kamatmarzsot, ebédre meg szolgáltatást eszik e derék polgárunk.

A tiszta éthosz emígyen kandikál elő Robiból:

"miközben Orbán figyelő tekintetét a saját szmogjában fuldokló Pekingre emeli. "

Ja.

Igaz, hogy a derék Nyugat termelésének nagy részét már régebben kiszervezte például Kínába, neki magának elegendő leszen a profit, a társadalmi, természeti károkat meg helyben hagyta.
Azok a füstokádó üzemek épp a nyugati fogyasztásra termelnek ...

A szegény India csak nevelje fel, tanítsa ki a kvalifikált programozót saját pénzén, munkáján, oszt ha majd kész a profittermelésre akkor jöhet a Demokrácia Veteményeskertjébe alkotni.

No de a Zorbán az csak ne akarja azt, amit gazdagabb 'demokráciák' csinálnak, meg különben is olyan csúnya komenista kapitalisták ezek a kínaiak, rendes ember nem kereskedik vele.

Lehet fintorogni, joggal akár, de akkor is a mai lehetőségek között kell evickélnie egy kis országnak.

A Tiennanmen téri tömegoszlatás is csak addig volt fontos liberális demokratáinknak, amíg pénzt fialt a bulvárban, de ha a kereskedelem lett jövedelmezőbb, hát akkor csendben el lett felejtve.

"Hogy ennek tükrében Puzsér tűník-é inkább a bulvármédia fizetett sztárjának'"

Épp ezzel 'bizonyítja' - szerintem - Puzsér, hogy ebben az adott, aktuális keretben, a bulvármédiában kell eszközöket találnia neki is, hogy elmondhassa, mit gondol a médiademokráciáról, a bulvárról ...

'Evvan' - mondá egykor Önkéntes Szélmalmunk ;-)

leponex 2013.05.10. 23:04:28

@lajos0:
" Tényleg jobb nem politikusnak lenni, mint egy ilyesmi létformának."

De hát miért ne lehetne más politikus?
Így a Tisztánlátók maguk hagyják a rendszert olyannak, amilyennek látják.
A Kukorelli miért nem mutatta meg, hogy Lehet Más?
Mert a szövegelésen túl mégis csak kell valami más is még?

"Ez őszintébb hozzáállás , mint Obersovszkynak vagy Bolgár Györgynek lenni."

Hát az Obersovszky tényleg rettenet. Tán az első, akit képtelen voltam pár szónál tovább elviselni, valami ittfelejtett ballib titkosügynök lehet ;-)

"Szivére veszi terhünk, gondunk. Vállára venni nem bolond." - idéztem már Attilától, és ez illik Puzsérra is.

Mennyiben is. "

Ugye, ha Puzsér olyan jól látja a dolgokat, akkor értelmiségiként vegye a vállára is, ne csak a szájára, még ha kevesebb sikerélménnyel járna mint a mostani népszerú megmondóembersége.

Álljon be a Schifferhez, oszt lássuk, mire képes.
Most olyan, mint egy kibic, mint a falusi futballszurkoló, aki életében egy egyeneset nem rúgott labdába, de a válogatott összeállításán órákig tud vitatkozni.
(Igaz, Puzsér bírja a focit, nem úgy mint egyesek.)

Azt nem tudom, hogyan kornyikálna :)

leponex 2013.05.10. 23:16:14

Jó Bárdunk!

No tippelj, melyik fideszes droid és mikor írta e sorokat??

"...Nemrég kezembe akadt egy ... cikkem, amelyben az energiaszolgáltatók extraprofitjára és a vadul növekvő háztartási rezsiköltségekre hivatkozva azt javasoltam, hogy a kormány vizsgálja meg a közműszolgáltatók árképzési politikáját.

S amilyen mértékben lehetséges, hatalmánál fogva mérsékelje a további áremeléseket. Bár akkoriban még betöltöttem ilyen-olyan funkciókat ... felvetésem semmilyen megjegyzést, még egy lenéző elutasítást sem váltott ki a „tulajdon szentségét” thatcheri elszántsággal hirdető vezetéstől. Ezen túlmenően: kiváló közgazdászok tanulmányai nyomán többen feszegettük a ... párton belül és olykor írásainkban azt is, hogy Magyarországon a külföldi tulajdonban levő bankok aránytalanul kevés közterhet fizetnek, s a kormánynak joga és lehetősége lenne ezen változtatni. Informális válasz erre érkezett, eszerint a külföldi bankok a legenyhébb állami beavatkozás esetén is totális csődbe dönthetik Magyarországot."

lajos0 2013.05.11. 21:35:25

@leponex: "A Zindexen egy bölcs blogger oltotta le, milyen tájékozatlan, hiszen ma már a nagy profit nem a termelésben, hanem a pénzügyi szektorban, meg a szolgáltatásban keletkezik."

Sok vezető kokainista bankár szintén így gondolja, ezért elkerülhetetlen a következő nagy válság, amihez képest a 2008-as apró ingadozásnak tűnik. Orbánnak igaza van a munka alapú társadalomban, még ha a gyakorlatban ebből vajmi keveset látni is. De beszélni róla tényleg egyszerűbb.

"No de a Zorbán az csak ne akarja azt, amit gazdagabb 'demokráciák' csinálnak, meg különben is olyan csúnya komenista kapitalisták ezek a kínaiak, rendes ember nem kereskedik vele."

Fideszék viszont bőszen tiltakoztak annó a kommenista Kínának parírozó MSZP ellen. Persze más a világ ellenzékben, mint kormányon.

"Épp ezzel 'bizonyítja' - szerintem - Puzsér, hogy ebben az adott, aktuális keretben, a bulvármédiában kell eszközöket találnia neki is, hogy elmondhassa, mit gondol a médiademokráciáról, a bulvárról ."

Hát belekóstolt zsűritagként, na bumm. Lesz hétfőn a sóder klubban is :-) De legalább nem ott nősül, mint Tóni. Egyébként te nyilván emlékszel, hogy évekkel előbb hivatkoztam rá, mint megmondóemberre, mint az RTL-en történő szereplése. Én még a HírTV-ben figyeltem fel rá, ahol nagyon vicces volt, hogy balosként akarták meghívni, ő meg osztott mindenfelé, ami a HírTV-seknél, meg a kis szerencsétlen Vitézy Zsófi számára teljesen érthetetlen volt. Ők még a Fidesz vagy MSZP opciókat ismerték csupán.

lajos0 2013.05.11. 21:44:24

@leponex: "De hát miért ne lehetne más politikus?
Így a Tisztánlátók maguk hagyják a rendszert olyannak, amilyennek látják."

Lásd példul Ángyán József esetét, akinek szerintem mindketten tudjuk, hogy vastagon igaza van. Ennyire lehet menni vele, ha elveid vannak, és beszólsz, hogy ezt azért már mégsem kéne.

"A Kukorelli miért nem mutatta meg, hogy Lehet Más?
Mert a szövegelésen túl mégis csak kell valami más is még?"

Hát talán neki is nehezére esett már ebben a trágyadombban ami a magyar politikai elit evickélni. Bizony kell valami más, ami a Lázároknak, meg Szíjjártóknak megy, kultúrembereknek meg nem.

"Szivére veszi terhünk, gondunk. Vállára venni nem bolond." - idéztem már Attilától, és ez illik Puzsérra is.

Mennyiben is. "
"
Álljon be a Schifferhez, oszt lássuk, mire képes.
Most olyan, mint egy kibic, mint a falusi futballszurkoló, aki életében egy egyeneset nem rúgott labdába, de a válogatott összeállításán órákig tud vitatkozni."

Ezt már többször megkapta fittness Norbitól, meg egyéb potentátoktól is: mit tett le az asztalra. Igaza van viszont abban, hogy az asztal szempontjából már az is nagy előrelépés, ha nem tojunk a tetejére minden nap.

"(Igaz, Puzsér bírja a focit, nem úgy mint egyesek.)"

Én továbbra is proli baromságnak tartom, a Forma-1-el, meg a tűzijátékkal egyetemben, de ha az istenadta ezt akarja, had örüljön.

lajos0 2013.05.11. 21:46:55

@leponex: No ez szinte jobb, mint a Mt 5-7 :-)

lajos0 2013.05.11. 21:53:07

@leponex: Még egy mondat a bulvárról. Olyat még szerencsére nem olvastam, hogy mondjuk "Végre eldőlt Puzsér Herkules sorsa". Hogy a napi farokság is meglegyen.
Ezt hagyjuk meg Tóninak és Cecíliának, meg a hasonszőrűeknek. Pedig Rogán csak rájött arra, amire Gyurcsány is: szarja itt lefele mindenki a nagy nemzetstratégiai vitákat, Totó kutya, ráklegyőzés Szuláknál, meg lánykérés egyenesben, oszt csá-csumi-csá.

leponex 2013.05.12. 09:30:57

@lajos0:
Valószínűleg igaztalan vagyok azért mégis Puzsérral, végül is ő a szövegeléshez ért, tényleg ne akarja azt csinálni, amit oly vehemensen kritizál, aláz.
Egy pici szerénységet, alázatot hiányolok belőle, mert ugyanazzal a fölénnyel, nagyképűséggel, mindent jobban tudással kritizálja a fölényes, nagyképű, mindenttudó politikusokat.

Bár ha nem vesszük túlságosan komolyan se magunkat, se politikusainkat, se Puzsért, akkor nagyjából mindenki a helyén van, és teszi a dolgát képességei szerint ;-)

****
Az emlegetett Tóni egész jó példa a ma sikeresnek tekinthető honi politikusainkra. Mivel a bulvármédia nélkül a választók egyharmada elveszne, hát akkor nincs mese, szerepelnie kell ott is, a parlamentben 'tolni kell' a még ennél is egyszerűbb demagógiát. ( Ellenfeleink is ezt teszik, én sem tehetek mást. A jogászok meg majd elrendezik, oszt jónapot)

Ha meg érvelni lehet, szerintem egész jól csinálja.

...

leponex 2013.05.12. 12:27:10

@lajos0:
'Mt 5-7 '
:)

Jó, hát akkor legyünk szekulárisabbak.
A liberális mantra szerint ugye a szent verseny az, ami elébbre viszi a világot, meg a mégszentebb magántulajdon feltétlen imádata.

Az együttműködés nélkül viszont semmi sem működik, és a zimperialista versenyzők mindenféle csoportosulásban, globális szövetségekben együttműködve igyekeznek a nemes versenyben nyerni.

A méglegszentebb magántulajdon 'tiszteletének' valódi mibenlétéről a ciprusi projekt óta az is tudomást szerezhet, aki komolyan hitt (??) eddig benne. Vagy a kolontári iszapömlésig, a Tisza ciánozásáig, ...

**
Honi közéletünk hangos a csúnya gyűlölködés engesztelhetetlen gyűlöletéről, az általunk vélt kirekesztők kirekesztésének szükségességéről.

Politikusainktól mindenféle makulátlanságot követel a velejéig tisztességes média, miközben csaló, alávaló, korrupt gazembernek tartja őket, mindet.

És persze mindenki hiteltelen, aki nem én vagyok ;-)

No, hát szerintem ez így nem fog menni ...

**********

A 'focit' proli baromságnak tartod, amiből azért nem derül ki, mi a baromság benne.
A foci egy fantasztikus játék, ahol az egyéni tehetség mit sem ér a többiek nélkül, ahol a versenybe 11 együttműködésre hajlandó egyéniség közös produkciója tud eredményesen beszállni.
Ha attól proli, hogy egykor tényleg a 'prolik' jártak inkább meccset nézni, szurkolni, akkor csak látszólag van igazad.
( Az egy más kérdés, milyen multinacionalista 'szórakoztatóipar' lett belőle ... )

leponex 2013.05.12. 12:38:22

@lajos0:
"Pedig Rogán csak rájött arra, amire Gyurcsány is: szarja itt lefele mindenki a nagy nemzetstratégiai vitákat,"

Merthogy ezeket tényleg nem is lehetséges e mai médiavilágban még csak megemlíteni sem. Hirdetést nem lehet rá szervezni :)

A Főgonosz is ezért kapott a fejére, idéztem már a kötcseiből elégszer:

"Magyarországon a legutóbbi időkig egy duális párterőtér alakult ki. A duális erőtér természetesen a kultúrát sem hagyta érintetlenül. Nem arról van szó, hogy a kultúra szereplőinek is el kellett helyezkedniük ebben az erőtérben - bár ez is igaz -, hanem elsősorban arról, hogy egy ilyen erőtérnek szükségszerű velejárója az állandó értékvita. Nincs egyetlen olyan közös érték, közös cél ebben a duális erőtérben, amit mind a két fél elfogadna, hanem folyamatos harcok zajlanak a legalapvetőbb kérdésekben is. Ha mi azt mondjuk, hogy családtámogatási rendszer, akkor ők megszüntetik; ha mi azt mondjuk, hogy kettős állampolgárság, akkor ők azt mondják: beözönlik 23 millió román. Állandó értékvitáink vannak. Nemcsak politikai küzdelmek, hanem értékviták is.

A legutóbbi időkig valóban ez a duális erőtér jellemezte a magyar politikai viszonyokat. Napjainkra azonban megszűnni látszik a rendszer dualitása, s egy centrális politikai erőtér van kialakulóban, ami egyrészt a jobboldali konjunktúrának, másrészt a mi megerősödésünknek köszönhető. Hogy így néz-e majd ki ez a politikai erőtér a választásokat követően is, azt nem tudom, csak szeretném, ha így nézne ki. Annyi azonban bizonyos: megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza - és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.

Ha tehát a kormányzati célokról és felelősségről gondolkodunk, a kérdés a következőképpen hangzik: olyan kormányzati, politikai magatartásformát akarunk-e folytatni, amely magában hordozza a duális rendszer visszaállásának lehetőségét? Vállaljuk-e ezt tudatosan, folytatjuk-e a magyar társadalomról szóló értékvitáinknak a napi politikai célok érdekében történő szétzilálását, az egész társadalmat újra és újra megosztó vitákat, vagy benn tartjuk az elit szűk köreiben, ahol a helye van? Egyszerűbben szólva: vagy egy olyan kormányzati rendszert próbálunk felépíteni, amely minimálisra csökkenti a duális erőtér visszaállásának esélyét, és helyette hosszú távon egy nagy centrális erőtérben rendezi el a politikai kérdéseket; vagy ellenkormányzásra készülünk, és akkor a duális erőtér vissza fog állni.

Meggyőződésem, hogy nem ellenkormányzást kell folytatni, hanem a nemzeti ügyek kormányzását kell megvalósítani. "

Azon természetesen bőven lehet vitatkozni, mennyiben sikerült ez eddig Orbánnak ( és miért nem ), de legalább világosan fogalmaz, szerinte merre kellene elmozdulnunk az 'elmúthúszév' zsákutcájához képest.
Szerintem.

lajos0 2013.05.12. 21:14:31

@leponex: "A foci egy fantasztikus játék, ahol az egyéni tehetség mit sem ér a többiek nélkül, ahol a versenybe 11 együttműködésre hajlandó egyéniség közös produkciója tud eredményesen beszállni."

Mint ahogy a kugli is, hozza ezt. Némileg kevesebb bundával. A csapatok nagy része a csőd szélén, a fogadóirodák meg gigaprofitot kaszálnak. Vajon miért ? Én egyszerűsítek, minden meccs bunda. Utoljára a Magyarország-Salvador meccset néztem végig 82-ben, de legalább a csúcson hagytam abba.

Persze attól hogy én mit gondolok a fociról, nem vitatom hogy legitim szórakozási forma. Ahogy a gladiátorküzdelmekről is ezt gondolom.
Viszont úgy gondolom, hogy ennek tényleg a piacon a helye. Ne kelljen már közpénzből stadionokat emelni, meg csapatokat finanszírozni.

"Ha attól proli, hogy egykor tényleg a 'prolik' jártak inkább meccset nézni, szurkolni, akkor csak látszólag van igazad."

Én ennyivel is beérem. Néha :-)

lajos0 2013.05.12. 21:40:44

@leponex: "ha mi azt mondjuk, hogy kettős állampolgárság, akkor ők azt mondják: beözönlik 23 millió román. Állandó értékvitáink vannak."

Ezt a választójog megadása után nehéz értékvitának tartani. Kifele lóg a lóláb, ráadásul a Fidesz fordítva is ül ezen a lovon. Amikor Mikola először erről hablatyolt el sem hittem, vártam naivul, hogy ezért kap egy nagy seggberúgást, mondván itt elvi kérdésről van szó, nem arról hogy szavazatokat akarnak szerezni. Ez majdnem annyira pitiáner volt, mint a 23 millióval való fenyegetőzés.
Fideszéknek nem igazán van szerintem tapasztalatuk arról, milyen a mezei határon túli polgár, és erre már rá is faragtak jó nehányszor. A támogatottjaik Erdélyben például általában jó nagyokat buktáznak. Vajon miért ? Erdélyben a magyar belpolitikával foglalkozni, az tapasztalataim szerint néhány különc figura furcsa hobbija csupán.

"Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza - és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli."

Hát létrejött. A felhatalmazását sajnos aprópénzre váltotta, és többnyire szimbolikus lépésekben élte ki a tettvágyát. Nálam a nenyivel végképp elkapálták magukat, és a maguk természetességével valami egész mást képviselnek. Amiben rengeteg elem azonos a szocialista kleptokrácia gyakorlatával. Persze vicces mikor ezen a szocialisták háborodnak fel, de ha nekem nem tetszik, akkor ne legyek már ettől automatice szocialista. Mert a helyzet most kb. ez.

"vagy ellenkormányzásra készülünk, és akkor a duális erőtér vissza fog állni."

A duális erőtér automatikusan vissza fog állni (már 2014-ben, a fidesz valószínűsíthető győzelme ellenére). Csak itt lett volna egy történelmi esély az utódpárt eltakarítására, hogy a duális erőtér ne feltétlenül a tehénkaka lókaka kettősségében manifesztálódjon. Ennél a holdudvar jóllakatása fontosabb volt, sajnos.

"Azon természetesen bőven lehet vitatkozni, mennyiben sikerült ez eddig Orbánnak ( és miért nem )"

Vagy arról még inkább, hogy mennyire volt ez komolyan mondva, gondolva. Orbán sajnos nem igazán ismeri a magyar valóságot, meg közhangulatot, hiszen régóta csak a gerinctelen talpnyalók tanácsait hallja ( Lázár ennek emblematikus figurája). 2014 után sokkal nehezebb dolga lesz, a kétharmad hiányában sorra fognak rájuk visszahullani a saját ostobaságuk gyümölcsei, ami vicces lesz.

apacsfiu 2013.05.13. 08:33:35

Óh, mi jó Zsoltink! Ha téma hiány okán nem osztod meg velünk magvas gondolataidat, akkor egy újabb témát javaslok neked: "A baloldal fényes szereplése az időközi választásokon" címmel...

mno.hu/belfold/brutalis-pofont-kapott-az-mszp-1160421

Anselmo 2013.05.13. 22:52:17

@apacsfiu: nyilván azért vesztettek, mert nem volt velük Ferenc. A Fidesz győzelme azt bizonyítja, hogy az emberek igazából Ferencet akarják. Majd nézd meg, micsoda elemzést ír erről Zsolt.

apacsfiu 2013.05.14. 10:42:25

@Anselmo:

Sőt! Akik nem mentek el, azok még inkább Feri szavaznak! :DDD

apacsfiu 2013.05.14. 10:45:21

Zsolti! Feri kapott egy nyílt levelet. Erről is írhatsz ám! :D

Te, Feri!
Igaz, plusz négy évünkbe került, de neked négy év alatt sikerült az, amit a botor magyar évtizedekig nem tudott megoldani. Megsemmisítetted az MSZP-t, a nemzetrontó rablóbandát. Remek magyar gyerek vagy Fecó.
Én már-már azt hittem rólad, hogy egy elvetemült gazember vagy, de most látom, hogy a nemzeti oldal a legnagyobbjai között kell, hogy számon tartsunk.
Hiszen feláldoztad magad, jó hírnevedet, szavahihetőségedet annak érdekében, hogy a nemzet végre észbe kapjon, és 91 év után elzavarja az általad is gyűlölt, gazemberekből álló pártot, amely ellen te dolgoztál a legtöbbet az utóbbi években.
Neked Feri sikerült és egy nemzet lehet hálás azért, mit négy év alatt tettél.
Te tudtad Feri, hogy az előző választási kampányban, 2006-ban szembe kell hazudnod Orbán Viktort ahhoz, hogy az MSZP hatalmon maradhasson, és te véghez vidd az MSZP-t megsemmisítő négy esztendős hadjáratodat.
Öszödön olyan beszédet mondtál el, ami önmagában is elég lett volna a párt bukásához, de te inkább bölcsen lövettél az emberekre, hogy alaposabb és mélyebb gyűlölet vegye körül ezt a rablóbandát.
Feláldoztad magad Feri, de ügyes voltál ebben is.

Remekül ingerelted az MSZP ellen az embereket, amikor azt mondtad, hogy el lehet innen menni, itt lehet minket hagyni.
Jó voltál Feri!
Azt is jókor sütötted el, hogy a mutterodnak spórolnia kell a gázzal. Na, akkor is megundorodtak a pártodtól egy páran.
De az is jó volt, amikor arra mentél rá, hogy a keresztények is kevesebbet imádkozzanak az MSZP-ért, és kioktattad a pápát, miután a kérdéses nevek között szereplő nejedet alig akarták beengedni a Vatikánba. Pedig nem is ő, hanem a faterja volt benne állítólag a pápa elleni merényletben.
De, nagyon jól csináltad Feri!

Még a papokból is kiszedted az utálat magvacskáit.
Annyira jó voltál Feri, hogy nem csak a nemzetnyomorító MSZP-t sikerült kirúgatnod a hatalomból, hanem Dávid Ibolykáékat, és szorgalmi feladatként az SZDSZ-t is.
Persze az utóbbiba besegített a Kóka Jani, aki hozzád hasonlóan remekül tette a dolgát a nemzet érdekében. Nem hiába ferences diák volt. Igaz, a tablóképén mindig száraz párizsi díszeleg, szegény takarítónők bosszankodására, mert a diákok is félreismerték a Janit. Pedig, ha ő nincs, akkor az SZDSZ még egyben van és tovább rontja a politikai levegőt Magyarországon.

Te Feri!
A Janit is a nemzeti lelkiismeret vezette, mint téged, vagy ő fizetést kapott a Fidesztől a szadesz szétveréséért? Persze nem kell válaszolnod.
Azt is nagyon jól adtad elő, hogy a kettős állampolgárság a magyarországiaknak csak hátrányt jelent. na, ezért is gyűlölik az MSZP-t az emberek, de nem csak itt, hanem az egész Kárpát-medencében.
Feri, te zseniális vagy, komolyan mondom.
Jobb voltál, mint az egész 56-os forradalom, mert az bukott, és nagy megtorlásokat csinált utána Kádár. Te viszont fél kézzel elintézted a vén bolsikat, Horn Gyulától Kapolyiig.
Ma már azért sem neheztelek rád Feri, hogy alaposan megszívattad az idős embereket, az egyetemistákat, a kismamákat, a nagycsaládosokat, az egyházakat és mindenkit, akit értél, mert tudom, hogy ezt is azért tetted, hogy elnémítsd a vörös ördögöket, hogy kitétesd a Parlament falai közül a rákosista-kádárista, milliomosra dagadt lopós bolsikat. Becsületes ember vagy Ferkó, csak így tovább.
Feri! Most a választások után már világos, hogy te voltál a Fidesz bújtatott embere, a belső bomlasztó.

És tudod, mi tetszik még?
Az, hogy úgy engedted elmélyülni ezeket a gazembereket a lopásban és a csalásban, hogy minden tettük visszavetül az MSZP-re és az SZDSZ-re, de ők maguk is büntetést fognak kapni.

Remek dolog volt ez Feri.
Félreismertünk, amikor szidtunk. Pedig te “megcsináltad. Elkúrtad az MSZP-t. Nem kicsit, nagyon” – hogy mint jobboldali, a nemzetért küzdő zsenit, téged idézzelek. Valami sejtésem volt már négy éve is, amikor megalakítottad a második kormányodat. Akkor azt írtam, hogy “azok fogják a “Gyurcsányi” miatt megbuktatni az MSZP-t, akik rájuk szavaztak”.
Igen! Feri, én felismertem nemes céljaidat már négy éve. És te teljesítetted az elvárásainkat.
A nemzeti oldal ma a te nevedet áldja Ferkó.

Hiszen te képes voltál még hazudozni is, hogy megmentsd Magyarországot.
Pedig, neked a hazudozás rettentően nehéz.
Mert te becsületes MSZP-ellenes magyar jobboldali tökös gyerek vagy, és jobboldaliként az ember nem hazudik. Te azonban ezt az áldozatot is meghoztad a nemzetért.

Kedves Feri!
További sikereket kívánok neked.
Ha időd van, menjél bérmálkozni, mert az jót tesz mindenkinek. Egyszer azért próbáld ki a konfirmálást is.
Bár szerintem az utolsó kenet a legjobb, buli, azt vedd föl.

Köszönettel a pártmunkádért, érzéseim veled kapcsolatban maradnak olyanok, mint régen:
Stoffán György – Sepsiszentgyörgy

Az igazi sztrovacsek 2013.05.14. 20:16:00

Azt írja az újság, hogy...

"Magyarország megsértette a tulajdonhoz való jogot azzal, hogy egy elbocsátott külügyminisztériumi alkalmazott végkielégítésének egy részét 98 százalékos különadóval sújtotta - mondta ki kedden Strasbourgban nyilvánosságra hozott első fokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága."

Hopp, egy koki!
Vagy ez saller?
A fene se tud már kiigazodni ebben a pofon zivatarban. A bírók nyugdíj korhatára is elbukott, a regisztráció is hamvába halt, Tavares is bekavart, és a következő tockos meg a KNOE per lesz, szerintem, hogy csak a fontosabbakat említsem.
A 'zunio' meg az istennek se akar szétesni, pedig nagyon szeretné már a patás.

Más.
Nicolae Ceaușescu mintavárossá akarta fejleszteni szülőfaluját, Scornicestit, egy 30 000 férőhelyes stadiont is építtetett a falu csapatának, ami fel is jutott az első osztályba, ott pedig az 1982-es 4. helyig vitte. Az FC Olt Scornicesti ma a román negyedosztály középmezőnyének biztos tagja.

Az igazi sztrovacsek 2013.05.14. 20:22:21

Jut eszembe....!
Hány trafikot nyertetek???

HanSolo90 2013.05.15. 10:11:47

@Az igazi sztrovacsek: Ciprus nem sértette meg véletlenül a tulajdonhoz való jogot? Azt nem épp az EU javasolta?

Kissé mókásnak tartom, hogy multimilliomosok sírnak állandóan a pénz miatt. Zsíros végkielégítések, ugyanúgy haveroknak és párt közelieknek. Ebben a tekintetben semmi különbség nincs a politikusok között. És ha esetleg le is buknak jogi kiskapukat kihasználva megússzák.

Az ellenzék például kormányváltás esetén a többkulcsos adójával pont azokat szívatná meg, akik átlagkeresők. Mindezt azért, hogy a hajléktalanoknak, romáknak és ingyenélőknek több segélyt tudjanak majd osztani.

Igen, bevallom, nekem az egykulcsos adó kedvezett. Így meg tudok élni. Ha visszakerülnék mondjuk a 2009-es rendszerbe már nem lenne elég, hogy napi 10 órát dolgozzak. Itt végeztem egyetemet, itt akarok dolgozni. De nem éhbérért. Aki tanult, egyetemet végzett ember, az keressen többet és ne vessenek ki rá mindenféle nagyobb adókulcsokat, hogy egy csomó alkoholistát és dolgozni nem akaró embert eltartsanak belőle. Mert a segélyek nagy részét ezek az emberek nem a felzárkózásra (gyerekeik, családjuk) költik, hanem elisszák és elszórják. Na az ilyen emberekkel kellene beszélgetni országjárás címén..... Az alkoholizmus betegség, és nem lehet több pénzel kezelni. Viszont szépen lehet szavazatot nyerni a remek szöveggel: több pénzt adunk (többet ihat el).....

Az igazi sztrovacsek 2013.05.15. 20:35:13

@HanSolo90:
Amióta a világon bankok léteznek, azóta bankcsőd esetén mindig a nagy betétesek szívták meg, (ki más?) és egy bizonyos összeg alatt már senki nem károsodott.
Ez így volt, van, és lesz, széles- e világon, amíg bankok vannak, és amíg azok csődbe mehetnek.
A dolgozó végkielégítése pedig egy másik kategória.
A kettő nem összehasonlítható ilyen alapon.
Mellesleg miért gondolod, hogy minden munkanélküli alkoholista?
Neked pl. biztos munkád van?
Ne mondd hogy igen, mert "mindenkit érhet baleset".

lajos0 2013.05.15. 21:17:49

@Az igazi sztrovacsek: "Amióta a világon bankok léteznek, azóta bankcsőd esetén mindig a nagy betétesek szívták meg, (ki más?) és egy bizonyos összeg alatt már senki nem károsodott."

Azért volt egy olyan tendencia is, hogy az adófizetők pénzéből elkezdte őket megmenteni állambácsi. Ha ez tényleg megszűnik, mert most nagy a fogadkozás, hogy a jövőben hagynak bedőlni mindenkit, akkor hamarosan megtudjuk milyen ez a gyakorlatban. Cipruson konkretice magántulajdont vettek el ( volt ezzel riogatás itt is), tehát ennek szentségéről most már az EU nem nagyon beszélhet. Az meg, hogy Cipruson a bankok mérlegfőösszege a helyi GDP 8-10-szerese 5 évvel ezelőtt is így volt, de ez ellen az EU semmit sem tett. Az EU pénzügyi előírásait a tagok közül szinte senki sem tartja be, de valamiért ez is jól van. Persze a mostani vezetés ki akarja bekkelni a mandátumát botrány nélkül, a feltörekvő akarnokok kaparnak a megüresedett posztokért, csak éppen az nem érdekel látszólag senkit, hogy mi lesz az EU-val. Van-é még 10 éve vagy csak 5 vagy netán annyi sem.

"Mellesleg miért gondolod, hogy minden munkanélküli alkoholista?"

Lehet, hogy Lázár már dolgozik a nemzeti italozók rendszerén nehány kocsmáros haverjával. Ma hallottam egy állítólagos belső fideszes forrásból, hogy ez a kis tökorrú hülyegyerek, aki Rapcsák táskahordozójából vált közismert senkivé, akkora törtető akarnok, hogy többnyire a Fideszben is utálják, sőt hogy maga Viktor is tart tőle, mert teljesen gátlástalan. Könnyen el is tudom képzelni. Egy normális pártból ( amilyen nálunk nincs), már évekkel ezelőtt úgy rúgták volna valagba, hogy a kalucsnit se lehetne kioperálni a fenekéből.

HanSolo90 2013.05.16. 11:24:44

@Az igazi sztrovacsek: Nem gondolom, hogy minden munkanélküli alkoholista lenne. Viszont a statisztika azt mutatja, hogy durván a 2/3-uk nagyobb mértékben fogyaszt alkoholt, mint a többi ember. Kissé elragadtattam magam a bejegyzés írása közben, de tényleg nem értem, hogy a "csoda" pártjaink és "zseniális" politikusaink miért nem állnak elő egy olyan ötlettel, hogy a második adókulcs a nettó 2-3 millió felett keresőket adóztassa meg.
Én elhiszem, hogy együtt éreznek a kevesebbet keresőkkel (tanárok, minimálbérből élők, stb.), de nem az olyan embereket kellene adóztatni, akik havi 400 ezer bruttót keresnek. Van az a bizonyos felső tízezer, aki úgyis jól jár, teljesen mindegy ki kormányoz. Aki havi 2-3 millió nettót keres, annak mindegy milyen az adókulcs, röhögve megél vagy még kisebb-nagyobb trükkökkel elkerül mindenféle egyéb befizetést.

A baj az, hogy itt orvosokat, gyógyszerészeket, mérnököket, kémikusokat, tudósokat, egyetemi docenseket fognak megint lehúzni a többsávos adókulccsal. Az lenne a cél, hogy az értelmiséget támogassuk nem? És ez a sok "rém gazdag" politikus, aki már megszedte magát, ebbe bele sem gondol.

Kerek négyszög 2013.05.17. 20:53:31

"Nem gondolom, hogy minden munkanélküli alkoholista lenne. Viszont a statisztika azt mutatja, hogy durván a 2/3-uk nagyobb mértékben fogyaszt alkoholt, mint a többi ember."

Ennek nagy része az elveszített munka (megélhetés) okozta mentális leépülés következménye.

leponex 2013.05.22. 22:05:11

Szegény Jó Gréczy Zsolt Walesi Bárdunk!

'A holnap utcára kerülő Heti Válaszban interjút közlünk az őszödi beszéd kiszivárogtatásának koronatanújával. Hét év után kiderül tehát, hogy miként árulta el az MSZP felsővezetése Gyurcsányt.'

Érdeklődve várjuk, vajon Feri megelőző csapást mér az aknamunkázó imperialista kémekre, és maga fedi fel végre szörnyű titkát, vagy kiderül, hogy nincs is meg a levél, és beperel mindenkit, aki az öszödi beszédéből idéz ezentúl ?
:))
Hajrá Zsolti!

HanSolo90 2013.05.23. 09:35:11

@leponex: Az origo-n már olvasható a történet. Azért nem ártana bizonyítani is, mert Gréczy másról sem papol, csak arról, hogy a jobboldal hazug és semmit nem tud bizonyítani.
Mindössze egy ember állít valamit, aki ráadásul illegális tagtoborzásokban vett részt, most meg Gyurcsány talpnyalója. És pont Flores-t keverték bele (nagyon ügyesen), aki ugye halott és nem lehet megkérdezni.
Mindenesetre a "rajongók" simán elhiszik ezt, de azért remélem az MSZP jól bepereli Gyurcsányt, aztán csilloghat a DK honlapján, hogy a DK bizonyítékok nélkül rágalmazott....Nekik persze szabad, de ha velük teszik mások, akkor azonnal megy a hiszti :)

leponex 2013.05.23. 17:02:07

@HanSolo90:
Engem különösebben nem érdekel, meg amúgy is érdektelen a sztori ennyi idő távlatából, de Kedves Bárdunktól elvárná a zember, hogy megvédje a Ferit.

Zsolti, aluszikálsz ??

lajos0 2013.05.23. 18:53:01

@HanSolo90: "És pont Flores-t keverték bele (nagyon ügyesen), aki ugye halott és nem lehet megkérdezni."

Hát sajnos már tényleg nem, de azért meg nem lepne a dolog. Edunál azért elég gyakran hevertek szerte a lakásban mindenféle szigorúan titkos minősítésű külügyi iratok, meg egyéb érdekességek. Az aktuális kormányzat színétől függetlenül. Helyettes államtitkárokba ( meg egyéb másodvonalbeli figurákba) szintén könnyen bele lehetett futni.

De tényleg az van, hogy kit érdekel ma már, hogy ki szivárogtatott.

Az igazi sztrovacsek 2013.05.27. 21:07:08

"Életének 93. évében, hétfőn elhunyt Bárdy György Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész."

Gyász.
A "kapitányok" már elhunytak - Dobó István várkapitány, a Tenkes Kapitánya, - és most oda van Jumurdzsák is.
Gugyerák Lallllyos, nyugodj békében!

Scagnetti 2013.06.03. 12:27:16

@Az igazi sztrovacsek: Nyugodjon békében! Hiányozni fog. :(

Ahogy látom, a blog is elhalálozott.

kentersturz 2013.06.03. 19:38:41

@Scagnetti:
Pedig lenne téma:

Molnár László független polgármesterjelölt a Demokratikus Koalíció támogatását élvezve tegnap 25 százalékot kapott Monorierdőn. Nagyon tisztességes eredmény. Gratulálunk és köszönjük.

hu-hu.facebook.com/gyurcsanyf?hc_location=timeline

Scagnetti 2013.06.03. 20:16:42

@kentersturz: Már megint egy függetlennek álcázott DK-s? :)

Azt valamiért elfelejtette megemlíteni ez a nagy ember, hogy a jobbikos jelölt nyert.

lajos0 2013.06.03. 20:46:54

@Scagnetti: "Azt valamiért elfelejtette megemlíteni ez a nagy ember, hogy a jobbikos jelölt nyert."

Az volt a vicces, hogy tegnap pont cigányoknál melóztam Monorierdőn, és ők is mentek szavazni, ráadásul a jobbikra, mert mint mondták a monori cigányokat utálják, és hátha akkor nem mernek majd átjönni. Nagy az úristen állatkertje.

apacsfiu 2013.06.03. 22:38:30

Zsolti! RIADÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!! Veszélyben a haza és a demokrácia!Tombol a fasizmus már a DK-ban is?! A főnöködet kirúgják??? Hogy fogsz ezután s...et nyalni???? És ezt így hogy?

mno.hu/ahirtvhirei/gyurcsany-szeke-inog-a-dk-aldasat-adta-az-elnok-menesztesere-1164887

kentersturz 2013.06.04. 08:36:33

Naaa, Zsóti, legalább Feri szülinapjára írjál mán valami! Államférfi, Hazafi, Ember, Apa, stb. vágod ezt te jól.

apacsfiu 2013.06.04. 09:19:16

Ferit születésnapja alkalmából kivágják a DK-ból az elvtársai, ahogy a macskát szokták. :DDDDDD

Scagnetti 2013.06.04. 09:30:32

@apacsfiu: Az azért nem valószínű. A pártot saját játszóterének építette, és különben is hány szavazót lehet mozgósítani Vadaival vagy Molnárral? Ferivel se sokat, de velük még annyit sem. A DK tábora a Feribe szerelmes nagymamák és pár egykori szadeszes, ezek mind Feri miatt vannak ott.

Na persze, ha az az 1% is sok nekik, akkor hajrá! :)

kentersturz 2013.06.04. 09:54:55

Isten éltesse Null Komma Ferenczet!

cutcopy 2013.06.17. 20:52:02

Na mi az kifújtunk..? Nyári szünet több évtizedre..?

lajos0 2013.06.17. 22:50:05

@cutcopy: Azt hiszem a Szabó Tímeának írott levél levetetése miatt megorrolhatott valakire Gréczy úr. Ráadásul beláthatta azt is, hogy kontraproduktív a blogja, mivel kevés masszív Gyurcsányista maradt és a Fidesz egyik balfaszsága sem viszi már át a nagyon magosra állított ingerküszöböt. Végül is igaza is van, ráadásul nekünk meg így több a szabadidőnk :-)

Anselmo 2013.06.17. 23:51:15

A jó dolgok sem tarthatnak örökké :(

leponex 2013.06.18. 00:33:53

Azért mi visszavárjuk Jó Bárdunkat ...
Bár ahogy Feri mostani fellépésén látszott, erős mentális kihívások veszik igénybe legendás kitartását.
Hajrá Zsolti, hajrá Feri!
:)

cutcopy 2013.06.18. 11:07:14

@lajos0:
"kevés masszív Gyurcsányista maradt"

Pedig annak idején - bár nehéz elhinni - több millióan éltették ezt az idiótát, nem beszélve politikai köreiről akik mára már félreforgatták tőle köpönyegeiket..
Amúgy épp egy tévés beszélgetés kapcsán néztem fel ide, ahol azt taglalták, hogy vajon a DK-n és Gréczyn kívül van e még Fletóhívő..
Amúgy örülök hogy látlak, rég beszéltük ki az eseményeket, ha jól emlékszem az LMP-t favorizáltad anno, most mit szólsz..? Maradtál a Schiffer vonalon..?

lajos0 2013.06.18. 21:49:28

@cutcopy: Nálunk már nagyon régen éltettek egy politikust milliók, a nyerőknél mindig volt valaki akit még jobban utáltak, ezért aztán befogott orral X-eltek egyet.

Velem nincs kisegítve az LMP, de részemről üdvözlöm, hogy az SZDSZ-es rész kilépett. Valószínűleg ők is a semmibe, de hát kit érdekel egy Dorosz Dávid, meg egy Benedek, meg egy Karácsony. Nem tényezők, Bajnai uszályában meg főleg nem. Ha Schiffer-ék tartják magukat némileg a Puzsér által a kongresszusukon felvázoltakhoz, akkor így talán érdemes akár kiesni is a parlamentből, úgyhogy jobb híján kapnak tőlem egy voksot a dolgok jelenlegi állása szerint. Ez a favorizálástól azért messze van, de elégedettek lehetnek, hogy az ultraszélsőjobbról is begyűjtöttek egy szavazatot. Nem kis dolog :-) Ha lenne jobboldali párt ( az én mércém szerint), akkor persze arra szavaznék.

cutcopy 2013.06.21. 18:50:04

@lajos0:

Lássuk be ez már párthűség a részedről.. )
De az is hozzá tartozik, hogy a kis ártatlan szavazatoddal 2010-ben becsempésztél egy kis Bajnait is a parlamentbe.. Vajon jövőre kit fog bevinni az LMP, Thürmert..? )

lajos0 2013.06.21. 21:51:12

@cutcopy: "Lássuk be ez már párthűség a részedről.. )"

Pedig nem is onnan kapok kajálni, és LMP-s trafikot sincs szándékomban nyitni. A legkisebb rossznak gondolom most, aztán persze bizonyulhat még a legnagyobbnak is.

"De az is hozzá tartozik, hogy a kis ártatlan szavazatoddal 2010-ben becsempésztél egy kis Bajnait is a parlamentbe."

Egyet ? Második fordulóban kizárásos alapon Fideszre kellett szavaznom sajnos, úgyhogy több kis oligarcha pozícióhoz juttatásában voltam kénytelen közreműködni, persze csak egy hangyafasznyit, de az is sok. Így a másik oldali oligarchák most kevésbé vannak képviselve.

"Vajon jövőre kit fog bevinni az LMP, Thürmert..? )"

Vagy Sólymot, netán Ángyánt ? Részemről mindháromra üdébb színfoltként tekintenék mint mondjuk egy Szíjjártóra vagy Megyes Tamásra, netán a majdnem diplomás Török Zsoltira vagy az óvódás szokásait nehezen levetkező Szigetvári Viktorra.

Nehéz dilemmákat hordoz még ez a kirakatdemokrácia is, mi lenne egy valódiban.

cutcopy 2013.06.21. 21:56:43

@lajos0: "Második fordulóban kizárásos alapon Fideszre kellett szavaznom"

Hát ez amiről Reding asszony is beszélt: a szavazófülkék megfigyelése, a szavazók megfélemlítése.. )

lajos0 2013.07.13. 21:39:44

Hát nem vágunk egymás szavába :-)

Scagnetti 2013.07.15. 11:13:43

Pedig olyan szívesen olvasnám Zsolti írását mondjuk erről:

hvg.hu/itthon/20130713_Szanyi_kapitany_a_trafikmutyi_kirobbantoj

Fletó, mint szivárogtató? Nagy cumi lenne, ha kiderülne, hogy az igazságbeszélő ebben az ügyben is végig hazudott.

lajos0 2013.07.15. 12:21:00

@Scagnetti: Hát Szanyi kapitány, aki az MSZP összes mutyiügye és pofátlan rablása ellenére bőszen ott ült a fazék közelében, kiosztja az észt. No ehhez is pofa kell.

Mellesleg ez a Hadházytól legalább egy tisztességes húzás volt, hogy úgy döntött nem adja tovább a nevét a Fidesz önsorsrontó és szintén pofátlan lenyúlásaihoz. Én már akkor lángszóróért kiáltottam, amikor kiderült, hogy Lázár Jankó haverja, a Continental dohányipari cég főnöke írta a törvényt saját magának.

Az meg külön szép, hogy ez a tökorrú senkiházi kis akarnok szarjankó (aki mellesleg rekorder volt a közpénzek költségtérítésnek nevezett szintén pofátlan lenyúlásában) Ángyán Józsefet nevezte megélhetési politikusnak. Lázár ennyit is ér, meg persze, aki egy ilyen törtető kis hülyét alkalmaz ilyen magos polcon, az is.

pánpéter 2013.07.25. 11:00:45

@leponex: @lajos0: @Scagnetti:
emberek! tud valaki valamit a mi zsótinkról? eltűnt, mint szürke szamár a ködben! lassan 3 hónapja csendben van. mondjuk azóta is 1%-on a DK, ráadásul a nagy ellenzéki fitymarángatásból is kesni látszik... hát hogy lesz így ferenc testvérből újra a nemzhet megmentője?

zsolt b+, hát hol vagy? esküszöm hiányoznak a baromságaid. :))

leponex 2015.12.02. 20:56:20

@pánpéter: a mi drága Walesi Bárdunk épp egy órával ezelőtt sopánkodik Olga asszonynak, pont olyan friss baromságokkal mint másfél éve :)

Scagnetti 2016.03.01. 15:16:28

@pánpéter: Európa Kávézó, Nyugati Fény. Ma ezeken a blogokon megy a DK-s észosztás, és bár a nevüket nem adják hozzá, a stíluson látszik, hogy kb. ugyanaz megy ott is, mint itt: Gyurcsány a király, mindenki más gyökér.
süti beállítások módosítása