A közvéleménykutatásokat böngészve egyre többen teszik fel a kérdést, hogyan fog megbukni az Orbán-rezsim? Nem mintha hinnék ezeknek a vizsgálatoknak, hiszen ahol a megkérdezettek fele nem mond semmit, vagy bizonytalannak vallja magát, mások meg bemondják a Fideszt, hogy nehogy bajuk essen, azokat nem nevezném hiteles felmérésnek.

Ma is úgy gondolom, hogy (ábécé-sorrendben) Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila megállapodása alakíthatná ki a kormányváltó hangulatot, erre azonban - sajnos - még várni kell.

Orbán diktatúráját elvben megbuktathatjá az egyre gyarapodó létszámú megalázottak, szegények, de Orbán jól látja: Horthy alatt is kevesek éltek jól, a többség szinte nyomorgott, mégsem tört ki semmilyen, korgó gyomorral megvívott forradalom. Még az amúgy hiteles éhségmenet sem váltott ki különösebb szolidaritást.

Bármilyen furcsa lehet, Orbánt - bármekkora távon - a fiatalok, és a viszonylag erős anyagi pozíciókkal rendelkező felső- és általános középosztály fogja megbuktatni. A rezsim azt találta ki, hogy az a kétmilliós réteg, amelyiknek adókedvezményeket adott, vállalja a tandíj-kötelezettséget, mert lesz félévente néhány százezer forintja, hogy a gyereket taníttassa. A szegényeket mindig is lenézték, elvégre annyit is érnek, hát úgy gondolták, hogy a preferált társadalmi csoport megérti a hazafiasnak tűnő ideát az önfenntartó felsőoktatásról. Szépen leperkálja a zsetont,a a diploma átvétele után a konkurencia kisebb lesz, hiszen kevesebben tanulnak az egyetemeken, utána pedig a kisebb választékból ugyanezen jobb módú, a Fideszt támogató csalások beültetik a diploma miatt is magasabb bért ígérő pozíciókba a gyermekeiket. (A többi meg majd szakmát tanul, vagy közmunkában dolgozik valamelyik fideszes  birtokán...)

A rendszerbe azonban hiba csúszott: akinek van félévente pár százezer forintja, az nem magyar egyetemet választ, hanem kiküldi a gyereket ingyen tanulni Bécsbe, Münchenbe, valamelyik holland, skandináv, netán amerikai egyetemre. Ott ingyen tanulhat, elsajátítja az idegen nyelvet, ami pedig a tanuláshoz, megélhetéshez kell, megkeresi mosogatással.

Több százezer fiatal hagyta már el az országot, többen, mint 1956-ban - és a számuk egyre csak nőni fog. Aki huszonévesen elhagyja az országot, és megérzi, mennyire más kint lenni, mint ebben a fideszes korrupt, áporodott világban élni, az már többet nem jön vissza. Európai polgár lesz, és nem vágyik vissza. Kint talál munkát, szerelmet,barátokat,  alapít családot. Nem itt adózik, nem itt használja fel versenyképes tudását, nem Magyarország hírnevét öregbíti.

Márpedig, ha ezek a fiatalok végleg elmennek, nem les

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr475119077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Magyari 2016.04.03. 20:31:41

Zsotika, itt vagyunk 2016-ban és még nem bukott meg. Na elmész te a fenébe, te gyurcsányseggnyaló geci.
süti beállítások módosítása