Rosszkedvűen olvastam a Szolidaritásról érkező híreket. Mintha valamiféle varázsütésre a jobboldali és a baloldali sajtó is egyszerre kezdte volna ekézni ezt a szervezetet. Pár nap alatt tucatnyi írás jelent meg a mozgalom autokratikus irányításáról, a távozó társelnökről, a belső dilemmákról.

Először Árok Kornél pártalapítása verte ki a biztosítékot, majd ugyanő nyíltan beismerte, hogy jobbikos parlamenti belépője van. A Szolidaritás híveinek egy része azonnal kiterült. Közölték, hogy "azonnal kilépek a szervezetből", "még egy illúzióval kevesebb", "nem térek magamhoz a csalódottságtól", "a Fidesz röhög a markába", "hogy lesz ebből ellenzéki összefogás?" - olvasható a facebook-os kommentekben. Mások úgy próbáltak magukhoz térni, hogy kísérletet tettek Árok védelmére: "biztos csak azért kellett neki, hogy a Tisztelt Házban is képviselhese a Szolidaritás érdekeit."

Na persze, jobbikos belépővel. Bárki azt hiszi, hogy egy ilyen gesztusnak nincs ára? Vona Gábor csak úgy odaajándékoz egy korlátosan hozzáférhető kártyát, és nem kér érte cserébe semmit? A dolog még ennél is cifrább, ugyanis Árok - többektől hallani - időnként részt vesz az MSZP kommunikációs tréningjein. Hogy lehetséges ez?

Az MSZP-nek nem érdeke a Szolidaritás létrejötte és megerősödése. A balra forduló szocialisták köreit zavarja egy szerveződés, amely nyíltan a munkavállalók érdekeinek képviseletét hangoztatja. Nem megint ez az MSZP-nek oly sok kárt okozó lápvilág politika dolgozik a háttérben? Áthozzuk, szétverjük, hiteltelenítjük. Abba már bele sem gondolok, hogy mit keres a Jókai utca környékén bárki jobbikos belépővel?

Mindesetre Árok távozásával több vidéki szervező is lemondott a posztjáról. Ők valamiféle pártot gründolnak, miközben a Szolidaritás is jelen lenne? Hol van ebben az ésszerűség? És ha tőle megszabadultak, mert pártos elhajló, mi történik a maradókkal? Kónya Péter azon mondata, miszerint a Fidesz felé is lehetne nyitni, sőt a normálisan gondolkozó Jobbik-szimpatizánsok is jöhetnének, ugyancsak tanulságos. Volt, aki a facebook-on közölte, ilyet Kónya sosem mondott. Aki pedig ezt mégis leírja, elárulja az ellenzéki összefogást. A gond az, hogy a Magyar Nemzet idézőjelbe téve hozta, hogy nekik nyilatkozta. Ha valóban kiforgatott, vagy így el nem hangzott szavak ezek, akkor cáfolni kellene. Határozottan, erőteljesen. Ám ez nem történt meg.

Most tehát ott tartunk, hogy március 10-ére tüntetést szervez a csonkult Szolidaritás. Pedig ez lehetett volna a nap, amikor minden komoly demokratikus ellenzéki erő egy színpadra állhatott volna. Pártok és civilek. Ehelyett a korábban a demokratikus ellenzéket kerekasztalhoz invitáló, önmagát ernyőszervezetként meghatározó Szolidaritásról derül ki, hogy lyukas, beesik rajta az eső. Azokat ugyanis, akik Árokkal távoztak, nem zavarta sem a jobbikos beléépő, sem az MSZP-s edzőtábor. Vagy más olvasatban: amíg Árok nem gründolt pártot, ugyanez a maradókat sem zavarta?

Akik pedig abban bíztak, hogy március idusa környékére az ellenzék legalább jelzi, hogy van út egymás felé, most megint gazdagabbak lettek egy kiábrándító tapasztalattal.

Ez így nem ellenzéki szolidaritás, legfeljebb szolíd aratás.

A bejegyzés trackback címe:

https://greczy.blog.hu/api/trackback/id/tr754252899

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szolid aratás 2012.03.01. 09:09:01

A korábban a demokratikus ellenzéket kerekasztalhoz invitáló, önmagát ernyőszervezetként meghatározó Szolidaritásról derül ki, hogy lyukas, beesik rajta az eső

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virányi András (BANDITA) 2012.03.01. 07:10:36

Innen is lehet közelíteni a dolgot, de a teljes igazság nem fog kiderülni. Mindenesetre lett egy harmadik, akinek más volt az érdeke. Vagy csak egyszerűen lóvé szagát érezték.

Scagnetti 2012.03.01. 10:36:47

"Most tehát ott tartunk, hogy március 10-ére tüntetést szervez a csonkult Szolidaritás. Pedig ez lehetett volna a nap, amikor minden komoly demokratikus ellenzéki erő egy színpadra állhatott volna. Pártok és civilek."

De jó lett volna, ugye Zsolti? Jó lett volna odaállni sok más ember mellé, hogy úgy tűnjön, ti is sokan vagytok. :)

DFK 2012.03.01. 11:49:13

game over on left

kuky 2012.03.01. 12:23:15

Pojácák Gyűlekezete!!!!

Poljuska 2012.03.01. 12:39:24

Valaki elkezdte szivárogtatni, hogy Árok és Kónya a KGB emberei voltak és a CIA most elérte őket. Nem durván, csak szóltak nekik, hogy álljanak le, mert nem akarnak régi ruszki maffiózókat a magyar politikában aktivizálódni látni.----Aztán az LMP ugye kihátrált, aminek hatására az egész balos összefogás megroppant. Meg hát az azonnali Orbán-buktatás is elesett, miután félmillióan vonultak fel mellette február 21-én. Marad a 14-es választásra való készülődés, addig még van idő kitalálni, kell-e egyáltalán valami szivárvány koala. Az mszp önmagában biztos bejut, az LMP-t meg a Fidesz fogja besegíteni.... A Jobbik nélkül meg amúgy is reménytelen lesz ellenzéki többséget elérni. Ugyanis egy dolog biztos: az a brüsszeli zsarolás a Fideszt és a Jobbikot erősíti. Még olyanok is melléjük állnak, akik a kormánnyal erősen kritikusak. S igazuk van. Ezt Brüsszelnek (és Kovácséknak) nem lett volna szabad megcsinálniuk. Minősített hazaárulás, megint egyszer a "baloldal" rontott rá a nemzetére. Meghülyültek? Igen.

Poljuska 2012.03.01. 12:55:58

"Ugyanis egy dolog biztos: az a brüsszeli zsarolás a Fideszt és a Jobbikot erősíti."

Most látom, hogy ugyanezt írta meg Tamás G. M. is a Nsz-ban. teljesen igaza van. A magyar közvéleménynek a Fidesztől idegenkedő középrésze, amely nélkül nem lehet választást nyerni, egy emberként hördült fel az EU lépései láttán és utasítja el azokat. És a Fidesz mellé áll, ill. a radikálisabbja a Jobbik mellé.

lajos0 2012.03.01. 14:52:05

Hát kedves Zsolt úgy tűnik csalódott Árok és Kónya urakban, én meg valahogy meg sem lepődtem. Ugyanazokat a dolgokat olvassuk pedig, csak valahogy mindig mást olvasunk ki belőle. Egy ilyen MSZP-s edzőtábor viszont kemény lehet, egyszer szívesen elmennék. Lehet hogy utána feloszlatnák maguk :-)

leponex 2012.03.01. 20:54:07

Jó Bárdunk :))

Elég leszen csak megismételni, ugye?

"leponex 2012.02.21. 16:57:56
Szegény Jó Gréczy Zsolt, Ferenc tesvérünk Örökös Főtanácsolója, Walesi Bárdunk!

Ennyire telik már csak?
A Feri lassan tök egyedől fog dekázni, Neked így már csak az a vigaszod maradt hogy az EP gittegylete jól megmondta a Zorbánnak?
Itthon meg telnek a hónapok, a derék és hűséges kivénhedt obsitos haditudósító se képes összekatalizálni a civil baloldalt, a Kornélt fúrják, a 4k faktoriális se a kívánatos irányotokba cuppog mostanság.
Hogy' leszen itt népfelkelés Szomorú Szemű Bárdunk?

Vígasztalásul olvasgasd, miként ócsárolják a Százszor Megbukott Autokratát, Aki Nem Is Diktátor :

...
A viktorfényezőset már nem idézem ide, nem segít az Rajtad,Kedvetlen Főtanácsos :(

***

Elnéztem a tv-ben, ahogy az obsitos vitéz felolvasta remek beszédét az őt ajnározó derék és értő nézőközönség előtt, köztük Majtényi boldogtalan ombudsman, Petsching asszony abszolút független közgazdász, és csupa-csupa civil összefogdosásra vágyó független balcivil a deka fanklubjától:)

Azért az dícséretes Részedről, hogy nem csak a deka oldalára posztolsz hanem kedvenc fórumonkon is, kitéve magadat mindenféle kommentnek ;-)

Ezért szeretünk kedves Bárdunk, reméljük még legalább tíz évig olvashatjuk az ilyen szomorkáidat :)

Az igazi sztrovacsek 2012.03.02. 13:27:08

"A 2011-es esztendő negyedéveinek eredményeit együttesen elemezve ugyanakkor a Tárki megállapította, hogy a kormányzó Fidesz-KDNP a teljes választókorú népesség és a fiatalok körében gyakorlatilag egyharmadát elvesztette szimpatizánsainak."

"A parlamenti frakcióval nem rendelkező Demokratikus Koalíció először lépte át a parlamenti küszöböt: "egy most vasárnapi országgyűlési választásokon" a teljes népesség 3, a pártválasztók 5 százaléka szavazna a pártra - áll a Tárki közleményében."

Alakul ez, mint púpos gyerek a prés alatt.
Azt mindenesetre elkönyvelhetjük, hogy a fidesz vilácsúcsot állított föl a témában.
Ennyi idő alatt ennyi szavazót kormánypárt még nem veszített, ekkora támogatottságból meg főleg nem.
Ez még akkor is így van, ha a fidesznyikek kínjukban már azon örömködnek, hogy egy pár hónapja alakult civil szervezet egyenlőre még a politikai játszótér kezdeti nehézségeivel küszködik. (van ellenségük bőven) A DK pedig - bár tapasztaltabb politikusokból áll - egy teljesen friss formáció.
Mindez persze nem változtat azon - most még - hogy egy 2/3-al kormányzó párt akkora hülye nem lehet, hogy a következő választásokat ne tudja hozniegy sima többségre.
Vagy mégis???:)))
Ezelőtt öt évvel is mindtam, ma is tartom:
Majd tapsoltok még Gyurcsány Ferencnek!

lajos0 2012.03.02. 18:36:51

@Az igazi sztrovacsek: "Ennyi idő alatt ennyi szavazót kormánypárt még nem veszített, ekkora támogatottságból meg főleg nem."

Hát mert ekkora támogatottság ritka is, mint amit Ferenc összehozott a Fidesznek. Az arányok meg nem változtak, az MSZP-DK- akárkik még többet vesztettek, ami szintén ritka ellenzékből.

"Mindez persze nem változtat azon - most még - hogy egy 2/3-al kormányzó párt akkora hülye nem lehet, hogy a következő választásokat ne tudja hozniegy sima többségre."

Dehogynem. Ráadásul a Fidesz önsorsrontásban rettentően tehetséges.

"Majd tapsoltok még Gyurcsány Ferencnek!"

Azért ebből az Orbán-Gyurcsány meccsből 2014-re talán már kicsit elég lesz. Szerintem egy vékony győzelmet még összehozhat Gyurcsány Orbánnak, de nehogy már ez a két figura legyen a zsinórmérték, mert ennél még Szváziföldön is nívósabb a politikai kultúra. Persze ha a nép ezeket akarja, amire sok jel nem mutat, akkor legyen.

Az igazi sztrovacsek 2012.03.02. 20:20:57

@lajos0:

A kínálatból kell választani, oszt jó napot. Persze ahol van kereslet, előbb - utóbb lesz kínálat is.
Hogy Szváziföldön mi a helyzet nem tudom, de Mo,-on egyenlőre ennyi a kínálat.
Őszintén remélem, hogy 2014-re ez is bővülni fog.
Az LMP-t hagyjuk, szerény véleményem szerint "egyslágeres zenekar", a Jobbikról meg meg annyit, hogy el nem tudom képzelni, hogy Valaki ebben az országban komolyan gondolja, hogy Vona Gábor lesz a miniszterelnök?

lajos0 2012.03.03. 09:40:18

@Az igazi sztrovacsek: "Őszintén remélem, hogy 2014-re ez is bővülni fog."

Hát ezt én is remélem, de illúzióim nagyon nincsenek.

"Az LMP-t hagyjuk, szerény véleményem szerint "egyslágeres zenekar""

Nekem a 2010-es kínálatból, még ez volt a legkisebb rossz, mára azonban főleg a Kopjás-féle szcientológus vonal miatt egyre neccesebb.

"a Jobbikról meg meg annyit, hogy el nem tudom képzelni, hogy Valaki ebben az országban komolyan gondolja, hogy Vona Gábor lesz a miniszterelnök?"

Egy protest szavazáson összejöhet neki, de ahhoz még tovább kell fortyogni a kakának a nagy európai üstben. Mellesleg Vonának egy szavát sem hiszem el amit mond, sima kis politikai karrieristának tartom, aki azt nyomja amire éppen igény van, de itt már sok olyan nyert, aki számomra hiteltelen volt.

Néhay 2012.03.03. 14:44:06

Úgy tűnik: Orbán vakondjainak keze a Szolidaritásba is betette a lábát!

Ez akár felértékelődést is jelenthet a Szolinak, mert Orbán akkor szokta a tégláit rombolási megbízással beépíteni egy szervezetbe (MDF, Kisgazdapárt stb.), ha már veszélyesnek ítéli!

A millások még csak az adóhivatali vegzálásnál tartanak...

Anselmo 2012.03.04. 13:02:22

Hát ez elég uncsi lett.

Scagnetti 2012.03.06. 13:57:14

@Az igazi sztrovacsek: "Alakul ez, mint púpos gyerek a prés alatt.
Azt mindenesetre elkönyvelhetjük, hogy a fidesz vilácsúcsot állított föl a témában.
Ennyi idő alatt ennyi szavazót kormánypárt még nem veszített, ekkora támogatottságból meg főleg nem."

Ekkora támogatottsága nem is nagyon volt előttük egyiknek sem. Egyébként a sebességben nem ők a csúcstartók, hanem a szocik. Ők már fél évvel a 2006-os választás után megsemmisítő vereséget szenvedtek az önkormányzatin. Köszönhetően annak, akinek szerinted majd tapsolunk. :)

"Ez még akkor is így van, ha a fidesznyikek kínjukban már azon örömködnek, hogy egy pár hónapja alakult civil szervezet egyenlőre még a politikai játszótér kezdeti nehézségeivel küszködik. (van ellenségük bőven)"

Sok öröm abban nincs, ha egy új ellenzéki formáció hamar megbukik. De ha kiderül, hogy nem is annyira új, akkor nem kár érte. Ellenségük meg tényleg van bőven. És szerintem nem a Fidesz a legnagyobb.

"A DK pedig - bár tapasztaltabb politikusokból áll - egy teljesen friss formáció."

Mitől friss? Szövegeit és az arcokat tekintve 99%-ban, az SZDSZ. Friss párt? Ami szavazója van, azt vagy a szociktól viszi el, vagy azok közül gyűjti, akik még ma is az SZDSZ-ben látják a csodát. Ezekből többség nehezen lesz, egy bejutásra elég, de kb. ennyi. Ahogy a szadesz is 12 éven át küzdött a küszöbbel. Ekkora rájuk az igény, nem nagyobb.

"Mindez persze nem változtat azon - most még - hogy egy 2/3-al kormányzó párt akkora hülye nem lehet, hogy a következő választásokat ne tudja hozniegy sima többségre.
Vagy mégis???:)))"

Ilyen mezőnyben simán. Hiába fogy a Fidesz tábora, azok a szavazók nem mennek át se Feriékhez, se Attiláékhoz. Néhány megy a Gabiékhoz, de oda sem sok.

"Ezelőtt öt évvel is mindtam, ma is tartom:
Majd tapsoltok még Gyurcsány Ferencnek!"

Tragédia lenne az ország szempontjából. Mi lenne rajta tapsolnivaló?

Az igazi sztrovacsek 2012.03.10. 08:06:47

"Budapest – A Transparency International legfrissebb jelentése szerint a fékek és ellensúlyok rendszerének szétverése miatt rajzolódik ki újfajta korrupció Magyarországon: az államot a legbefolyásosabb érdekcsoportok irányítják."

"A trafiktörvénynek is nevezett jogszabály Brüsszelbe küldött változatának dokumentuma Sánta János, a sátoraljaújhelyi Continental dohánygyár vezetőjének a számítógépén lett létrehozva."

Két példa arra, hogy nem a levegőbe beszéltem amikor kb. egy évvel ezelőtt arról írtam itt, hogy szerintem Orbán gazdasági érdekcsoportok foglya. Okos emberek évekkel ezelőtt fölismerték, hogy fölösleges pénzkidobás a pártok finanszírozása, elég ha Orbánt a markukban tartják. Neki ugyanis megvan az a tulajdonsága, hogy süket dumával is tömegeket tud maga mögé állítani. A populista népvezér tökéletes példája. Nyolc év kitartó munkája beérett, a "befektetők" most "learatják fáradságos munkájuk gyümölcseit".

Anselmo 2012.03.10. 08:51:48

@Az igazi sztrovacsek: mert azelőtt a fékek és ellensúlyok garantálták a korrupciómentes, tisztességes működést, ugye?

lajos0 2012.03.10. 13:56:06

@Az igazi sztrovacsek: "Magyarországon: az államot a legbefolyásosabb érdekcsoportok irányítják."

A Transparency International is rájött, hát ez örvendetes. Sajnos tényleg így van, meg eddig is így volt, de mi ebben a nóvum. Ráadásul a világ minden táján ez dívik, sőt a wikileaksen böngészve a transparency internationalról is érdekes dolgok derülnek ki, ők sem a legátláthatóbbak valahogy .-)

www.articlesbase.com/international-business-articles/is-transparency-international-all-that-transparent-5046817.html

A magyar politikusok mindig is a gazdasági érdekcsoportok foglyai voltak, ( esetleg képviselői), hasonlóan az amerikai, vagy a német, netán a francia politikusokhoz.

"Okos emberek évekkel ezelőtt fölismerték, hogy fölösleges pénzkidobás a pártok finanszírozása, elég ha Orbánt a markukban tartják."

Koránt sem felesleges, és a nagyon okosok általában minden politikai erő vezetőit a markukban tartják. Elég Princz Gábor példáját megtekinteni, pedig ő csak a kiflispista volt ez ügyben.

"Neki ugyanis megvan az a tulajdonsága, hogy süket dumával is tömegeket tud maga mögé állítani. A populista népvezér tökéletes példája."

Ahhoz képest elég sok választást elbukott. Ezt a mostani 2/3-ot sem Orbán zsenialitása hozta össze.

"Nyolc év kitartó munkája beérett, a "befektetők" most "learatják fáradságos munkájuk gyümölcseit"".

Azért a befektetők okosabbját az elmúlt 8 meg 20 évben sem kellett sajnálni, sőt gigavagyonokat szedtek össze akkoriban is a kormány hathatós segítségével.

De ha belegondolunk az olajügyekbe, akkor azért ezeket az ellensúlyokat megmosolyoghatjuk. Sosem léteztek. A legnagyobb ellensúly mindig az volt, amikor a tolvajok összevesztek és néha kilötyögtettek a biliből ezt-azt, de rendesen még sosem borult ki.

lajos0 2012.03.10. 14:27:25

@Az igazi sztrovacsek:

Kicsit szétnéztem a neten, és nem csak az én fejemben ütött szeget, hogy vajon ki őrzi az őrzőket.

www.ismeret.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=69827&recommend=1

www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=69864

"Logikus énem vágyna olyan civil szerveződésekre, melyek megvédik a kissebbségek, a nők, a gyerekekek, a másságok érdekeit, és szót emelnek a hatalom visszaéléseivel szemben. Hiába kutatok emlékezetemben, a szocializmus építése alatt nem voltak ilyen szervezetek, viszont amikor beköszöntött a napfényes demokrácia, és hipp-hopp, a mi szegényszagú országunkban is gombamód hirtelen megjelentek, mint az optimális igazság letéteményesei, nos, akkor néztem, mint a moziban.
Jöttek a libavédők, és nem derült ki, hogy ki áll a háttérben. Lelövik a cigányokat, de a libavédők megvonják a vállukat, ők csak állatügyben érdekeltek, vagyis abban, amiben pénz van. Jöttek a transzparálók, és kikiáltották Vahl Tamást bűnösnek. De miért nem kiáltották ki bűnösnek a Dataplex,, a Hankook, a Strabag, az UD Zrt, a King City, a kaszinóprojekt érintettjeit? Mitől olyan rossz Vahl Tamás? És mitől olyan jó az, akit ők ajánlanak?

„I have a dream”
A képmutatással álmodtam.
Adott egy multinacionális olajtársaság. Ők pár éve meghamisították a mérlegüket, becsapva a részvényeseket, a világgazdaságot, és a többi multinacionális olajtársaságot. Olyan kőolajmezőket állítottak be a mérlegfőösszegbe, melyek csupán a mesékben vannak. De ott is csak az óperenciás tengeren túli mesékben!

Eljátsszottam a gondolattal, mi lenne, ha ennek a képzeletbeli olajtársaságnak lenne egy honi leányvállalata. Azzal a feltételezéssel is eljátszottam, hogy mi lett volna akkor, ha a kőkemény kommunizmus napjaiban is jelen lehetett volna ez a mammutcég. Milyen nevet adott volna neki a kádári rendszer?

Hej Interág?

Vagy ilyesmi. De marhaság a gondolat, hiszen hogyan fért volna meg az emberarcú szocialista eszme, a kapitalista karvalytőke legmarkánsabb szereplőjével?
Nem igaz? Nem is gondolkodom rajta tovább!

Tételezzük fel, hogy a mérleghamisító olajtársaság csupán a demokrácia útjára lépő országunkban telepedett meg, és a csintalanság időpontjában egy jó képességű magyar származású gazdasági topmenedzser a magyar leányvállalat vezérigazgatója. Vajon tudhatott az anyacég hamisításáról? Elképzelhető, hogy az anyacég utasítására a leányvállalat is hamisított esetlegesen mérleget. Elképzelhető, hogy a mérleget csak a könyvelők hamisították, és a vezérigazgató nem tudott az eseményről? Nálunk a legfelső vezetők sohasem tudnak az eseményekről! Banki sikkasztásnál a legutolsó pénztáros, vasúti balesetnél a legrészegebb sorompó-őr viszi el a balhét!

Vajon, ha lett volna a külföldi mammutcégnek magyar leányvállalata, akkor ez a cég nem élt volna vissza az erőfölényével? Nem szegte volna meg a versenytilalmat? Nem foglalkoztatna 10 év óta kényszervállalkozóként bérlőket? Nem hamisítana mérleget? Kényszervállalkozók társaságaiban lehettek-e bujtatott központi alkalmazottai? Szedtek-e leadót a területi vezetők, amit a leányvállalat bevételezett egy időben? Tudhatna vajon ezekről a visszásságokról egy képzeletbeli vezérigazgató, vagy sem?

Tételezzük fel, hogy a képzeletbeli vezérigazgató elunja magát a leányvállalatnál, és embertársai érdekében kívánja a tudását a továbbiakban kamatoztatni.
Hol kamatoztathatja a tudását embertársai érdekében?
Egy civil szervezetnél! Ami a korrupció ellen küzd! Ami a gazdasági visszásságok ellen küzd! Ami a társadalmi igazságosságért küzd! Az átláthatóságért harcol, anyaoroszlánként!
Mit lehet olyenkor tenni? Tisztelettel megemelni kalapunkat a köz érdekében küzdő ember előtt.

Remélem mindenki képben van?
Az olajmammut magyar leányvállalatának a vezérigazgatója feladja jól jövedelmező állását, és egy civil, átláthatóságot vizsgáló szervezethez szegődik tanácsadónak.
Az átláthatóság vizsgáló szervezet fenntartásait fogalmazza meg egy miniszterjelölt irányában, mert szegény kartellezett. A jelöltünk meghajtja fejét, és nyugat-európai stílusban lemond a megtiszteltetésről.

Szép történet! Érezni, hogy működik a demokrácia, megsuhintott angyalszárnyként a civil szerveződés hangjának szele.

De jön a magyar átok!

A transzparens szervezet a leendő kormányfő figyelmébe ajánlja miniszterjelöltnek az egyik tanácsadóját!

Azt, aki a feltételezett olajmammut, feltételezett magyar leányvállalatának volt a vezérigazgatója a mérleghamisítási ügy alatt. Ahol kényszervállalkozóként dolgoznak bérlők, amit akár az APEH, akár a Munkaügyi Főfelügyelőség, akár a Független Magyar Bíróság 5, azaz öt perc alatt képes lenne megállapítani.
Ott, ahol a kényszervállalkozó szakképzési hozzájárulásának a felét kötelezően egy megjelölt tanácsadó cégnek utalta át, és nem a magyar államnak!

Gyerekek! Legyen szép a mese vége?

A transzparensek jelöltje átment a próbán, nem illették sem kartellezés, sem korrupció, de még erőfölénnyel való visszaélés vádjával sem.
És boldog végként, a képzeletbeli Magyarországnak végre lett egy tisztaszívű, erkölcsös minisztere.
Itt a vége, fuss el véle!

Addig én transzba esek."

lajos0 2012.03.10. 17:21:24

És egy ismerős név a TI Tanácsadó testületéből.

Hack Péter, Eötvös Loránd Tudományegyetem

Úgy látszik itt nem a rendkívül transzparens hitgyülit képviseli, amely történelmi egyházhoz méltóan messzemenőkig távol tartja magát a politika világától, hanem az ELTÉ-t. Két Németh Sándor előtt bemutatott talajtorna gyakorlat között :-)

Remélem Kálmán Olga legközelebb ismét keményen bekérdez neki erről a témáról is, és legalább úgy megizzasztja, mint Németh Sándort.
süti beállítások módosítása