gréczyzsolt 2012.10.24. 07:17

Október 24.

Előre szólok, hogy akik azt hiszik, hogy mostantól minden megy majd, mint a karikacsapás, és Orbánnak percei vannak hátra, tévedni fognak. Hosszú és rettenetesen nehéz küzdelem lesz a rezsim leváltása. Hát még utána a kormányzás. Most azonban az a legfontosabb, hogy a nevezések lezárultak, a kártyák kiteríttettek: nagyjából láthatjuk, kik kívánnak részt venni az Új Kétharmad és az Új Köztársaság létrehozásában, az állampárt legyőzésében.

Bajnai Gordon visszatért és ez jó hír minden demokratának. Beszéde méltányos és előremutató volt. Az Együtt 2014 nevű esernyő kinyitása a demokratikus ellenzéki összefogás kezdete lehet. Beállt alá a Haza és Haladás, a Milla, a Szolidaritás és a Kuncze Gábor vezette Szabadelvű Polgári Egyesület.

Látható, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon beszédében több közös elem is felbukkant: mindketten elvetették azt az ostobaságot, hogy az elmúlt húsz év, és benne az elmúlt nyolc év ugyanaz lenne, mint az utóbbi kettő. Hasonló gondolat, hogy nem kormányfőt, hanem rendszert kell váltani és az összefogás igénye is. A DK pozíciója egyértelmű és világos.

Amúgy látni kell, hogy a három parlamenti demokratikus párt közül ma egyedül a Demokratikus Koalíció állt ki Bajnai mögött - az MSZP és az LMP komoly dilemmáknak néz elébe. (Az a DK, amely egyedüli pártként volt képes arra, hogy egy hónap alatt kétszer több ezer embert tudjon utcára hívni tiltakozni...) Persze, lehet mondani, hogy a DK-t és vezetőjét Bajnai Gordonnal összeköti a 2006 utáni kormányzás, az IMF szerint közösen sikeres válságkezelő munkájuk, de most ennél is fontosabb a közös felismerésük: az összefogás szükségessége.

Néhány napja a politológusok még kellően ravasz húzásnak tartották, hogy az MSZP nem szervezett érdemi megmozdulást az ünnepre.Mostanra azonban ez inkább hibának látszik. A párt több ismert arca felbukkant a DK, majd a Szolidaritás, végül a Milla rendezvényén. Botka László például gyakorlatilag Bajnaival együtt vonult be a tüntetés helyszínére. A pártelnök nem ment oda, a választmányi elnök tüntetően igen. A szocialisták magatartása ma még nem egyértelmű: Mesterházy Attila  - saját ambícióira is tekintettel - a legnagyobb támogatottságú ellenzéki párt vezetőjeként még kivárhat. Lehet neki is igaza. Ugyanakkor volt már olyan az MSZP történetében, amikor a tagság szembeszállt az elnökség akaratával. (2004, kormányfő-csere. Az elnökség Kiss Pétert támogatta, a párt népe pedig Gyurcsány Ferencet választotta.)

Az LMP ma ódzkodik Bajnai Gordontól, hiszen ha elfogadnák, akkor a zelmúltnyolcévről eddig vallott nézeteiket kellene a kukába dobniuk. Ezért inkább egy nem létező formációval gyártanak alkotmányozó minimumról papírokat és a novemberi kongresszusukig húzzák az időt, ahol a párt jövője és sorsa lesz a tét.

Ha Juhász Péter elfogadta, hogy Bajnai nem osztozik vele a nyolc év elítélésében, hiszen a beszédeket nyilván egyeztették, akkor ez pozitív elmozdulás lehet a Milla eddigi kommunikációjában. Mostantól az a kérdés, hogy a demokratikus ellenzék valóban el tud-e indulni egymás felé, mi lesz a közös program, feláll-e egyfajta ellenzéki kerekasztal, felkészülendő az Orbán utáni időkre.

Október 24-e van. A munka végre elkezdődhet.

P. S.: Akik ott voltak a tegnapi rendezvényeken, tudják, hogy a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium hazudott a résztvevők létszámáról. A "Békemenethez" hozzátoltak néhány százezret, a Milláéból elvettek több tízezret, a DK-éból pedig több ezret. Ezt még muszáj volt hozzátennem.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr564865822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leponex 2012.10.24. 19:51:23

@lajos0:
:)
Viszont a Gazsi sose(?) mondta, hogy aki demokrata, az jöhet a táborába.
És igen meghökkentek a Juliskáék, trágárkodó Rudi bácsi még küzdött egy kicsit vele, de nem nagy meggyőződéssel.
A Váradi ősdemokratának volt egy kis bakija is, a 'ha nem most, majd a következő választáson' sóhaj után rögvest javított :)

A társaságból talán Grecsó illusztrálta legadekvátabban - számomra - , mennyire üres(fejű) ez az Új Rendszerváltó Szövetség A Választókért, vagy mifene.

Mert ha Róna Péternek a gazdaságról elejtett kritikus mondatain, Gazsink radikálbalos antiliberális rendszerkritikáján hajlandók vagyunk legalább egy kicsit gondolkodni, - a 'másik' oldali Birodalomellenzőket most nem is említve, bizony nem lehet csak úgy félretolni ezeket.

Bajnai tényleg semmitmondó, papírról tüzesekedéséből abszolút semmi nem derült ki, mit és hogyan kellene csinálni.

Ezzel együtt szerintem 'remek' meccsek lesznek.-)

A Királyságért! magyarországért!

Az igazi sztrovacsek 2012.10.24. 20:09:50

"Mesterházy Attila - saját ambícióira is tekintettel - a legnagyobb támogatottságú ellenzéki párt vezetőjeként még kivárhat."
Bizony ki.
És ki is vár.
Hová kapkodjon?
A nagy média figyelem Bajnaira, meg az ellenzéki összefogásra vagy nem fogásra irányul, a "surranó pályán" meg az MSZP nyert két időközi választást, és BP.-en átvette a vezetést.
Ennyi.
Majd alakul a többi.
Néztem az ünnepi szónoklatokat.
Bajnain látszott, hogy kezdő ebben a műfajban, de majd belejön. Mondani meg azt mondta, amit vártam.
Orbán is azt mondta.
A nagy semmit.
Egy szép, nagy, álmos tömegnek.
Hát ezért igazán kár volt vonulgatni. Bár az idő szép volt, a sok vidéki gyerek legalább egyszer sétált egy jót a főbárosban, átment a Duna felett, látta az országházat, egyebek. Végül is hasznosan töltötték el a délutánt, és a vacsorát már otthon ették meg.
Ennyi embert bármikor ki tud vinni a FIDESZ, pedig Rogán elismerte, hogy kevesebb energiát fektettek ennek a spontán felvonulásnak a szervezésébe mint legutóbb.
Az 1-1,2 milliósra fogyott tábor ezen a szinten stabilizálódni látszik.
Ez sok, de nem elég. Így biza mindenkinek vinni kell majd magával még egy embert. :))
Azért arra kíváncsi lettem volna, hogy mennyien mentek volna el a különböző ellenzéki tüntetésekre, ha azokra is indítanak ingyen buszokat vidékről.
Mert a mai benzin árak mellet ugye....
Európa meg rajtunk röhög.
Ilyen böszme nép nincs még egy a tagjai között, - sőt talán széles e világon sem - amelyik rendszeres demonstrációt szervez, ünnepelendő a megszorításokat, és az azt végrehajtó kormányt.

lajos0 2012.10.24. 20:55:42

@leponex: "Viszont a Gazsi sose(?) mondta, hogy aki demokrata, az jöhet a táborába."

Sőt azt se, hogy aki a táborában van, az a demokrata. A demokrata szónak persze már mindegy, Bencsik lapjával, meg a "demokratikus erők" féle kirekesztő dumákkal szegényke lassan szitokszó lesz.

"És igen meghökkentek a Juliskáék, trágárkodó Rudi bácsi még küzdött egy kicsit vele, de nem nagy meggyőződéssel.
A Váradi ősdemokratának volt egy kis bakija is, a 'ha nem most, majd a következő választáson' sóhaj után rögvest javított :)"

Ciki nem ciki, de Juliskával jóban vagyok. Persze nem az eszéért szeretjük. És érvekkel néha meggyőzhető volt legalább. Egyszer elmagyaráztam neki, hogy a politológusoknak, nem dolga a demokrácia védelme, mint ahogy a meteorológus sem felel a rossz időért. És elsőre belátta.

"A társaságból talán Grecsó illusztrálta legadekvátabban - számomra - , mennyire üres(fejű) ez az Új Rendszerváltó Szövetség A Választókért, vagy mifene."

És ő író létére számomra megdöbbentően naív és tájékozatlan. Nem olvastam tőle semmit, úgyhogy nem tudom jó könyveket ír-e, de nem nagyon volt rálátása kik között is ül. Mint szerencsétlen Mága a vitézi rendben, akinek viszont azt senki nem rótta fel, hogy a Jeruzsálemi szuverén máltai autonóm perjelségek nevű társulatnak is tagja, pedig ott Prisztástól kezdve Hunvaldig sok kétes egzisztencia jött össze.

"Bajnai tényleg semmitmondó, papírról tüzesekedéséből abszolút semmi nem derült ki, mit és hogyan kellene csinálni."

Én a politikai szónoklatokat önmagában vicces műfajnak látom. Még az sem érdekel olvassák-é, vagy fejből nyomják, minden formájában szórakoztatónak találom. ( bár az utóbbi az igazi, amit Torgyán és Gyurcsány is magas szinten művelt, de sokra nem mentek vele).

lajos0 2012.10.24. 21:10:26

"Ahhoz, hogy az LMP részt vegyen az Együtt 2014 választói mozgalomban garanciákat kell látnia a párt legfontosabb programpontjainak megvalósulásához. Az együttműködés lehetőségeiről a Lehet Más a Politika novemberi kongresszusa dönt - mondta az MTI-nek szerdán Jávor Benedek."

Ez esetben kedves Benedek marad a nagyon protest voks a Jobbikra, kurva anyátok alapon.

márta)) 2012.10.24. 21:30:22

@lajos0:

Hogy 2010-ben vele sem termett volna babér a baloldalnak azt akkor is tudta, szerintem ezért is vonult vissza látszólag."

Na. Ne már!
Azért vonult vissza a Bajnai Gordon, mert egyébként is csak egy évre vállalta a kormányzást. Szó sem volt arról, hogy esetleg a választásokon megméretteti magát. Miért is tette volna? Mondjuk akkor" a szocialisták részéről sem volt igazi kampány, meg sem próbálták úgy igazából védeni, azt ami történt a kormányzásuk alatt.(kivéve a Bajnai vezette kormányt).
Hatalmas hiba lett volna.

Az utolsó órában" döntött úgy a Bajnai Gordon, hogy visszatér. Már csak azért is, mert távol van még a következő választás időpontja, de mégis közel. Egyébként megtehette volna korábban, hogy visszatérjen , esetleg egy új párt élén. Szerintem.

Most az lenne e legfontosabb, hogy kiépüljön egy országos háló, meg kell szólitani a nagybetűs népet, lehetőleg személyesen. S úgy gondolom, hogy akkor a siker nem fog elmaradni.

Egyébként Nekem tetszett a Gyurcsány Ferenc beszéde is. S ha nem tévedek a Bajnait nevezte meg lehetséges miniszterelnök jelöltnek.
Korrekt, világos beszéd volt.

Tehát akiknek eddig kétségei voltak (esetleg) megnyugodhatnak.
A Gyurcsány Ferenc nem is akar "babérokra" törni. Most nem.
De nyilván Ő világos képpel rendelkezik arról, hogy mit tett le a Bajnai Gordon arra a bizonyos asztalra kormányzása idején. Ez egyfajta politikai kultúra, s korrektség. Úgy gondolom.
:)

Még csak annyit)

"Bajnai Gordon látszik ma a politikai paletta egyetlen olyan személyiségének, aki nemcsak világos képpel rendelkezik a jelenlegi gazdasági és társadalmi problémákról, hanem akinek víziója is van arról, hogy miképp kell a helyzetet kezelni." "
Igen.
:)

márta)) 2012.10.24. 21:37:27

@lajos0:
Bocsánat! Az a probléma, hogy Neked csak az első bekezdést szántam válasznak.
A többi egy "külön" komment lett volna. De most már mindegy.
:))

leponex 2012.10.24. 21:47:27

@lajos0:
"hogy a politológusoknak, nem dolga a demokrácia védelme,"
!!
Ebben teljesen egyetértek veled :)

A Juli viszont nem politológus, nyugodtan rajonghat bárkiért.
Rádiósként, újságíróként azért törekedhetne legalább formálisan 'megérteni' azt, amit aztán kedvére agyagba döngölhetne.

Elfogultsága egyik irányba érthető, de erősen rontja hitelességét.
Hogy egy példát hozzak, a Dörner színházát ezerrel ütötte ő is Csurka esetleges szerepvállalása miatt:

"Tarlós István időközben egyszer csak ráébredt, hogy egy náci szövegeket rendszeresen közlő ember gondolkodásmódja valóban fasiszta?"

No, e 'náci szöveggondozó' másik darabja folyamatosan ment közben a Karinthy-színházban, Julisunknak ez nem tűnt fel.

A Gazsi a gubancos szakállával, szélsőbalra hajazásával, eszdéeszes setét múltjával is sokkal korrektebb, hitelesebb, mint a Julihoz hasonló igen kulturált és igen egyoldalú 'balliberális' írástudó.
Én sajnálom, hogy jobb sorsra érdemes médiamunkásaink nem mernek szabadok lenni .-)

leponex 2012.10.24. 21:57:18

@lajos0:
"Ez esetben kedves Benedek "

Hát nem ok nélkül taszigálták partvonalra a Schiffert, aki talán komolyan gondolta közülük, hogy esetleg lehet más ... ;-)

Azért ez még nincs lejátszva, az Új Hazafias Népfront komoly kockázat a meglévő 'demokratikus' pártokra, hiszen ha mégse leszen megdöntögetve ez a brutálisan véreskezű fasiszta rezsim, akkor biza nehéz lesz ( vagy lehetetlen )újra eladni a derék választópolgároknak/megvezetett birkáknak.

A Juli elsóhajtása megett is ez lehetett.
Persze ez még mindig jobb, mint amikor Kedves Bárdunk írta itt egykoron hevületében: 'Győzzön a jobbik!' Hiába, nagy tisztelője voltál mindig is :)

leponex 2012.10.24. 21:58:42

@márta)):
"hanem akinek víziója is van arról, hogy miképp kell a helyzetet kezelni."

Ez engem igen érdekelne, segítenél megismerni e víziót ?

márta)) 2012.10.24. 22:05:21

@leponex:

hazaeshaladas.blog.hu/2012/10/23/bajnai_gordon_beszede_a_milla_oktober_23-i_tuntetesen#comment-form

*************
Örülök, hogy segithetem? De tényleg.

Segitség. Ugyan, ugyan. Na. mindegy.
:(

márta)) 2012.10.24. 22:06:57

"Segíthettem" )így akartam írni.

lajos0 2012.10.24. 22:18:17

@márta)): "Azért vonult vissza a Bajnai Gordon, mert egyébként is csak egy évre vállalta a kormányzást. Szó sem volt arról, hogy esetleg a választásokon megméretteti magát. Miért is tette volna?"

Ez igaz. Minek vállalt volna be egy bukást, akinek nagyobb tervei voltak és türelmes is. Az egy évre vállalást meg te komolyan vetted, én nem annyira. Ennyit lehetett a helyzetből kihozni.

"Mondjuk akkor" a szocialisták részéről sem volt igazi kampány, meg sem próbálták úgy igazából védeni, azt ami történt a kormányzásuk alatt.(kivéve a Bajnai vezette kormányt).
Hatalmas hiba lett volna."

A 150 %-os adósságnövelésen előttem nem is lett volna mit. De ezzel nem voltam egyedül.

"Az utolsó órában" döntött úgy a Bajnai Gordon, hogy visszatér. Már csak azért is, mert távol van még a következő választás időpontja, de mégis közel. Egyébként megtehette volna korábban, hogy visszatérjen , esetleg egy új párt élén. Szerintem."

Bizony addig összevesznek még az összefogók jó sokszor. De szerintem a visszatérése, már a távozásakor eldöntött tény volt. És élvezi bizonyos magasabb körök támogatását is feltételezésem szerint, akik nem amatőrök a hatalomtechnikát illetően.

"Most az lenne e legfontosabb, hogy kiépüljön egy országos háló, meg kell szólitani a nagybetűs népet, lehetőleg személyesen. S úgy gondolom, hogy akkor a siker nem fog elmaradni."

Árok Kornéléknak állítólag van. Úgyhogy ha valaki le tudja nyelni, hogy a rendőrzenekar trombitását 38 évesen nyugdíjba kell küldeni, akkor hajrá.

"Egyébként Nekem tetszett a Gyurcsány Ferenc beszéde is. S ha nem tévedek a Bajnait nevezte meg lehetséges miniszterelnök jelöltnek.
Korrekt, világos beszéd volt."

Hát annyi realitásérzéke még neki is van, hogy az általa legalkalmasabbnak, és méltóbbnak gondolt személynek jelenleg semmi esélye. Akkor jöjjön inkább a régi haver.

"Tehát akiknek eddig kétségei voltak (esetleg) megnyugodhatnak.
A Gyurcsány Ferenc nem is akar "babérokra" törni. Most nem."

Akar nem akar, neki itt nem osztottak lapot. Mondhatnám neki egy darabig nem terem. De aki mellé odaáll, az sem lesz könnyű helyzetben.

"De nyilván Ő világos képpel rendelkezik arról, hogy mit tett le a Bajnai Gordon arra a bizonyos asztalra
:)"

Illetve mit vett le egy korábbiról. Együtt privatizátorkodtak, ha jól emlékszem.

"Bajnai Gordon látszik ma a politikai paletta egyetlen olyan személyiségének, aki nemcsak világos képpel rendelkezik a jelenlegi gazdasági és társadalmi problémákról, hanem akinek víziója is van arról, hogy miképp kell a helyzetet kezelni." "
Igen.
:)

Rengeteg vízió van, mi sem egyszerűbb. De a jelenlegi kupac azért nem csak a Fidesz sara. Nehéz lesz úgy csinálni, mintha most érkezett volna Bajnai a Holdról. Hogy lehet kezelni egy olyan adósságot, ami akkor is exponenciálisan nő ha folyamatosan törlesztik. Világforradalommal esetleg. De ez már legyen TGM ügye.

lajos0 2012.10.24. 22:19:06

@márta)): Semmi probléma kiskezit csókolom , szívesen futottam végig rajta.

lajos0 2012.10.24. 22:27:33

@leponex: "No, e 'náci szöveggondozó' másik darabja folyamatosan ment közben a Karinthy-színházban, Julisunknak ez nem tűnt fel."

Hát már a náci és a fasiszta közti különbség megértése is elég nagy odafigyelést igényelne. A radikális jobboldalnak meg a Jobbiktól, az ősmagyar turulosokon át, a legelmélyültebb tradicionalistákig terjedő palettáján biztos nem fog kiigazodni. Facsiszta oszt jónapot. Négy láb jó, két láb rossz alapon.

"A Gazsi a gubancos szakállával, szélsőbalra hajazásával, eszdéeszes setét múltjával is sokkal korrektebb, hitelesebb, mint a Julihoz hasonló igen kulturált és igen egyoldalú 'balliberális' írástudó.
Én sajnálom, hogy jobb sorsra érdemes médiamunkásaink nem mernek szabadok lenni .-)"

Nem is akarnak. Aki szolgának született, nem is tudna mit kezdeni a szabadsággal.
Akárcsak a Varna-rendszerben, az ember már csak ilyen, ahelyett, hogy szabadnak és egyenlőnek születne.
Ezért nincs nálunk igazi újságíró, meg neves független értelmiségi, az egy szem Puzsért kivéve. (Biztos van még, csak őket nem ösmerem).

lajos0 2012.10.24. 22:35:35

@leponex: "Persze ez még mindig jobb, mint amikor Kedves Bárdunk írta itt egykoron hevületében: 'Győzzön a jobbik!' Hiába, nagy tisztelője voltál mindig is :)"

Hát nagy választás lesz .-) Idióták a gazemberek ellen. Nem is tudom melyik oldalnak drukkoljak majd. Remélem Zagyva György Gyula lesz a kulturális miniszter egy eljövendő Jobbik kormányban :-) De valahová csak kell, mert azt a szívességet ennek a mocskos elitnek nem szabad megtenni, hogy otthon maradjunk.

De egy Szili-Torgyán felállásra is szívesen szavaznék. Ha Milláék Bajnai helyett Szilit hozták volna salvatornak, talán még meg is győztek volna a felszínen. Vagy inkább ha Juhász indult volna. Ronald Reagen sem értett semmit az egészhez, még is jól elvezetett egy nagyobbacska kócerájt is :-)

márta)) 2012.10.24. 22:38:25

@lajos0:

Bocs. Elfelejtettem, hogy magázódunk. Majd legközelebb jobban figyelek.

Ön nagyon elegánsan közölte, hogy "végig futott rajta" mármint a kommentemen.

Mondjuk én nem kértem, most,- a múltban sem, hogy ízekre szedje.

Nagyon köszönöm.

leponex 2012.10.24. 22:53:00

@márta)):
Igy vagy úgy, sokat nem :)

Olvastam Bajnai beszédét, meg néhány posztot is erről. Még a fanklub is 'takarékosan örömködött' - és nem tudtak igazán kiemelni érdemlegest.

Te talán megtennéd?

A 'rezsimváltást' akár el is hagyhatod, ahogy egy másik poszton meg is említették, hogy tán mégse ez lenne a cél ... :)

Idéznék akkor mondjuk egy echte orbánfantól:

"Schiffer András szerint a beszéd ugyan jó szándékú volt, de több okból is súlyos csalódást okozott. A volt frakcióvezető szerint Bajnai nem reflektált eléggé saját szerepére a szocialista kormányok munkájában. Nem beszélt arról, milyen volt a kormányban ülni, miközben Gyurcsány Ferenc beismeri a hazugságait, vagy az október 23-ai rendőri erőszak után. Ráadásul Schiffer szerint Bajnainak arról is kellett volna beszélnie, hogy az ő fejlesztéspolitikai irányítása alatt pocsékolták el az uniós forrásokat és az ő irányítása alatt kezdődött az irány, ami a kormányközeli oligarcháknak kedvez a források elosztásakor a kis- és középvállalkozók helyett.

Schiffer szerint az derült ki, hogy Bajnai nem értette meg a 2010-es hatalmas változások üzenetét. A választók akkor Schiffer szerint nem csak a korrupció miatt szavaztak a változás mellett, hanem többek között a tömeges elszegényedés és a már csak cinikus álcának használt jogállam miatt. Bajnai azonban nem beszélt elég világosan arról, hogy a problémák gyökerei nem 2010-ig nyúlik vissza. Nem beszélt arról sem, az ő politikai pályafutása alatt adósodott el végleg az ország.
Megosztással a megosztottság ellen

A másik probléma Bajnai beszédével Schiffer szerint, hogy bár a megosztottság ellen beszélt, valójában ő is megosztó volt. “Mondjátok el nekik (a pártjaitoknak), hogy most nem az a kérdés, kiből mi lesz. Hanem az, hogy mennyit tesz a kormányváltásért, a rezsimváltásért és a korszakváltásért. Mondjátok el nekik: ha nem tesznek meg minden tőlük elvárhatót az összefogásért, akkor az országrontó rezsim hatalmát védik. Ha szóval nem, hát tettel. Ha tettel nem, akkor mulasztással. És azért nincs bocsánat!” - mondta Bajnai, Schiffer szerint pedig ez éppen olyan, mint amikor Orbán osztotta fel az országot.

A volt frakcióvezető szerint egyelőre nem látszik, mi a politikai tartalma a meghirdetett Együtt 2014 szövetségnek. Nem világos, mit jelent például a meghirdetett jelszavak közül a haladás, mert egész máshogy hangzik ez egy zöldpolitikusnak, mint egy technokratának. Kétséges, miben tudna egyetérteni egy kormányban Scheiring Gábor és Urbán László (aki a Fidesz pénzügyminiszter-jelöltje volt 1998-ban, ma már a Bajnai-stáb tagja) – mondta Schiffer, aki szerint akkor nem érdemes leváltani Orbán Viktort, ha utána ugyanaz a politika folytatódik, ami az ő kétharmadához vezetett."

- kénytelen voltam meghagyni a zárómondatot, még szándékos manipulációval illethetnél ;-)

leponex 2012.10.24. 23:07:43

@lajos0:
Hogy a Reagen nem értett semmihez??
Ahogy neked a Puzsér, úgy nekem a Reagen :)
A Puzsér szerepelni nem mer, csak kritizálni, bezzeg a Roni!!
Oszt mit szólna a kétfarkú jobbikkra adott szavazatodra??

Magyarországért! A Királyságért!

lajos0 2012.10.24. 23:09:37

@márta)): "Mondjuk én nem kértem, most,- a múltban sem, hogy ízekre szedje. Nagyon köszönöm."

Hát blogokon pedig előfordul az ilyesmi.

lajos0 2012.10.24. 23:12:58

@leponex: " aki szerint akkor nem érdemes leváltani Orbán Viktort, ha utána ugyanaz a politika folytatódik, ami az ő kétharmadához vezetett."

No Juhásztól pont ez tetszett, csak Schiffer valahogy hitelesebb így október 24-én. És hasonlóak az érvei mint, amit magam is gondolok.

márta)) 2012.10.24. 23:14:55

@leponex:

Nem? hát akkor nem. Igazán sajnálom. Nem kellett volna kérdezni. Ez ilyen egyszerű.

"Schiffer András szerint a beszéd ugyan jó szándékú volt, de több okból is súlyos csalódást okozott."

Mondjuk ettől még a Bajnai Gordon nyugodtan alszik. gondolom.

Nem fogok biráskodni, csak a véleményem írom.

Sajnálatos, hogy sokan, nagyon sokan nem értik az üzeneteket, teszik ezt olyanok, kiknek nagyon is kellene érteni.
Ha már az eladósodottságról beszélnek, akkor talán érdemes lenne minimum a rendszerváltásig visszamenni.
A halmozódott ügyeket, problémákat, a gyökerekben kellene keresni.
Ugye, ugye!? A zseniálisan levezényelt rendszerváltás.
Melynek következménye a munkanélküliség, a halott vidék, az üzemek, gyárak eltűnése", hogy csak ennyit emlitsek.
Költői kérdés) Hányan voltak azóta kormányon?
Tudjuk mit rontottak el a szocialisták, és nem csak a Gyurcsány.
Tudjuk azt is, hogy a Bajnai a világválság idején fejlődő pályára állitotta az országot, csak kevés volt az egy év.
Tudjuk azt is, hogy mi van most.

Tessék mondani az LMP. politikai irányzatot követ, illetve tűzött maga elé. Azon kivül, hogy birálja a jobbot, balt. mármint politikai oldalakat? Mert én nem tudom.?!

Nevezett párt indulhat egyedül is a választáson, még a parlamenti küszöböt sem fogják elérni. Szerintem.
Egyébként Nekem mindegy.

Ne vicceljen. Én nem vagyok vakon elfogult, csak nyugodtan tessék írogatni.

(aki a Fidesz pénzügyminiszter-jelöltje volt 1998-ban, ma már a Bajnai-stáb tagja)" Na? És? Mi ezzel a probléma?

menőmano 2012.10.24. 23:26:26

Hát! Ja!
Zászlót bontott a Bajnai Gordon, (mondjuk ideje volt más)! fellépett a politika nagy szinpadára.
Totális helyzet, zűrzavar.
Némelyeknél beindul a totális sivalkodás, rettegés?

Most nem tudom, hogy nevetni kell? avagy sírni??!
:((

menőmano 2012.10.24. 23:31:25

Totálisan érdekes, hogy "némelyek" nem értik az üzeneteket.
Pedig azt már érti az oly sokat emlegetett "mari" néni is, ott valahol a térképen. A falu szélén a kis házacskájának, kapujában, a kis székecskéjén ülve.

*******

Egyébként, kit érdekel az LMP.

kész. ennyyyi.
:)))

leponex 2012.10.24. 23:32:06

@lajos0:
Ezért sajnálom egy kicsit, hogy a Zelempé még neki sem állt, de máris feladni látszik eredeti vízióját ( ez most olyan menő fogalom ).

Az, hogy a Nagy Rendszerváltás csúfosan leszerepelt, ebben már senki nem kételkedik. ( A Feri akar visszamenni az időben egyedül, megker(get/es)ni a 89-es demokratákat, ja meg a Majtényi bácsi sleppje ) A Patás radikálisan nekilátott átszerkeszteni, szerintem néhány év alatt derülhet ki, mennyire lehet sikeres.
Ha lenne paralell egy másik verzió, a megvezetett pórnép/bölcs szavazó/... legalább tartalmi kérdésekben érdemben kaphatna alternatív válaszokat.
Bajnai a nagy semmit hozta el eddig, a Benedekék meg tán attól félnek, hogy kiesnek, és félős ovodásként az óvónénik keze után kapkodnak.
Kár ...

menőmano 2012.10.24. 23:39:38

Segitek. Mondjuk a kétharmad azért (is) jött/jöhetett létre, mert a nagybetűs nép egy hatalmas csoportja azt sem tudja, hogy a politikát eszi e vagy isszák.
A nagy csodaváró hangulatban nagyon sokan azt hitték, hogy eljő a Kánaán. Oszt az meg nem jött.
Csak a "felső tíznek" jött. no meg persze volt is.
osztjónapot!

leponex 2012.10.24. 23:46:57

@márta)):
"Tudjuk azt is, hogy a Bajnai a világválság idején fejlődő pályára állitotta az országot, csak kevés volt az egy év."

Ja. Kapott 20 Mrd-ot hozzá. Azt MOST kell visszafizetni.

"Bajnai Gordon parlamenti búcsúbeszédében hangsúlyozta: (…) „a következő tíz év mostohább körülményeket teremt számunkra, mint amilyen a válság előtti évtized volt. Az ország vezetőinek olyan korszakra kell felkészíteniük hazánkat, amikor lassabb lesz a fejlett világ növekedése, és élesebb lesz a verseny a munkahelyekért, a hitelekért, a piacokért.”"

És ezt jól látta Bajnai (is), 2014-re már az euró bevezetése lebegett szeme előtt.

E derék és reményteljes euró várható hányattatásairól még nem esett akkor szó.

"Ha már az eladósodottságról beszélnek, akkor talán érdemes lenne minimum a rendszerváltásig visszamenni."

De, érdemes lenne. Gondolom a Zorbánt kéne erről kérdezni, nem Lendvai Ildi asszonyt, meg a Ferit, aki ebben később nagy gyakorlati szakértő lett. A Bajnai György meg miniszterkedett Feri óvó tekintetétől kísérve az ezermilliók hatékony elköltése felett.
Mire juthattunk volna, ha még egy éve van az uniós pénzek irányítgatására?

"Ne vicceljen. Én nem vagyok vakon elfogult"

Sosem állítottam, hogy vakon.
:)

leponex 2012.10.24. 23:55:57

@menőmano:
"Mondjuk a kétharmad azért (is) jött/jöhetett létre, mert a nagybetűs nép egy hatalmas csoportja azt sem tudja, hogy a politikát eszi e vagy isszák."

Gondolom ebben bízik a Feri is, amikor a kétharmados győzelméről vizionált :)

De hogy a nyolc évig tudatos nagybetűs néppel mi történt, hogy hirtelen alapvető gasztronómiai ismereteit is elhagyta, az még rejtély :)

Na de majd a Bajnai Gyuri megfényezi őket, bár a tudósok szerint ezek a szerek csak rövid ideig hatnak.-)
A Feri tudna mesélni ...

márta)) 2012.10.25. 00:01:06

@leponex:

Igen? És? Fel kellett volna készülni.
MOL. csomag.
hm?
:(

leponex 2012.10.25. 00:08:46

@márta)):
"A Mol a 93. legfontosabb vállalat
MTI
2012. október 24., szerda 16:22

A 93. helyen végzett a Mol-csoport az idén a világ egyik meghatározó energetikai információszolgáltatója, a Platts 250-es listáján. A magyar olajcég az elmúlt évhez képest több mint 40 hellyel került előrébb a legjobbakat felsoroló globális energetikai vállalati rangsorban.

A közlemény szerint a Platts kedden hozta nyilvánosságra a teljesítményük alapján a legjobb 250 energetikai vállalatot összegyűjtő listát.

A Mol-csoport működési régióiban, azaz Európában, Közel-Keleten és Afrikában a 15. legjelentősebb integrált olaj- és gázipari vállalat, míg az összes vállalkozást tekintve a 33. a rangsorban ugyanebben a régióban."

Hmm?

márta)) 2012.10.25. 00:12:52

"Egyensúlyteremtés

A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány. Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban. Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását. A hivatalos adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal."

leponex 2012.10.25. 00:17:59

@márta)):

Itt az új Matolcsy-csomag
MTI
2012-10-05 12:04
A 2013-as költségvetésben 397 milliárd forintos kiigazítási programról döntött csütörtöki ülésén a kormány, amellyel biztosítható a 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiány - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken a kormányszóvivői tájékoztatón.

A kormány 133 milliárd forinttal kiigazítja az idei költségvetést is: a minisztériumok és kormányzati intézmények idei költségvetéséből meghatározott összegeket, illetve a vagyoni fejezetekben maradványokat zárol többek között a Nemzeti Földalapnál és a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnál.

Az intézkedések révén az idén, jövőre és 2014-ben is 3 százalék alatt tartható a GDP-arányos államháztartási hiány. Az ország ezzel nemcsak az Európai Bizottság ajánlását teljesíti, de elkerüli a több mint ezermilliárd forint kohéziós forrás elvonását."

****
De hogy ennek a licitnek mi értelme ?
;-)

lajos0 2012.10.25. 08:58:03

@leponex: "A Puzsér szerepelni nem mer, csak kritizálni, bezzeg a Roni!!
Oszt mit szólna a kétfarkú jobbikkra adott szavazatodra??"

Roni nem Puzsérral van párhuzamban, hanem mondjuk a gyakorlati tapasztalatokkal nem rendelkező, de hiteles leendő politikusokkal. Puzsér pedig egy olyasmit példáz, ami leginkább megközelíti a független értelmiségit is kis hazánkban.

Ha az LMP-ben a megalkuváspártiak győznek a kongresszuson, akkor az LMP gyakorlatilag megszűnt. Ez esetben, ha az MSZP-meg sleppje és a Fidesz és sleppje kizárva a választhatók közül, csak a Jobbik marad.

Ha a Schiffer által is képviselt véleménye lesz mérvadó, akkor viszont némileg jobb érzéssel szavaznék rá, mint a szánalmasan agyhalott jobbikos bagázsra.

lajos0 2012.10.25. 09:11:13

@márta)): "Ha már az eladósodottságról beszélnek, akkor talán érdemes lenne minimum a rendszerváltásig visszamenni."

Sőt 78-ig és Fekete János nagyívű munkásságáig. Csak nominál értéken a bizonyos 8 év alatt, az 1978 és 2002 között felvett hitelek 150 %-át sikerült a lakosság nyakába akasztani, 1000 milliárdos nagyságrenddel növelni az évente csak kamatra kifizetett összeget.
De Surányi, Járai és Simor szégyenletes és dilettáns jegybanki tevékenysége szintén nem volt olcsó, és ma sem az.

"Ugye, ugye!? A zseniálisan levezényelt rendszerváltás."

Végül is a senki által meg nem választott ellenzéki kerekasztal leosztotta a lapokat a diktatúra képviselőivel, egymásnak persze.

"Tudjuk mit rontottak el a szocialisták, és nem csak a Gyurcsány.
Tudjuk azt is, hogy a Bajnai a világválság idején fejlődő pályára állitotta az országot, csak kevés volt az egy év."

Bajnai a szakadék széléről rántotta vissza az ország szekerét, de tegyük hozzá, hogy az odakormányzásában is jelentős szerepe volt. Kutyahűséggel végrehajtotta a pénzvilág diktátumait, így kapott az ország némi haladékot a csőd elodázására. Mindenki döntse el, hogy ez mekkora erény, én nem voltam tőle (sem) elájulva.

"Tessék mondani az LMP. politikai irányzatot követ, illetve tűzött maga elé."

Ki követ itt bármilyen irányzatot, a közelítsünk a bödönhöz irányzaton kívül ? Én a többiről sem tudom.

"Nevezett párt indulhat egyedül is a választáson, még a parlamenti küszöböt sem fogják elérni."

Ha meg együtt indulna a Bajnai-Kuncze-Árok vonallal, akkor ennyi erővel a megszűnését is bejelenthetné.

"(aki a Fidesz pénzügyminiszter-jelöltje volt 1998-ban, ma már a Bajnai-stáb tagja)" Na? És? Mi ezzel a probléma?"

Semmi. Sosem voltak ezek két maffia.

Barragon 2012.10.25. 09:13:34

Az egykori liberális demokrata TGM, aki most éppen neomarxista, vagy éppen anarchista, miért NE MARADNA KI egy demokraták összefogásából!! Az ő zavaros nézetei és annak váltogatási, talán még azt is lehetővé teszik MAJD, hogy az ellenzéki összefogásban is részt vegyen!???

lajos0 2012.10.25. 09:15:25

@leponex: Igen. Pedig hát Feri ha jól tudom a diktatúra szekerét tologatta 89 előtt a maga szerény lehetőségein belül, mint sok mai fideszes is. Hát ha ma már 89-es demokrataként emlékszik vissza magára az a saját kognitív zavara, de a személye ma már inkább érdekes, mint jelentős.

lajos0 2012.10.25. 09:39:03

@márta)): "A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány."

A költségvetés egyensúlya szerintem akkor ér valamit, ha pár évtizeden keresztül valósul meg. Hogy a 8 év alatt az utolsóban tettek felé lépéseket, nagyon határozott piaci nyomás terhe mellett, az kissé kevés.

Ha az apuka eladósította a családot, mert mondjuk némi devizahitelt a játékgépbe szórt, akkor meg lehet dicsérni, hogy egyszer elment és rendesen bevásárolt e helyett, csak a helyzeten nem segít. A költségvetés meg akkor is egyensúlyban van, ha 0 a bevétel, meg a kiadás, tehát ez önmagában kissé kevés.

"Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását."

3 %-ról volt szó, de az igazi az lenne, ha csak szuficites költségvetést lehetne elfogadni. Előtte viszont a legfegyelmezetlenebb gazdálkodás is ehhez a garnitúrához köthető, ami árnyalja a képet.

leponex 2012.10.25. 09:49:33

@lajos0:
"Puzsér pedig egy olyasmit példáz, ami leginkább megközelíti a független értelmiségit is kis hazánkban."

Lehetséges.

De ez a fajta független értelmiségi azt a szerepet játsza el, hogy 'fentről' jól megmondja, bele a képedbe.
(És ebből jól meg is él)

Ahogy például a nemzet csótánya :
"Azért szar ez az egész világ,mert ti emberek szarok vagytok! És én,én is egy kicsit,sajnálom,
én is egy kicsit!"

OK, de ettől még nem jutunk előbbre.

Emígyen a wikin:
'Nekem az a feladatom, hogy jelezzem, ha valami veszélyt érzékelek. Ha valami silány, hitvány, ízléstelen, hazug, álságos, képmutató, szemét, ócska, igénytelen, förtelmes vagy emberhez méltatlan. Világ életemben ezt műveltem, ezt képviseltem."

Hozzám Böjte által is használt megfogalmazás közelebb áll:
'Mindenki azt találja meg, amit keres. Ha jót, akkor azt, ha a rosszat keresi, akkor azt.'

Böjte sem csukja be a szemét, amikor látja azt a sok szemetet, mocskot, silányságot ..., aminek világba kürtöléséből élnek a függetlenek.-)
Látja, és teszi, amit tehet a megváltoztatására.

OK, Puzsérnak ez a feladata. Emlegeti Hamvast, Dosztojevszkijt, ..., de mintha hallani nem hallaná belül.

Nem érzem ki belőle a 'részvétet' - ha lehet még ezt a szót használni.
Azt sem érzem ki belőle, hogy van-é valami kis kétely benne a magabiztos 'ítéletei' mögött.
De lehet, felüleletesen látom .-)

lajos0 2012.10.25. 10:05:54

@leponex: "De ez a fajta független értelmiségi azt a szerepet játsza el, hogy 'fentről' jól megmondja, bele a képedbe. (És ebből jól meg is él)"

Az a másik fajta független értelmiségi. Szerintem Puzsérnak a retek klubbnál volt az első jól fizető megbízása. És persze, hogy megmondja a képedbe, de legalább a saját véleményét és elvi alapon.

Ahogy például a nemzet csótánya :
"Azért szar ez az egész világ,mert ti emberek szarok vagytok! És én,én is egy kicsit,sajnálom,
én is egy kicsit!"

Ferót nagyon csípem, bármennyi gagyi szarban is vesz részt. Egy csótánynak elnézhető :-)

Emígyen a wikin:
'Nekem az a feladatom, hogy jelezzem, ha valami veszélyt érzékelek. Ha valami silány, hitvány, ízléstelen, hazug, álságos, képmutató, szemét, ócska, igénytelen, förtelmes vagy emberhez méltatlan. Világ életemben ezt műveltem, ezt képviseltem."

Hát így érdemes.

"Böjte sem csukja be a szemét, amikor látja azt a sok szemetet, mocskot, silányságot ..., aminek világba kürtöléséből élnek a függetlenek.-)
Látja, és teszi, amit tehet a megváltoztatására."

A függetleneknél a többes számot nem tartom indokoltnak. Legalább is másik hasonlót csak az ő holdudvarából tudok.

"OK, Puzsérnak ez a feladata. Emlegeti Hamvast, Dosztojevszkijt, ..., de mintha hallani nem hallaná belül.

Nem érzem ki belőle a 'részvétet' - ha lehet még ezt a szót használni."

Hát nem egy Böjte féle mentalitása van, és a mai világban más is a szerepe. Egyébként én szinte az összes Apokalipszis rt-t, szélsőközepet, meg demokrácia rt.-t végig hallgattam és bőven volt ilyen.

"Azt sem érzem ki belőle, hogy van-é valami kis kétely benne a magabiztos 'ítéletei' mögött."

Nem is kicsi, de ehhez tényleg több dolgot kell végighallgatni, viszont néhány dologban elég magabiztos, ahogy én is. Valami olyasmit mondott, hogy ő nem a nagybetűs igazságot képviseli, de olyan ügyekben, hogy a pártfinanszírozás tisztességtelen, és a korrupció és a lopás melegágya el lehet mondani nyugodtan, hogy ez az igazság.

menőmano 2012.10.25. 10:57:49

Mindig írom. Totális helyzet, gazdasági, politikai zűrzavar. Némelyeknél a totális sivalkodás mérhető.

******

Tessék, itt van egy tartalmas olvasmány.
Tessenek olvasgatni, s netán elemezgetni sem volna totálisan haszontalan dolog. Szerintem.

***
"Háborúban áll a miniszterelnök a kormányát folyamatos nyomás alatt tartó, őt korlátozni akaró Európai Bizottsággal, amely a túlzottdeficit-eljárás keretében fogja a magyar költségvetést, és akadályozza az unortodox gazdaságpolitika kibontakozását. A kormányfő mindenképpen le akarja győzni Brüsszelt, hogy 2013-ben szabadabban tervezhesse meg a választási költségvetést. Orbán kockázatos játékot folytat, aminek több százmilliárdos elvonás lehet a vége."

hvg.hu/gazdasag/20121025_Orban_szazmilliardok_haboruzik_EU#rss

Továbbra is recesszióban a magyar gazdaság"

hetivalasz.hu/uzlet/a-tiz-reszindex-kozul-hat-csokkent-mig-negy-novekedett-56211/

*****
Tovább csökken a kiskereskedelmi forgalom" .
Mitől növekedne? A társadalom egy hatalmas csoportja életminőségében csak vegetál.
Szomorú valóság.
osztjónapot!

pánpéter 2012.10.25. 11:12:25

én továbbra sem értem, hogy a szemkilövető miért demokrata. és az egy dolog, hogy én nem értem, de úgy általában a választók nem nagyon értik, hogy mitől is demokrata a ferenc. mert ugye a 2% az még mindig csak 2%...
ráadásul zsolti, hát itt pikk pakk ki fog derülni, hogy bajnai mögött a bukott szdsz-es liberális banda áll. kuncze már ott, magyar bálint már ott, és jönnek majd a többiek is.

leponex 2012.10.25. 11:22:02

@lajos0:
A képregényes honlapja valahogy mindig elveszi a lelkesedésemet, hogy alaposabban belenézzek az archívumba :)
Majd erőt veszek magamon.
***
A pártfinanszírozás tényleg a korrupció faiskolája, nem csak keltegetik, de nevelgetik is derekasan.-)

No de mi lenne az üdvözítő?

Nyíltan ráhajtani a magánadományokra, mint a Demokrácia Veteményeskertjében?
Valóban, így mindenki láthatná, ki kit vett meg :)

Állami forrásból finanszírozni ?

Hozzáértők már rengeteg bölcset mondtak ezzel kapcsolatban.

De ugyanide tartozna a képviselők helyzetének rendezése is.
Szerintem tényleg rendesen meg kellene fizetni őket, és AKKOR joggal kérhetnek számon rajtuk.

Ezért is lenne jobb a Királyság.
A királynak nem kellene kampányolva ígérgetni a koronáért, ezért nyugodtan felkérhetné a legjobbnak vélt embereket a kormányzásra. Oszt ha nem jól végzik a munkájukat, másikat kér fel.
Aki meg lop. csal, korrupt a politikusai között, annak levághatná a kezét.
Természetesen a rossz királlyal is meg lehet szívni, de történelmi távlatban szerintem összességében sokkal hatékonyabban működtek.

***
A Feró biza a végére csak odabiggyesztett egy kis önreflexiót is :) Igy érdemes, szerintem :)

***
Természetesen én sem gondolom, hogy mindenkinek Böjtének kell lenni. De azt a szemléletet talán érdemes egy kicsit mégis csak magunkra venni.

Bajnai bácsi oly dörgedelmesen összefogásra hí mindenkit, még a kossuth-téri félrevezetett kubatov listán utaztatott megvezetett birkákat is - ha nem mulasztják el a tettetést, vagy a szólást.
Mer ha nem, akkor nem ad nekik bocsánatot - mintha egy globális gyóntatófülkéből I. Bajnai György Gordon szólítaná meg a bűnös emberiséget.-)

márta)) 2012.10.25. 11:25:01

Most akkor írja már meg Nekem valaki, - többek között azt is - , hogy miért mennek a magyarok tömegével külföldre munkát vállalni. S már nem csak a nagyon fiatalok.....?

Tudjuk egyébként az "elmultnyolcév" hibáit, azt is tudjuk mi van most.
Nem kellene mindent" egykaptafára venni, összemosni.
Szerintem.

márta)) 2012.10.25. 11:35:50

Kiegészités) Jobban szeretek másolni, mint írni.
:)

"Arra felvetésre, hogy míg annak idején és később is társadalmi tiltakozások kísérték a megszorításokat, ám most beveszi a nép, hogy nem a lakosságot terhelik a szigorítások, a volt pénzügyminiszter azzal reagált, hogy a kormány csak ideig-óráig képes félrevezetni a társadalmat.

Valamiféle marxista ihletésű felfogást lát abban, hogy éppen a - zömmel külföldi tulajdonban lévő - szolgáltató szektorokat (a bankszférát, az energiaszektort, a távközlést és újabban a közműcégeket) terhelik "ragadozó" jellegű adókkal, mert ezeket nem tartják termelő ágazatoknak, hanem csak a jövedelmeket újraelosztó, "élősdi" iparágaknak.

Ez a gazdaságfilozófia piac-, tőke- és befektetőellenes, valamiféle értelmetlen, posztkommunista ideológia hatja át, amelynek a lényege egyfajta törzsi nacionalizmus.

Bokros szerint a józanul gondolkodó többség ma már tudja, hogy közvetve végül minden gazdaságpolitikai intézkedés "megtalálja" a lakosságot.

Nem veszik be

A volt pénzügyminiszter szerint nem jósolható meg, hogy sikerül-e Magyarországnak kikerülnie a túlzott deficiteljárás alól, a november akár újabb csomagot hozhat. Becstelennek tartja, hogy a kormány az Európai Unióra hárítja az egymás követő intézkedések ódiumát.

Az EU soha nem mondja meg milyen konkrét lépésekből álljanak a beavatkozások.

A magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között az a különbség, hogy az utóbbiak tudnak számolni, ezért Brüsszelben kinevetik azokat a megalapozatlan számokat, amelyeket idehaza hasraütés-szerűen beírnak az egyes intézkedések mögé."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/bokros_posztkommunista_torzsi_nacionalizmust_lat.535042.html

hm?
:(

Csak az a probléma, hogy minden egyes kivetett adó, a "fejekre hullik vissza". Visszaköszön a "sárgacsekken", a boltok polcain.". Hogy csak ennyi emlitsek.

lajos0 2012.10.25. 11:39:35

@leponex: "Szerintem tényleg rendesen meg kellene fizetni őket, és AKKOR joggal kérhetnek számon rajtuk."

Csak akkor mondják ki, hogy a pénzért csinálják.

"Természetesen a rossz királlyal is meg lehet szívni, de történelmi távlatban szerintem összességében sokkal hatékonyabban működtek."

Hát az EU-ra is ráférne, ha már birodalom. Gyakorlatilag mondjuk most is királyságként működik :-)

"Bajnai bácsi oly dörgedelmesen összefogásra hí mindenkit"

Hát az MSZP ugyebár koalícióképes velük. Akkor kit látunk megint. Az MSZP-s őstulkokat néhány fiatalabb csikóval kiegészítve, meg Kunczét, esetleg beveszik Gyurcsányt is Zsolt nagy örömére. Ez esetben ez a milla tényleg mi is, ugyanaz a csapat akik már bizonyítottak. Ennyi erővel maradhat a Fidesz is.

leponex 2012.10.25. 11:42:44

@menőmano:
"Háborúban áll a miniszterelnök a kormányát folyamatos nyomás alatt tartó, őt korlátozni akaró Európai Bizottsággal,"

Ja.
Vagy az EB a Zorbánnal.
Róna Péter nemrég idézett írására utalnék. Miért is szeretnék nemzetközi ballibjeink a Despota helyébe egy szófogadó akolbélit választani abszolút demokratikusan.-)

Vagy a Zorbán nagyarányú választási győzelmét megelőző, de tényleges bekövetkezésekor turbó üzemmódba kapcsolt rettegésre. A szólás, a média, a ... és minden egyéb rapid elhalálozására, blablabla ...
Nehogy a bűnös példa ragadós legyen, - az ellopott nyugdíjjárulékok visszaterelése, bankadó, tranzakciós illeték, miegyéb.

Az igaz, hogy Orbán kockázatos játékot játszik.
Végre egy magyar miniszterelnök, aki nem esik azonnal hasra, ahogy a kisátkosban volt még szokás:)
'El megy a falig' - szokták mondani, de ott megáll.
( TGM ki is osztotta ezért rendesen, némi joggal.)

Az, hogy két és fél éve nem sikerült tartósan megingatni a Patás helyzetét, némi nyugtalansággal tölti el a 'haladó erőket'.
Ez az Új Hazafias Népfront épp ezt mutatja, most már semmi nem fontos, nem számít mit és hogyan kellene csinálni most, meg a vágyott kormányváltást követően, már csak a Nagy Összefogdosás maradt reménynek.
Persze még egy kis forintdöntögetés bedobható, valószínűleg meg is leszen tartva.
Szóval remek meccs leszen ...
:)

lajos0 2012.10.25. 11:48:58

@márta)): "hogy miért mennek a magyarok tömegével külföldre munkát vállalni. S már nem csak a nagyon fiatalok.....?"

Hát a jelenség azért nem mai. Egyfelől biztos jók a csajok az EU-ban, meg ugye milyen jó, hogy mobil a munkaerő. Másfelől tényleg nem jött el a kánaán az elmúlt 2 évben sem, és a jelek szerint nem is fog. Nekem a külföldön dolgozó ismerőseim döntő része már a 2000-es évek dereka óta kinn van. A mostaniak közül sokan a devizahitelek részleteit utalgatják haza.

"Nem kellene mindent" egykaptafára venni, összemosni."

Persze, hogy nem. De a 150 %-os adósságnövelés szerintem betett az országnak végleg. Persze minden politikai erőnek megvan a felelőssége ebben, de az ősbűn a nemzeti vagyon szétlopása és az ország totális eladósítása volt. Most jöhet akárki helyretenni, 50 év is kevés lesz hozzá.

leponex 2012.10.25. 11:54:41

@lajos0:
Nem gondolnám, hogy pénzért hajtanak a politikusságra.
A Feri bevallotta, élete álma volt, és fantasztikus érzés volt csinálni a történelmet! Megmutatni a baloldalnak, hogy felemelheti a fejét, és nem kell beszarni Orbántól ... Tényleg nem kellene :)

Másoknak meg küldetésük van, sokfélék vagyunk.
Róna Péter tudja, mi lenne a helyes, de nincs hozzá embere.
Valakinek pedig csinálnia kell.

És ha már csinálja, akkor legalább az anyagi 'megbecsülésén' ne az látszódjék, hogy egy szóbeli MNB-s tanácsadói státusz háromszor fontosabb.

'Hát az EU-ra is ráférne, ha már birodalom. Gyakorlatilag mondjuk most is királyságként működik :-) '

Bizony, a királyságok közt is szép számmal akadt jobb-rosszabb, ostobább, önsorsrontóbb. Királyától is függ :)
Na de majd a Fico ...

lajos0 2012.10.25. 12:01:12

@márta)): "Valamiféle marxista ihletésű felfogást lát abban, hogy éppen a - zömmel külföldi tulajdonban lévő - szolgáltató szektorokat (a bankszférát, az energiaszektort, a távközlést és újabban a közműcégeket) terhelik "ragadozó" jellegű adókkal, mert ezeket nem tartják termelő ágazatoknak, hanem csak a jövedelmeket újraelosztó, "élősdi" iparágaknak."

Zömmel külföldi tulajdonban lévő közmű és energiaszektor :-) Izlelgessük már egy kicsit ezt az elképesztő szókapcsolatot. Hol van vajon ilyesmi Európa nyugati felén? Ha nincs, vajon miért nincs ? Amúgy mit termel egy bank ?

Egyébként a Budapest Bank elkótyálójától szívesen megkérdezném, hogy vajon amikor ezek a cégek zöldmezősen, hosszú évekig adómentesen rászabadultak a magyar piacra, az is marxista beütésű volt? Ott vajon egyenlőek voltak a versenyfeltételek, ahogy a szent piactól elvárható lett volna ? Például ha már nagybajszú druszám van porondon, mi értelme volt adófizetői ezer milliárdokból újratőkésíteni a magyar kereskedelmi bankokat, majd tizedáron, szinte ajándékba oddaadni őket a kedves külföldi befektetőknek ?

A ma legalább 5000 milliárdra rúgó adósságcserét miért kellett a lakosságra lőcsölni, mert az államadósság jelentős része ebből keletkezett.

Ki kótyálta el az aranykészletünket (60 tonna, ha jól emlékszem) például a legszarabb árfolyamon, az arany nem jó befektetés felkiáltással? És ezek lettek volna a progresszív, európer a szakemberek ?

És most neki higgyem el róluk, hogy a róka leszokott a tyúklopásról ?

lajos0 2012.10.25. 12:20:33

@leponex: "A Feri bevallotta, élete álma volt, és fantasztikus érzés volt csinálni a történelmet!"

Hát el sikottam tényleg egy érdekes momentum felett György beszédét illetően. Amikor azt mondta a szájával, hogy bizony elég volt azokból, akik a politikai hatalmat gazdaságira konvertálták, majd vissza politikaira.

Gyurka kire gondolt vajon, mert nekem nem csak a méltán népszerű Simicska ugrott be az eljárásról, de bizony Ferenc testvér és horribile dictu maga a szónok is. De valamiért a Simicska féle pofátlan közpénzlopás a közgépen át, az egészen más mint a dataplex ügyben mondjuk Kókáék és a Wallis lopása.

Szóval osztom Gréczy úr véleményét, hogy bizony a hitelesség nagyon hiányzik. Csak nekem mindig.

"És ha már csinálja, akkor legalább az anyagi 'megbecsülésén' ne az látszódjék, hogy egy szóbeli MNB-s tanácsadói státusz háromszor fontosabb."

Azt mondotta Braun a független MNB-ben havi 2 millióért tanácsokat osztogató pártkatona, hogy ő a jólét közgazdaságtanát kutatja. Nem is kevés sikerrel, mert 4 zöld meg egy szürke vonallal (MNB logó), ami piaci áron 20000 forintot ér, ha jól megfizetik 50 milliót akasztani tényleg biztosítja a személyes jólétet. nagyon vártam az Európai jegybank éles felhorgadását, amikor kiderült, hogy milyen súlyosan sérült a szent jegybanki függetlenség, de elmaradt.

'Hát az EU-ra is ráférne, ha már birodalom. Gyakorlatilag mondjuk most is királyságként működik :-) '

"Bizony, a királyságok közt is szép számmal akadt jobb-rosszabb, ostobább, önsorsrontóbb. Királyától is függ :)
Na de majd a Fico ..."

De azért a trend adott. Egyszer jót röhögtem Barossón, aki kikérte magának, mikor egy Eu-s képviselő közölte vele, hogy Manuel, téged senki sem választott.
Barossó meg közölte, hogy őt igenis kiválasztották :-) Nem meg, hanem ki :-) Azért ha zongorázni tudnám a kettő közti különbséget Rubinstein lennék.

Az igazi sztrovacsek 2012.10.25. 20:23:39

www.nepszava.hu/blog/entries.php?id=4595

Egyetértek Pupu.
Csupán azzal egészíteném ki:

"Az lett volna forradalmi tett, ha például a nagyszájú Juhász odaáll az emberek elé és azt mondja: Emberek, innen csak öt perc gyalog a Parlament, menjünk, köszöntsük fel Viktort!"

Előbb utóbb lesz aki megteszi.
Szerintem.

lajos0 2012.10.25. 21:09:51

@Az igazi sztrovacsek: "Azt hiszem, ha egy szabad és demokratikus országban valaki meg szeretné hallgatni az ország miniszterelnökének beszédét, akkor azt minden egyéb előkészület nélkül megteheti.
Itt meg nem tehette meg, mert azt a tíz-tizenkét bátor embert, aki odament transzparenseivel, a rendőrség világgá hajtotta, transzparenseiket cenzúrázgatta, végül bejelentette, hogy a saját érdekükben kell elmenniük, mert nem tudják szavatolni a testi épségüket a Békemenet beérkezése esetén."

Én is egyetértek Pupuval, csak azzal egészíteném ki, hogy ezek szerint a diktatúra már akkor beköszöntött, mikor
2009 március 15-én a rendőrség fellépett az állami rendezvényen " Felelős magyar kormányt!" transzparenst tartó két történészhallgató ellen. Őket nem arra kérték, hogy a saját érdekükben menjenek el, hanem őrizetbe vették, és némi altesti motozásban is részük lehetett, ahogy egy rendes diktatúrában illik.

E felett a párhuzam felett, valahogy a puposteve elsiklott. Pedig egy demokrata nem használ kettős mércét, ha jól gondolom.

leponex 2012.10.25. 23:51:08

@Az igazi sztrovacsek:
No nézzük, mivel ért egyet kurvanyázó sztrovacsekünk:

'Olyan természetesnek veszi azt mindenki, hogy a jobboldal kisajátíthat ideológiai és valóságos tereket, hogy az már szinte fáj.
Hogy a nemzeti jelképeket csak nekik illik használni, hogy a magyar miniszterelnök beszédét csak ők hallgathatják a magyar parlament előtti téren, - na, meg persze a lengyel vendégtapsolók, meg a kis erdélyi pedofilcsemegék, a politikai pedofília cukorfalatjai.'

- a terek egy részét legutóbb Ferenc testvérünk kerítettte körbe sajátjaként megjelölve (mint Toto kutyus Putyin urat anno ) , impozáns látvány volt, ahogy a dupla kordonokkal körbevett Parlament előtt síri csendben emlékezett szomorú magányában 56-ra.
Akit amúgy ellenforradalomnak becézett 89-ig.

A Vaskefe előtt már a hangokat nem tudta eltanácsolni, sokáig emlékezetes leszen az 'Elkúrtad!' önvallomásozásának messzehangzó visszhangja:)

- ha fáj, hát tessenek százezer demokratát odainvitálni, mi az akadálya?? Még a Böske elé sem sikerült, csak a töredéke!

- bárki használhatja a nemzeti 'jelképeket' ( micisapka, tetemcafat, miegymás ), csak tessék, tessék! Most épp a 'Kossuth címer' lesz a menő, meglátjuk, hányan lelkesednek majd

No de nézzük a csemegét:
'kis erdélyi pedofilcsemegék, a politikai pedofília cukorfalatjai.'

Ide a Böjte Csaba is kevés lenne, ugorjunk inkább.

Ha csak a jobbérzésű jobboldaliak kedves invitálását nem fedezzük fel liberális puputevénk barátságos és feltétel nélküli másságtiszteletének adekvát megnyilvánulásaként.

leponex 2012.10.25. 23:58:31

puposkánkat hallgassuk tovább ( hátha kedvünk szottyanna Bajnai Gyurira rácuppanni

'Átengedik a teret, a terepet, a közbeszéd tematizálásának lehetőségét Orbán szolganépének, a széplelkű belbudai hősnőknek és a legkisebb politikai ellenszélre a gatyájukba trottyantó budai kispolgároknak, akik egyébként minden rendszert kiszolgálnak, csak szeretik, ha éreztetik velük, hogy ki is itt a gazda...'

- ne tessenek átengedni, tessenek többen odamenni.

- érdekes ez a metamorfózis, ahogy a D-219 és Ferenc testvérünket hatalomba segítő öntudatra ébredő honpolgárok trottyantó kispolgárokká lényegülnek :)
Ha a Ferenc a gazdi az oké :))

leponex 2012.10.26. 00:14:58

kövessük puposkánk kesergésének további állomásai:

"Ha a Kossuth Lajos utcában felgyűlt tömeg odamegy a Parlament elé, akár bejelentve, akár egyéni séta címen, libasorban, akkor nagy bajban lett volna Viktor, ugyanis az biztos, hogy ez a tömeg nem az ő tömege, de nem is tizenkét bátor ember, hanem vagy százezer elszánt állampolgár, akiknek joguk van kifejezni véleményüket a dolgok mai állásáról."

Ahogy elnéztük, legalább háromszor is meg kellett volna számolni, hogy meg legyen a százezer, az önmagábnaban is milliós tömeg, ( facebokon már tényleg százezer), plusz az elégedetlenek további milliói.
No de, mi volt ennek az akadálya? Semmi.
Ha csak az nem, ami puposkánk is vélelmez:

'Ehhez persze kellett volna lenni csepp vérnek a pucában'

Kellett volna. De nincs.-)

Szájkarate megy évek óta.

Szegény Diurnus szomorkodik ezen, már a Páholyt is bézárják érdeklődés hiányában.

Zaklatott puposkánkból azért csak kibukik a szomorúság:

'Kellene már keresni valaki kültelki vagányt, aki úgy rendesebben ki tudna cseszni ezzel a suttyóval, de sajnos, a kényesízlésű értelmiségiek inkább szenvedni szeretnek...'

Evvan - mondaná megboldogult száznevű basszusunk :))

No, ezzel értesz egyet, kurvanyázó sztrovacsekünk.-)

leponex 2012.10.26. 00:19:36

No, de hogy kétség ne maradjon bennünk, derék szellemi puposunk emígyen ad zárszót:

"Nem lenne baj, ha valaki megemlítené a miniszterelnök úrnak, hogy még azelőtt kellene ez ellen a banda ellen tennie, mielőtt elválasztják őt a gyerekeitől a rámpán.

:O)))"

Látod sztrovecsek, puposkánk feltétel nélküli rajongója, a Bajnai Gyurinak már ezért sincs sok esélye, ilyen barátokkal a háta megett.

Azért csak lelkesedj tovább ...

leponex 2012.10.26. 00:32:04

Az igazi sztrovacsek 2012.01.23. 16:38:46
Pár ezer ember a határainkon túl beült a jó meleg autóbuszba, és eljött kirándúlni, egy szép napos vasárnap délután. Utazás közben megitta a kávét, megette a tepertős pogit, majd sétált egy jót, megcsodálta fővárosunk szépségeit, elmondta hogy milyen fasza kormányunk van, oszt visszaült a buszba, és haza ment. Esetleg fölvette a napidíjat is.
Hát a kurva édesanyját mindegyiknek!

leponex 2012.10.26. 00:35:59

Hát emígyen vannak Bajnai bácsi védőszárnyai alá intonálva kis hazánk állampolgárai a Demokraták által ;-)

Az igazi sztrovacsek 2012.10.26. 07:02:49

@leponex:

Határokon tuli magyarok vonatkozásában a legközelebbi hozzátartozóval kapcsolatos álláspontomat FENNTARTOM.
Majd akkor jöjjenek ide pofázni, ha ide fizetik az adójukat, vagy ha én is elmegyek romániába tüntetni.
Semmi akadálya annak, hogy ide költözzenek, itt dolgozzanak, ide adózzanak. De aki ezt nem teszi, az tüntetni se jöjjön ide!
Oszt jó napot!

lajos0 2012.10.26. 08:16:31

@Az igazi sztrovacsek: "Majd akkor jöjjenek ide pofázni, ha ide fizetik az adójukat, vagy ha én is elmegyek romániába tüntetni."

Ugyanígy vagyok a külföldön dolgozó magyarokkal, nehogy már hazajöjjön és még szavazzon is. Magyarországon az szavazzon, aki itt dolgozik és itt fizet adót. És csak az, aki adót fizet.

"De aki ezt nem teszi, az tüntetni se jöjjön ide!"

leponex 2012.10.26. 09:23:20

@Az igazi sztrovacsek:
Hozzászólásaidat ismerve, nem okoz meglepetést.
Ha Ungvári Rudi bácsi teheti, mint mintaadó balliberális értelmiségi...

Azért kíváncsi lennék, ahogy odaállsz a százéves magyar tanítónő elé, és elküldöd ...
De ahogy gondolod.

Az igazi sztrovacsek 2012.10.26. 17:26:52

@lajos0:
Aki elment, mert itt nem volt jó neki, az maradjon ott, vagy ha ott sem jó, hát jöjjön vissza.
De csak szavazni, ne jöjjön vissza!
Szerintem az szavazzon, aki itt él életvitel szerűen, akkor is ha nem fizet adót, mert attól még számtalan módon segítheti az ország boldogulását, és az itteni törvények határozzák meg az életvitelének jelentős részét.

Az igazi sztrovacsek 2012.10.26. 17:35:14

@leponex:
Tisztelem a női nemet is, meg a kort is.
Elé tehát nem állnék oda elküldeni.
De csak ezért nem, egyébként ő sem kivétel.
Eléd viszont szívesen odaéllnék...

menőmano 2012.10.26. 17:54:49

Hát!Ja!

Én is totálisan úgy gondolom, hogy az mentelgessen Budapesten, aki itt, hazánkban fizeti az adókat, járulékokat, itt éli meg a mindennapokat. S persze, csak az szavazhasson.
osztjónapot! kész.ennyi.
:))

lajos0 2012.10.26. 21:13:45

@menőmano: Tehát akkor az elvi álláspontod szerint mélyen elítéled azt is, amikor az osztrák, német, belga, stb. szakszevezeti aktivisták menetelgettek az Andrássy úton, tavaly áprilisban, akik

"Borsik János Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint azért jöttek ide, hogy tiltakozzanak a kormány "munkavállalókat nyomorító" intézkedései ellen."

Mert így lenne kerek.

menőmano 2012.10.26. 21:38:24

@lajos0:

Már ne is haragudjon, de hol írtam azt, hogy mélyen elitélem. Nem írtam, így hát nem is olvashatta. "Úgy gondolom". Már elnézést , de a kettő nem ugyanaz.
Egyébként nem szoktam itélkezni) de hagyjuk.
Egyébként nem értem, mi a probléma?

leponex 2012.10.26. 21:46:20

@Az igazi sztrovacsek:
?
Innánk egy sört, vagy határon túli magyarnak tekintenél? Anyácskánk 86 éves, és határozottan kedveli ...t.
És nem vágnálak orrba, csak sajnálnálak.
Meghívnálak egy sörre/borra, és megkérdezném, tényleg miért ...

***
De tényleg, mire jó ez a kockázatmentes tahóság a neten, anyázni, meg ilyesmi?
Megtennéd-e édesanyád/édesapád/feleséged/élettársad/gyereked/barátaid/... előtt is?
Vagy ez már a vágyott civil összefogás metodikája leszen ezentúl?

Hát hajrá :(

lajos0 2012.10.26. 22:20:24

@menőmano:

"Már ne is haragudjon, de hol írtam azt, hogy mélyen elitélem."

Itt:

"Én is totálisan úgy gondolom, hogy az mentelgessen Budapesten, aki itt, hazánkban fizeti az adókat, járulékokat, itt éli meg a mindennapokat."

Logikailag végül is beleférne az is,hogy:" És aki nem itt fizeti őket, az ne menetelgessen ?
De az is."

Ez egy igen speciális értelmezés lenne. És elég ritka, hogy ha valaki ilyen logika mentén kommunikál, akkor megértik elsőre."

Úgy vettem ki inkább a szavaidból, hogy nem örülsz neki, hogy eljönnek ide lengyelek, meg "románok" tüntetni Orbán mellett.

Ha ezt elvi alapról gondolod így, akkor a tavaly áprilisi szakszervezeti tüntetéssel kapcsolatban is ellenérzéseid lehetnek, amikor belga, osztrák, francia és német, stb..., aktivisták menetelgettek az Andrássy úton Orbán ellen.

Legalább is a mainstream baloldali sajtóban dolgozó betanított publicisták akkor ezt írták, és örültek, hogy Európa megmozdul Orbán ellen, bár ők sem itt adóznak. Meg az olyan aszott arcú, munkában megfáradt és hiteles szakszervezeti vezetők szerint is, mint az idézett Borsik.

Az Orbán elleni ellenszenvüket úgy fejezték ki ezek a külföldi állampolgárok, hogy Merkel és Sárközy maszkba bújva a német és francia munkásokat ütlegelték egy performanszon.

Szíjjártót pedig kinevették, hogy azt mondta :" a tüntetők és a kormány céljai közösek. A megszorítások ellen vannak ők is." Pedig véletlenül éppen mondott valamit ami igaz, és ennek sincs becsülete :-)

Tehát nincs probléma, csak némi maieutikével próbálkozva, az elvi alapra lettem volna kíváncsi. A totális nálam mindig azt jelenti, hogy 'csúnyaszó'-ra igaz. ( Bocs, de csak így tudtam körülírni, hogy kurvára, mert nem akarok csúnya szókat írni. Leponextől így is megkapom majd a jogos le-csunyaszó-ásom, mert ő erre mint királypárti teljes joggal érzékeny, míg én magam, mint szintén királypárti nem annyira :.)

Tehát azt akartam kérdezni tőled a fentiek tükrében, így egyszerűen, hogy mindkét megmozdulást elítélnéd, ha mégis vennéd egyszer arra a fáradságot, hogy ítélkezz, avagy nem ?

leponex 2012.10.26. 22:41:56

A leponex természetesen nem tartja helytelennek, ha a nyilvános kommunikációban a megfelelő helyen és formában akár csúnya szavakat használnak bérkommentelőink mondanivalójuk plaszticitásához.

Nem tartja helyesnek, és nem is támogatja (csak gyakorolja maga is), de elnézően fogadja e szavak használatát, ha például rosszindulatú tárgyak munka közben sértegetik. Felrúgják foci közben. Belerúg egy fatuskóba, ilyesmik.

Felebarátaink ( legyenek azok bármennyire is barátságtalanok) 1. szülőjének ilyen sértegetése (bocsánatkérés elmaradásával) elfogadhatatlan.

Jómagam kifejezetten jó dolognak tartom, ha mindenféle emberek békésen felvonulnak, integetnek, énekelgetnek, miegyéb. Mint egy VIT-en :)
Adó megfizetése nélkül akár.

A Királyságért! Magyarországért!

Az igazi sztrovacsek 2012.10.27. 09:23:16

@leponex:
"vagy határon túli magyarnak tekintenél?"

Miuán harmadszor (negyedszer?) veszed ennyire zokon az ominózus mondatomat, egyre erősebb bennem a gyanú, hogy te is azok közé tartozol, akik a határainkon túlró osztják az észt.
Azok közé, akik elvárják a magyar kormánytól, hogy minden szépet és jót adjon nekik, de ők maguk nem tesznek ezért semmit. Ha már tüntetni akarnak, tessenek talán Bukarest, Pozsony, Kijev, Belgrád, Zágráb, - Bécs :)) - főterén, vagy parlamentje előtt több tízezres tüntetéseket szervezni, a magyarság jogaiért, az autonomiáért, egyebekért.
Hogy ők nem tehetnek róla, hogy a történelem elszakította őket?
Ök nem, csak szüleik, nagyszüleik, akik szívvel-lélekkel támogatták azt a politikát, amely ide vezetett. Kussban is voltak évtizedekig. A vajdasági magyarok pl. egyetlen szóval sem említették hogy magyarok akarnak lenni, amíg ott Tito volt az úr, itt meg Kádár. Ők brazil kávét ittak, mi meg cikóriát. Nekünk a hónaljunkig ért a cocom lista, és sárgultunk az irígységtől, ha valaki Rolling Stones nagylemezt, vagy Lewis öltönyt hozott Jugóból, ahová nekünk külön pecsét kellet a piros útlevélbe. Azután jött a délszláv háború, mi beléptünk az EU-ba, és valamiért roppant felerősödött bennük a magyarság tudat. Valahogy arról sem hallottam, hogy az 56-os események idején ezrével jöttek volna a határainkon túlról segíteni.
Arról sem hallottam, hogy szlovákiai magyarok oly nagyon lázadoznának a Benes dekrétumok ellen, azt viszont tapasztaltam nem egyszer a '80-as években, hogy a határtól 20 km-re nem tudnak magyarul. És amikor rákérdeztem, hogy "Megtagadod az anyanyelved?" hát szó nélkül hátat fordítottak.
Otthon kussol mindegyik, csak itt mernek legénykedni. Mint említettem szabad most már ide költözni, szaktudással vagy segégmunkával az ország gyarapodásához hozzájárulni. Szabad odahaza a magyar kisebbség jogaiért tüntetni. De aki csak tüntetni jön ide, annak igenis a kúrva anyját!
Akár tetszik ez neked, akár nem.

leponex 2012.10.27. 10:32:18

@Az igazi sztrovacsek:
- nem az első, nem is az utolsó eset, hogy 'totálisan' melléfogsz, de ennek nincs jelentősége.

- 'érveidre' akár érdemben is lehetne válaszolni, de a 'kitartó' zokonvevésem természetesen nem ezzel van kapcsolatban, valószínűleg te is tudod.
Azt gondolhatsz amit akarsz a határainkon túl élő magyarokról, elvégre Diktatúra van.-)

A magam részéről következetesen csak a forma ( és ugye a megette megbúvó valódi tartalom ) okán szeretnélek egy kis szellemi kalandra bátorítani, újra és újra.

Segítségképpen rajzoltam fel neked a konkrét helyzetet, ahol szemtől szembe elmondhatod a magyar állampolgárságától megfosztott százéves, magyarul oktató százéves pedagógusnak:
'A jó ... anyádat, hogy idejöttél ...'

És te erre azt mondod, hogy a női nem és a kor tisztelete miatt nem mondanád a szemébe.

Nem azért, mert rádöbbennél valamire, nem azért, mert elszégyellted magadat, nem azért, mert egy százéves asszony édesanyja mégsem tehető felelőssé kislánya ily elfogadhatatlan viselkedéséért.

Meg akarod sérteni, mert olyat tesz, amit te másként látnál helyesnek.

Miért nem nevezed akkor őt magát k..-nak?

***
Vén sztrovacsek ( a sztrovacsek soha nem kurvanyázott, de ez megest mellékes ), semmi jelentősége nincs annak, mi tetszik nekem, és mi nem, különösen Kedves Bárdunk nyilvános blogján.

Nem a külhonit sérted, nem a százéves pedagógust, engme meg végképp nem.

Egy Somlyó György fordítás jutott eszembe :

Mindenki magányosan áll a Föld szívén
egy napsugár járja keresztül
és már itt is az este.

De ahogy gondolod.
Sosincs késő ...

lajos0 2012.10.27. 12:34:43

@leponex: "Jómagam kifejezetten jó dolognak tartom, ha mindenféle emberek békésen felvonulnak, integetnek, énekelgetnek, miegyéb. Mint egy VIT-en :)
Adó megfizetése nélkül akár."

Hát ez egy elvi vélemény legalább, ilyet feltételeztem a manóéról is. Tehát vagy maradjon otthon és ott menetelgessen a francia szakszervezeti aktivista is, meg a lengyel is, vagy jöjjön mindkettő bátran.

A csúnya szavakat azért én is megpróbálom a jövőben kisztitkárosan, csak a helyükön alkalmazni, ha a mondanivaló árnyalása érdekében szükségesek. Így biztos nem keletkezik végzetes törés a legitimista blokkban.

Az igazi sztrovacsek 2012.10.27. 12:58:48

@leponex:
"szemtől szembe elmondhatod a magyar állampolgárságától megfosztott százéves, magyarul oktató százéves pedagógusnak:
'A jó ... anyádat, hogy idejöttél ...'"

Ezt mint említettem neki nem mondanám, bár finoman fölhívnám a figyelmét arra, hogy helytelenül cselekedett.
De megkérdezném tőle, mit tanított magyar nyelven? Mit tanított Trianonról? Mit tanított a II. világháborúról? Mit tanított '56-ról? Mit tanított '68-ról? Egyáltalán magyarnak vallotta magát '68-ban?
Vajon mit válaszolna?
Tényleg érdekelne.

lajos0 2012.10.27. 13:07:05

@Az igazi sztrovacsek: "De megkérdezném tőle, mit tanított magyar nyelven? Mit tanított Trianonról? Mit tanított a II. világháborúról? Mit tanított '56-ról? "

Jogos kérdések, és teljes joggal feltehetőek a koruknál fogva érintett magyarországi tanároknak is. Akár kicsit konkrétabban is, mondjuk mit is tetszett tanítani a Molotov-Ribbentrop paktumról.

leponex 2012.10.27. 13:30:29

@lajos0:
'Így biztos nem keletkezik végzetes törés a legitimista blokkban.'
:)
Nem veszem én annyira komolyan, főként ha utána van egy bocsesz ... ha van ...

leponex 2012.10.27. 13:37:39

@Az igazi sztrovacsek:
Hát kérdezd.
Hívd fel finoman a figyelmét.
Nosza.
Írj Lomniczi Zoltánnak akár, hátha segít az elérhetőségben.
Ha tényleg érdekel.

'2 perces interjú: Tamás Aladárné

– Mit jelent önnek a kitüntetés?

– Nagyon sokat, habár én nem követtem el semmilyen hőstettet. Egyszerűen azt tettem, amit az őseim rám és mindnyájunkra bíztak. A hazaszeretetet, és hogy szeressük azt, ahova tartozunk. Magyar nyelvet és irodalmat tanítottam: mindkettő a leggyönyörűbb a világon, boldog lehet, aki ezt birtokolhatja.

– Ön szerint a szlovákiai magyarok közül miért nem veszik fel többen a magyar állampolgárságot?

– Vártam, hogy követik a példámat. Vártam, hogy bátrabbak lesznek. Ezekkel nincs mit veszteni, nyerni viszont lehetett volna velük. Nagyon sokan fölvehették volna az állampolgárságot, mert aki magyarnak születik, annak ez jár – tartoznak vele. Én nem fölvettem a magyar állampolgárságot, hanem visszaigényeltem azt, ami az enyém. Persze megértem, hogy a családos emberek félnek, de sok ember megtehette volna ugyanezt. Nagyon megtanulták a „mindegy” szót, ami számomra ismeretlen.'

leponex 2012.10.27. 13:49:14

Tárgy: Bejelentés

Alulírott Dr. Tamás Aladárné (Helena Tamášová) sz. Szűcs Ilona, sz. 1912. május 16-án, rimaszombati lakos, az állampolgárságról szóló módosított 40/1993 sz. tv. értelmében ezúton bejelentem, hogy 2011. 04. 19-én megkaptam a magyar állampolgárságot is.

Gömörben születtem, és itt is fognak eltemetni. Ez a föld az én szülőhazám, és ezért a Szlovák Köztársaság Alkotmányának (460/1992, 5. szakasz, (2( bek .) értelmében, amely hierarchiában a legerősebb hatállyal bíró jogi előírás Szlovákiában – nem kérem elbocsátásomat a Szlovák Köztársaság állami kötelékéből.

Nem kívánom elveszteni szlovák állampolgárságomat, de én még a Monarchia idején, majd száz évvel ezelőtt magyar állampolgárként születtem, és az eredeti állampolgárságomat születésem által nyertem el. (l. a 40/1993 sz. módosított állampolgárságról szólói törvény 9§ (18 bek.)

menőmano 2012.10.27. 14:50:23

@lajos0:

Figyeljen már picikét. Most pontosítanom kell Önnek) A "totális" azt azt jelenti, hogy teljes.

Egyébként nem kellett volna menetelgetni a kormány mellett, akkor a kormány ellen sem menetelgettek volna. Szerintem.

Én nem kényszerítem, hogy olvasgassa a kommentemet, sőt nem is kértem rá. S ha nem tetszik, amit írogatok, nem kell olvasni.

Hát! Már elnézést, de Én akkor írok amikor csak akarok, s azt amit gondolok.

osztjónapot!
:)))

Az igazi sztrovacsek 2012.10.27. 16:12:03

@leponex:
Istenem, de szép is ez!
Ez a nagybüdös magyarság tudat.
Gyönyörű.
De miért most?
Miért nem mondjuk '56-ban?
Vagy inkább '68-ban?
Nevzett nem volt már kiskorú akkor sem, ha jól számolom az éveket.
"Ezekkel nincs mit veszteni, nyerni viszont lehetett volna velük."
Hát igen...
Egyébként meg:
"Én nem kényszerítem, hogy olvasgassa a kommentemet, sőt nem is kértem rá. S ha nem tetszik, amit írogatok, nem kell olvasni."
Válaszolni meg főleg nem.
"No nézzük, mivel ért egyet kurvanyázó sztrovacsekünk"
Ha egyszer rászánom magam, hogy leírjam mivel ért egyet a központ királyságot akaró prominenes képviselője, - alias "dvitamin1" - oldalakon át sorolom majd a magyar dolgozót megnyomorító intézkedéseket.
De nem éri meg a fáratságot.

lajos0 2012.10.27. 18:03:26

@menőmano: "Egyébként nem kellett volna menetelgetni a kormány mellett, akkor a kormány ellen sem menetelgettek volna. Szerintem."

Ebből nem tudtam, meg hogy helyes-é, ha az EU tagországok polgárai egy másik ország kormányfője mellett, vagy ellen menetelgetnek. Valahogy azt sejtem, hogy ha Orbán ellen akkor helyes az álláspontod szerint, ha mellette, akkor viszont helytelen.

"Én nem kényszerítem, hogy olvasgassa a kommentemet, sőt nem is kértem rá. S ha nem tetszik, amit írogatok, nem kell olvasni."

Ha kommentel valaki a neten, gyakran előfordul, hogy válaszolnak rá, vagy vita tárgya lesz. Nem a tetszés a kérdés amúgy, csak egy elvi álláspontra voltam kíváncsi. Ha nincs, nincs.

"Hát! Már elnézést, de Én akkor írok amikor csak akarok, s azt amit gondolok."

Hasonlóan hozzám. De ez szintén a dolog természetéhez tartozik. Csak nem derült ki mit gondol, ezért kíváncsiskodtam. Én kérek elnézést :-)

lajos0 2012.10.27. 18:11:24

@Az igazi sztrovacsek: "Nevzett nem volt már kiskorú akkor sem, ha jól számolom az éveket."

Tehát az elvi álláspont szerint akkor egy nagykorú ember mindig is felelős az álláspontjáért, vagyis ne mentegetődzőn senki azzal mondjuk, hogy ő csak egy 89-es demokrata, előtte meg azért tolta diktatúra szekerét, mert az volt a realitás.

Aki 89-előtt újságíróként szolgálta a hazát, meg az MSZMP KB-t, az is jobban tette volna, ha akkor követeli a demokráciát. Bár nem biztos, hogy nem kellett volna utána más állás után néznie, de a demokrata az nem fél, ha jól tudom.

leponex 2012.10.27. 18:49:54

@Az igazi sztrovacsek:
- ha nem, hát nem, majd legközelebb ...

- dvitamin kollégánk eltűnt, én is hiányolom. Jókat röhögtünk :)
A milokával nemrég véletlenül találkoztunk egy másik blogon.

- 'nem éri meg a fáratságot' - ahogy gondolod. Megértelek.-)

márta)) 2012.10.27. 20:55:20

Újabb bizonyíték: nem az IMF kérte a megszorításokat"

www.stop.hu/belfold/ujabb-bizonyitek-nem-az-imf-kerte-a-megszoritasokat/1094621

" a Nemzetközi Valutaalap gyakorlatilag befagyasztotta a tárgyalásokat Magyarországgal."
Ennyi haszna volt a "jól sikerült " újságos" kampánynak.

Na. Igen. Már éppen itt az/itt volt az ideje, hogy végre megmozduljon a "másik" politikai oldal , s történjen valami. "Együtt 2014". Bízom benne, hogy teljes lesz a siker.

Jut eszembe) Egyébként meg hol van már az "egyszeri, nagyarányu adócsökkentés"?

Ha valaki netán tud róla valamit, írja már meg! legyen olyan kedves!
:(

lajos0 2012.10.27. 21:32:25

@márta)): "a nemzetközi szervezet nem kért konkrét megszorításokat"

Tehát kért megszorításokat, csak nem konkrétan a bankadó maradását meg, ilyesmit. Ez mire bizonyíték ?

Az újságos kampány, amúgy tényleg baromság volt, és ráadásul baromi drága és felesleges. Nem ilyen hülyeségekre elköltve szeretném látni az adóforintjaimat.

De eddig általában, ahol az IMF megjelent, ott előbb-utóbb megszorítások jöttek. Képzelj el egy nyugdíjcsökkentést. Vagy egy bércsökkentést a közszférában. Ezeket szokták kedvelni IMF-ék. De tulajdonképpen egy céljuk van, a hitelt vissza kell szerezni a saját befektetőinek, kamatostól. Így működik.

"Jut eszembe) Egyébként meg hol van már az "egyszeri, nagyarányu adócsökkentés"?"

Amit a baloldal mindig is hülyeségnek tartott. Meg a jobboldal jelentős része is. Ez tényleg jó kérdés. Pedig az adószint önmagában semmit sem jelent. Én szívesen adóznék annyit mint egy svéd, ha a nemzeti tudatosság, meg mondjuk az életszínvonal is hasonló lenne.

menőmano 2012.10.28. 11:03:36

Már bocsika! Az életszinvonalról, csak ennyi!

Egyre többen élnek a szegénységi küszöb alatt Magyarországon, a lakosság csaknem háromnegyede nem tud egy nagyjából 50 ezer forintos váratlan kiadást fedezni. Már 1 millió 363 ezer szegény él Magyarországon."

tozsdeforum.hu/gazdasag/csuszkalunk-a-szegenysegi-kuszob-alatt/

********

Persze nem mindenki "csúszkál" a szegénységben, vagyis a "küszöb" alatt.

Magyarország úgy vezette be az egykulcsos adórendszert, hogy az alacsony jövedelműek terhei jelentősen nőttek az adójóváírás eltörlése, valamint a nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítási járulék emelése miatt, miközben három év alatt milliókat hagy a magasabb keresetűek zsebében. A havi bruttó 243 ezer forint alatti jövedelmekből - családi adókedvezmény nélkül - kevesebb marad nettóban 2012-ben, mint két évvel ezelőtt.

A Pénzcentrum.hu cikkében azt mutatja be, hogy 2010 óta hogyan befolyásolta a nettó kereseteket pusztán az adórendszer változása, illetve a bruttó bérek esetleges emelése"

penzcentrum.hu/adozas/igy_keresnek_5-10_milliot_pluszmunka_nelkul_magyarok_tizezrei.

Szomorú valóság.

menőmano 2012.10.28. 11:10:13

Nos ebből is látható, mennyire megosztott a magyar társadalom.
S nem csak anyagilag, hanem morálisan is.
A szegénység, az elszegényedés, egyfajta reménytelenséget, némely esetekben gyűlöletet "kelt életre" .
kész.ennnyyyyi.

menőmano 2012.10.28. 11:17:15

Gyermekek lettek rühesek Karancskesziben "

www.hirado.hu/Hirek/2012/10/27/19/Gyermekek_lettek_ruhesek_Karancskesziben.aspx

A rühesség rossz higiénés és rossz szociális körülmények között fordul elő, közös ágyneművel, közös ruhaneművel, valamint testi kontaktussal terjed – közölte Dr. Tranker Margit, a Szent Lázár Megyei Kórház bőrgyógyász főorvosa. "

Még ennyit az életszinvonalhoz.

Egyelőre) További szép napot!

lajos0 2012.10.28. 12:01:42

@menőmano: Az egykulcsos adót én is hülyeségnek tartom, bár a Bajnaiék féle kvázi egykulcsos sem lett volna megoldás. A vicc, hogy a fidesz akkor ezt nem támogatta, majd az egykulcsossal gyakorlatilag hasonlót fogadott el, amit kőbe vésett. De hát megszoktuk már mindkét klienúrától, hogy nagyon másképp látja ugyanazokat a dolgokat ellenzékből és kormányról:

"Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere 2009. május 22-én a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról nyújtott be javaslatot a Parlament elé, amelynek értelmében – csak emlékeztetőül – 2010. január elsejétől a korábbi 18 és 36%-os adókulcsok 17 és 32%-ra mérséklődtek (és nem mellesleg bevezették az agyament szuperbruttó intézményét), a két kulcs közötti sávhatárt pedig 5 millióra forintra tolták ki. Azaz havi bruttó 417 ezer forint erejéig minden (értelemszerűen legálisan bejelentett) munkavállaló egy kulccsal adózott és csak az efeletti rész után kellett 32%-ot fizetni.

A törvényszöveget végül egyöntetű kormánypárti támogatás és ellenzéki elutasítás mellett fogadta el a Parlament június 29-én. Nyilván nem az eredeti formájában, hiszen számos kormánypárti és ellenzéki módosító javaslat is érkezett hozzá. Többek között Kóka Jánosé, aki 9817/27-es számon benyújtott módosító indítványában a Reformszövetség elképzeléseire hivatkozva azt javasolta, hogy 2011-től az összevont jövedelmek 15 millió forintig az alsó, azaz 17%-os kulccsal adózzanak. A javaslatot a Fidesz minden képviselője elutasította, míg a kormánypártok minden tagja igennel szavazott."

lajos0 2012.10.28. 12:05:01

"Azaz a Bajnai-kormány által beterjesztett adómódosításoknak köszönhetően, még ha nem is lett volna kormányváltás, 2011-től 10-ből 9 munkavállaló egy kulccsal adózott volna. Mit is mondott Bajnai Gordon minderre?: „...Szerencsétlen lépés volt a jelenlegi helyzetben bevezetni...” Tényleg az volt, de formállogikailag, ha most az, akkor a világválság kellős közepén is az volt, nemdebár. És, ha két évvel ezelőtt a fideszesek egyöntetűen, kivétel nélkül vetették el az elképzelést, akkor mitől lett egyszerre ez az arányos adórendszer az összes közül a legkívánatosabb?

Mi az oka annak, hogy míg a közéleti szerepek állandósulni látszanak és szinte ugyanazokat az egyfelvonásosakat látjuk, addig a szereplők folyamatosan váltják egymást?"

menőmano 2012.10.28. 19:24:10

@lajos0:

"Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere 2009. "

Na. És? Oszt, akkor mi?van?
Már ne is haragudjon, hogy így kell kérdeznem.
:)

Az a helyzet, hogy tudjuk, voltak megszoritások a Bajnai vezette kormány idején is. De nem indult meg az elszegényedési folyamat.
Nem törekedett" arra, hogy egyre jobban nyiljon az a fránya társadalmi olló. Hogy mást ne emlitsek.
:(

menőmano 2012.10.28. 19:27:27

Lehet itt (is) folyamatosan a múltba visszamutogatni. Attól nem fog előremenni a világ, de a magyar gazdaság sem fog felpörögni, egy picikét sem.

S a nagybetűs nép egy hatalmas csoportját az érdekli, az fogja érdekelni, hogy javulás következzen be mindennapi életminőségében.

A fiataloknak pedig legyen jövőképe, legyen lakása, hogy ne "mások" zsebeit tömögessék, az albérlet" kifizetésével, melyért némelyek irreális összegeket (is) elkérnek.........
osztjónapot! szomorú valóság. (a mantra)
:(

lajos0 2012.10.28. 20:22:21

@menőmano: "Na. És? Oszt, akkor mi?van?
Már ne is haragudjon, hogy így kell kérdeznem."

Hát az, hogy az általad is jogosan ostorozott kvázi egykulcsos adó, nem a Fidesz találmánya volt. Sőt ők ezt ellenzékből leszavazták, amikor Bajnaiék terjesztették be, akik pedig most vannak ellene, legalább is szavakban.

"De nem indult meg az elszegényedési folyamat."

Hát nem is tudott mert jóval előbb megindult. Tulajdonképpen már akkor, amikor az ország vagyonát elkezdték üveggyöngyökért eladogatni az ezzel foglalatoskodó üzletemberek. Másrészt az a 12 000 milliárd forint államadósság, amit a sokat emlegetett nyócévben sikerült rápakolni még az addig felgyűlt 8-ra szintén nem sokat javított az ország hosszú távú helyzetén. A kamatterhek például megduplázódtak miatta.

És az, hogy senki egy büdös szóval nem mondta el a pénzügyi analfabéta lakosságnak, hogy devizahitelt svájci frankban felvenni ostobaság, de legalább is igen kockázatos. Pedig tudták, hogy nincs ingyenebéd.

Szóval lehetett az állami és a lakossági eladósodás mellett látszatnövekedést vagy életszínvonal javulást elérni, csak a hitelből finanszírozott gyarapodást megette a fene.

lajos0 2012.10.28. 20:36:26

@menőmano: "Lehet itt (is) folyamatosan a múltba visszamutogatni. Attól nem fog előremenni a világ, de a magyar gazdaság sem fog felpörögni, egy picikét sem."

Ez igaz. Nem azért jöttünk össze, hogy azon vitázzunk, hogy ki ölt meg kit, hanem, hogy mulassunk - mondta a király az örömapa leszúrása után a Gyalog galoppban.
Csak én nehezebben hiszem el a rókának, hogy a tyúklopás csúnya dolog mint te.

"S a nagybetűs nép egy hatalmas csoportját az érdekli, az fogja érdekelni, hogy javulás következzen be mindennapi életminőségében".

Erre most pár évtizedet várni kell, akár ki is lesz kormányon a jövőben. Szerintem nem is lesz ilyen, hanem sokkal drasztikusabb fokozatai lesznek még az elszegényedésnek a leendő kormányok színétől függetlenül. Még ha jól csinálják akkor is, de nem fogják jól csinálni érzésem szerint.

"A fiataloknak pedig legyen jövőképe, legyen lakása, hogy ne "mások" zsebeit tömögessék, az albérlet" kifizetésével, melyért némelyek irreális összegeket (is) elkérnek........."

Sokáig ment a duma, hogy "inkább törlesztőt fizetek, mint albérletet, mert az az enyém lesz". Ezzel a felkiáltással vettek 3-4-szeres áron lakást sokan. Azt hiszem 2007-ben olvastam valami blogot, ahol kiszámolta a szerző, hogy sokkal jobban jár az albérlettel, mint ha 25 évre eladósodik svájci frank hitelnek hazudott konstrukciókban. Igaza lett. Nem beszélve, hogy az albérletet elég hamar fel lehet számolni, a hitelkonstrukcióknál ez némileg bonyolultabb dolog.

Az adóforintok java meg már így is a nagy nemzetközi szivattyúban köt ki, úgyhogy nem kívánságműsor, hogy mikor "tömjük" mások zsebét kockázatmentes profittal.

Ha lenne egy független jegybankunk, némi tekintélyes aranytartalékkal, meg egy elszánt vezetővel, akkor lenne esélyünk.
Persze lehet, hogy ez esetben minket is lebombáznának, mint Irakot :-)

lajos0 2012.10.28. 21:10:32

@leponex:

Nagy kedvencem :-)

Somlyó György:
MESE EGY NEHÉZ PILLANATRÓL

Nem történt semmi különös.
Előttem az íróasztal, az ablakon túl a koratél szürkésfehére, mellettem a telefon békés zöld szörnyetege most nem is sziszeg rám, nem történt semmi különös.
Minden olyan, amilyen.
Vagy talán éppen az, hogy minden olyan, amilyen?
Vagy az, hogy egyszerre mégis más minden – attól Más, hogy egyszerre teljesen befészkeli magát az, ami éppen olyan, amilyen?
A telefon nem sziszeg rám, a koratél tompa színei ottkünt, mögöttem a könyveim, és minden ugyanolyan, mint egy pillanattal azelőtt, nem történt semmi különös.
Csak éppen ordítanom kellene.
S csak éppen hallgatok.

leponex 2012.10.29. 01:06:32

@lajos0:
... hát hallgatok
míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésű büszke páfrány ...

De miért pont Somlyó? Ismeri valaki tán?

'Mellékdal egy szerelmes vershez

A vers
nem vallomás
csak alkotás
mindenkinek szól
és senkinek sem
teneked is és teneked sem
üzenet sem
és rejtelem sem
nem csábítás
nem ámítás
nem rábeszélés
nem kibeszélés
nem akar semmit
csak ezt a semmit
nem kell komolyan venned
s nem lehet félretenned
nem szabad zokon venned
s nem kéri rokonszenved
nem lehet szaván fognod
s nem lehet megtagadnod
nem is kell rá felelned
csak nem lehet feledned
virág
mit bárki leszakít
de amiből kinyílt
a vágy
a mag
azért te vagy.
'

Az igazi sztrovacsek 2012.10.29. 08:25:10

"Jól sakkoztak azok a többségükben fideszes városvezetők, akik nem gondoltak arra, hogy városuk vissza tudja-e fizetni valaha a felvett hiteleket. Minél nagyobb adósságot halmozott fel egy város, annál többet vállal át tőle az állam, ellentételezés nélkül. Másképpen: a helyi vezetők eredményességét hirdető szökőkutak és látványberuházások maradnak, az árát pedig az egész ország, köztük az ésszerű gazdálkodást folytató települések polgárai is fizethetik."

Ezek után talán lesznek szivesek mellőzni itt egyesek, hogy ki adósította el ezt az országot!
Mert ha szökőkutat, senki által nem látogattt kultúrális központot, üresen kongó fürdő komplexumot, teherforgalom alá térkövezett utat lehet építeni hitelbő, akkor talán autópályát is.
Szerintem.
Mellesleg csodálkozom - vagy mégsem? - hogy nem sül le a bőr a pofájáról azoknak, akik az évtizedek óta FIDESZ-es vezetésű városok adósságát a szocialista kormányok nyakába akarják varrnni.

Az igazi sztrovacsek 2012.10.29. 08:35:22

„Nem ti tehettek róla” - így vezette fel az adósságátvállalás bejelentését Orbán Viktor szombaton az összesereglett fideszes polgármestereknek"

Persze hogy nem.
Hiszen Gyurcsány Ferenc, meg Bajnai Gordon pisztolyt tartott Lázár János, Szita Károly, Kósa Lajos, Medgyes Tamás és a többiek fejéhez:
Vagy svájci frank alapú kötvényt bocsájtotok ki, vagy lövök!
És ne nekem jöjjön senki azzal, hogy mennyire voltak rákényszerítve.
Pont annyira, mint azok, aki nem adósodtal el, oszt'jó napot.

lajos0 2012.10.29. 09:50:22

@Az igazi sztrovacsek: "Ezek után talán lesznek szivesek mellőzni itt egyesek, hogy ki adósította el ezt az országot!"

Azt el kell ismerni, hogy ez a viakolorozás, meg a többi látványelem ostobaság volt az erre hitelből költő önkormányzatoktól. A napi működés hitelből finanszírozása sok helyen szinté ostobaság, sokkal jobb ha csődöt jelentettek volna.

Eu-s fejlesztési pénzek is bőven mentek el hasonlós baromságokra, meg 40 centis kilátókra termelő beruházások helyett. De hát ez sem volt szakértői kézben még soha.

"Mert ha szökőkutat, senki által nem látogattt kultúrális központot, üresen kongó fürdő komplexumot, teherforgalom alá térkövezett utat lehet építeni hitelből, akkor talán autópályát is."

Ha legalább ki lennének fizetve ezek az autópályák akkor más lenne a helyzet, de a PPP konstrukciók arról szóltak, hogy még ez sem így van az esetek többségében. Autópálya ügyben el kell olvasni az ÁSZ vonatkozó jelentéseit, nem az derül ki belőlük, hogy ezek mennyire nagyszerű beruházások voltak. Ott is a haveri cégek megnyerték a tendereket, az alvállalkozó alvállalkozójának alvállalkozója meg megcsinálta, miközben a hűbéri lánc minden tagja leszedte a sápot.

De az biztos, hogy a Puch-Simicska tengelyt kár nem érte, már ha van ilyen, ennek során.

"akik az évtizedek óta FIDESZ-es vezetésű városok adósságát a szocialista kormányok nyakába akarják varrnni."

Kicsiben általában a Fideszes, MSZP-s, és Jobbikos karöltve lopja a közpénzt, ha tudja. Legalább is nálunk önkormányzatilag ez a helyzet.

Ami a felelőtlen önkormányzatok sara, azért nem szeretnék helyt állni, mint a felelőtlenül devizahitelt felvett emberek adósságáért sem, meg az ezektől a dolgoktól nagyrészt független 12000 milliárd forintnyi felelőtlen állampapír kibocsátásért, és az ebből keletkező államadósságért sem. De amíg a népben nincs annyi, hogy ezeket egységesen zavarjuk már el a p..ba, hanem ehelyett a Fidesz vagy MSZP féle álkérdések ugranak egymás torkának, addig nincs félnivalójuk.

lajos0 2012.10.29. 10:03:04

@Az igazi sztrovacsek:

Való igaz, de egy érdekes adalék a helyzethez:

"Ám a válság körüli nyilatkozatokban egy hangnyi utalás sem történt arra, hogy ez még csak a kezdet: a 4600 lakosú község egymilliárd forint(!) értékű kötvényt is kibocsátott, ezzel növelve eladósodottságát. Miként lehetséges ez, hiszen Aba olyan szegény, hogy az állam még az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű - vagyis a csőd szélén billegő - településeknek járó különtámogatást is odaítélte nekik? Az Ersténél mégis jó volt a település 400 ezer euróra, s noha a tőkéből még egy fillért sem kellett törlesztenie, máris ellehetetlenült a gazdálkodása. A baj nem jár egyedül, a hitel kamatot, a kamat büntetőkamatot szül, Aba immár 2,7 milliárd forint követelésállományt görget maga előtt.

A Heti Válasz a GKI Gazdaságkutató Intézet által összegyűjtött adatok alapján készítette el az önkormányzatok adósságlistáját. A települések önbevallásán alapuló számok azonban meghökkenthetik azokat, akik úgy hitték: az adósságlistát a fideszes polgármesterek által irányított nagyvárosok vezetik. Jó néhány narancsos város és kerület élen járt ugyan a kötvénykibocsátásban, ám nem a nagyvárosok eladósodása a legaggasztóbb. Az elmúlt évek inkább a "törpék lázadása" szavakkal írhatók le. A legnagyobb egy főre jutó hitelállományt cipelő települések harmadának még tízezer lakosa sincs, sorra találjuk köztük a hátrányos helyzetű térségek falvait vagy a néhány éve faluból várossá előléptetett településeket. A nagy adósok egy főre vetített terhei többnyire jóval enyhébbek. A koponyánkénti rangsor első tíz helyére a megahitelesek közül csak Esztergom és a főváros V. kerülete fért be. Pécs, mely a legnagyobb összeggel tartozó vidéki város, csak a negyvenkettedik, Debrecen pedig a 111. helyen található.

A Rogán Antal vezette V. kerület helyzete csalóka. Budapest belvárosa sem vagyonban, sem bevételekben nem szűkölködik, ám mindössze 27 ezer állandó lakos él a kormánynegyedként is szolgáló kerületben; ők osztoznak a 16 milliárdos adósságon. A hatalmas summa 13,9 milliárdnyi hitel- és kötvényállományból, valamint ennek kamataiból áll.

A nagy adósok közé tartozik a magát svájci frankban "elkötvényesítő" Veresegyház. A lista 11. helyén álló agglomerációs település mintapéldája annak, milyen nehéz valós képet kapni egy önkormányzat anyagi helyzetéről. A tavalyi önkormányzati választásokon az egyik fő vitatéma a város adósságállományának nagysága volt, pedig ezt évről évre kötelező (lenne) nyilvánosságra hozni. A helyieknek azonban be kellett érniük a kisvárost immár több mint négy évtizede vezető Pásztor Béla nyilatkozatával, aki szerint hatmilliárd forint alatti svájci frank az adósság. Veresegyház könyvelésébe viszont már a választások előtti év, 2009 végén is 7,3 milliárd forint került be, 2010 végén pedig 13,7 milliárd forintot tartottak nyilván. Ám ennek "kinyerése" a település honlapjáról nem kis feladat, még a pénzügyi osztályvezető segítségével sem sikerült rögtön. "
süti beállítások módosítása